“Rengetegen megérdemelnék ezt a díjat, de idén nekem kedvezett a szerencse.” – interjú Horváth Kornéllal

December első napján kaptuk a hírt, Horváth Kornél lett 2016-ban a világ legjobb ütőhangszerese a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes oldala szavazásán. A  magyar zenész olyan világhírű neveket előzött meg a legjobb ütőhangszeres kategóriában, mint Pete Lockett, Luis Conte, vagy  a korábban sokáig Prince-szel zenélő Sheila E és Adele ütőhangszerese, Aaron Draper. Horváth Kornél szerényen nyilatkozott a díjról és lelkesen mesélt az ütőhangszerek csodájáról.

LEIRER TÍMEA- 061.hu

Meglepetést jelentett ez az elismerés?
A legteljesebb mértékben. Már maga a jelölés is meglepett, arra pedig egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen aktív a közönség és ilyen sokan szavaznak rám. Másfél hónappal az eredményhirdetés után lassan tudatosul bennem, hogy mi is történt és kezdem érezni, hogy mekkora elismerést jelent ez a díj nekem, és mekkora előrelépési lehetőséget a magyar ütőhangszeres szakma számára. Úgy gondolom, nincs olyan, hogy a világ legjobb ütőhangszerese, vannak a jelöltek, akiket a szakmai zsűri kiválasztott, és akik közé számomra óriási megtiszteltetés volt bekerülni. Végül van az a művész, aki a közönségtől a legtöbb szavazatot kapja, idén én lettem az, akire a legtöbb voks érkezett, amiért nem győzök hálás lenni a magyar közönségnek is, akik közül ilyen sokan rám szavaztak. Rengeteg csodálatos és tehetséges ütőhangszeres van, akik mind megérdemelnék ezt a díjat, de idén nekem kedvezett a szerencse.

Hogy értsük azt, hogy sokat jelent a hazai ütőhangszeres szakma szempontjából?
Azért gondolom, hogy ez valaminek a kezdete, mert jó pár magyar esélyes lenne mind az ütőhangszeresek mind a dobosok között, akik megérdemelnék a jelölést és a díjat is és bízom benne, hogy így talán könnyebben rájuk talál a szakma és a közönség. Itt Dörnyei Gábor nevét említhetném, akivel a tHUNder duóban játszom. Felhívja a figyelmet az országunkra, a zenénkre, az ütőhangszereseinkre.

 Ez inkább szakmai vagy közönségsiker?
A nominálás szakmai érdem, hiszen nemzetközi szakírók, szakemberek jelölik erre a díjra a művészeket. A legnagyobb kedvenceim voltak mellettem, akiket évtizedekig szájtátva néztem és hallgattam. Eddig magyar ütőhangszerest még sohasem választottak ki.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Milyen hozadéka van a díjnak?
Óriási PR értéke van. Ha csak a magyar részt nézzük, akkor is olyan mennyiségű információ jelent meg rólam, ami amúgy teljesen szokatlan a jazz műfajában. Televízió, rádió, újság, internet… még a hírekben is bemondták a győzelmet. Nem igazán voltam rá felkészülve, de nagyon jólesett. Magyarországon nagyon nehéz egy ilyen műfajban célt érni. Több műfajban is játszom, részese vagyok pop és rock produkcióknak is, de a fő műfajom mégiscsak a jazz, aminek viszonylag kicsi és zárt közönsége van Magyarországon. Nemzetközi színtéren is olyan kapuk nyíltak és nyílnak meg a tHUNder duó előtt és előttem, amelyekről azelőtt álmodni sem nagyon mertünk.

Azon kívül, hogy az ember kiváló zenész, mi kell még, hogy bekerüljön a jelöltek közé?
Alapvető feltétel, hogy jelen kell lenni a nemzetközi zenei életben albumokkal, koncerteken, hiszen a szakmai zsűri csak azok közül tud választani, akiket ismer. A tHUNder duónak köszönhetem az elismerést, ezt a formációt jelölték meg a nominálásnál.  Dörnyei Gábor dobossal intenzíven játszunk Nyugat-Európában és Amerikában, ez biztosan sokat számított. Az is biztos, hogy a jelölő szakemberek nagyon nyitottak, sőt nagyon vágynak az új ötletekre, új technikákra és fejlesztésekre. Az újdonságot, az egyedülálló „Horváth-féle” ütős technikát a jelölésnél is kiemelték.

Ha jól tudom, ez a „Horváth-féle stílus” is egy véletlennek köszönhetően jött létre, ugye? A kényszer vitte rá annak idején, hogy kitalálja, hogyan tudja  megszólaltatni az ütőhangszereket.
Valóban, az, hogy másképp játszom, mint mások annak is köszönhető, hogy nem volt iskola Magyarországon, nem voltak mesterei ezeknek a hangszereknek, így muszáj volt magamtól rájönni, hogy melyiket hogyan kell használni. Ha lehetőségem lett volna eljutni Amerikába vagy Nyugat-Európába tanárokhoz, sosem fejlesztettem volna ki a saját technikámat. Ez volt az én „szerencsém”, hogy zárva voltak a határok. A 70-es évek közepén nem láthattam külföldi felvételeket, ezért hallás után próbáltam reprodukálni az ütőhangszeresek játékát. Amikor később már eljutottam a világ különböző pontjaira és megismertem a nemzetközi ütőhangszeres kollégákat, akkor jöttem rá, hogy egyedi, amit csinálok.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mit kell tudni erről az ütős technikáról?
Tulajdonképpen arról van szó, hogy míg a kézi ütőhangszeresek tradicionálisan a kéz belső felületét használják, addig én a külső felét is használom. Van egy úgynevezett „kifordítás”, a csukló mozgatása, ami egyedivé teszi a játékomat. Első látásra sokaknak furcsa, de biztos, hogy ezt kifejlesztve nagyon sok mindent át tudtam ültetni az autentikus indiai zenéből a tradicionális latin vagy afrikai hangszerekre, ami e technika nélkül lehetetlen lett volna. Az ütőhangszeres virtuozitás az indiai klasszikus zene sajátja, így nagyon örültem, hogy amikor Dél-Indiában jártam, még nekik is tudtam újat mutatni, amellett, hogy persze én magam is rengeteget tanultam tőlük.

Azt jól gondolom, nemcsak attól különleges az ön játéka, mert különleges technikával szólaltatja meg a dobokat, hanem attól is, hogy az ön koncertjein az ütőhangszer nem egyfajta kíséretet jelent, hanem nagyon sokszor a fő szólamot is ez hozza?
Igen, a kíséret és szóló rész a hangszerelésben sokszor egymást váltja. Az ütőhangszerek elsősorban kísérő funkciót látnak el, de sokszor kaphat szólisztikus szerepet is, különösen a jazz produkcióimnál. Én pont akkor csöppentem ebbe a világba, amikor óriási minőségi fejlesztés történt az ütőhangszerek terén, mert ezt igényelte a pop és a rock műfaj is. A konga, a bongó, a különböző latin amerikai hangszerek ekkor lettek népszerűek. Volt olyan év, hogy 70-80 lemezen is játszottam – lényegében „bent laktam” a lemezgyárban. A stúdiófelvételeken és a koncerteken is, ekkor már nagyon jó minőségű hangszereken tudtam játszani – ez is segítette az ütőhangszerek előtérbe kerülését.

[youtube id=”https://youtu.be/KtP0OrncZiA” width=”1000″ height=”600″ autoplay=”no” api_params=”” class=””]

Vannak követői?
Igen, ma már sokan alkalmazzák a fejlesztéseimet, nem csak az ütéstechnikát, hanem azokat a hangosítási módokat is amelyeket kikísérleteztem.

Például?
A speciális cseréphangszer, az udu használatában kikísérleteztem, hogy melyik az a mikrofon, amelyet az udu belsejébe téve tökéletes hangzást kaphatunk. Zenekarban játszva ezt a hangszert külső mikrofonnal nem lehet jól behangosítani. Nagyon sok hasonló megoldást találtam más hangszereknél is, ezeket már mások is használják. A hang-dob is csodálatos eszköz, amely a második világháború után Trinidad-Tobagóból világ körüli útjára indult steel-drum  hangolási módszerét alkalmazza. Az amerikai támaszpontokon ott maradtak az olajos hordók, melyek a belső fém részén kialakított horpadásokkal váltak hangszerré. Kicsit ennek a mintájára jött létre kb. húsz évvel ezelőtt a svájci találmányú hang nevű hangszer – aminek szintén speciális a hangosítása a koncerteken.

[youtube id=”https://youtu.be/aob4Kd0qF9k” width=”1000″ height=”600″ autoplay=”no” api_params=”” class=””]

Hányféle ütőhangszeren játszik jelenleg?
Olyan 50-60 féle hangszerem van, ebben benne vannak a kisebb effekthangszerek is. Van olyan, hogy egy koncertre utazva egy kisbusz tele van velük.

Nagyon furcsa arról beszélgetni, hogy a világ legnépszerűbb ütőhangszerese lett Horváth Kornél, aki eredetileg egyébként fuvolistának indult.
Nagyon későn kezdtem zenével foglalkozni, 17 éves voltam, amikor beiratkoztam a zeneiskolába. Addig csak sportoltam. De a sport után ugyanazt az energiát a zenébe fektettem, úgyhogy egy év múlva már a Soproni Szimfonikus zenekarban játszhattam. Nagyon nagy szerencsém volt, mindig olyan zenészek mellé kerültem, akik segítettek a pályámon. Fuvolista voltam, de nagyon izgatott mindig a ritmus. A 70-es évek közepén tagja voltam a Kaszakő nevű, műegyetemistákból alakult együttesnek, amelyet László Attila gitáros alapított. A Bercsényi kollégiumban próbáltunk és léptünk fel, fantasztikus helyszín volt az akkoriban.

Hogy került fuvolistaként a Kaszakőbe?
Ez egy nagyon érdekes felállású zenekar volt, egy ütős, egy gitáros, egy basszusgitáros, egy fuvolista, egy fagottos és egy oboás alkotta. Kuriózum volt, amit csináltunk, a zenekar nagy része egyetemista volt, nem zenei pályára készült, mégis rengeteg koncertünk volt, és 1977-ben pedig  a Ki mit tud-on első díjat kaptunk. Tulajdonképpen innen indult a professzionális zenei pályám.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mi vár önre még az idén?
Nagyon sok minden, hál’ Istennek. Nem tudom még, hogy a díjnak a hozadékai hol érnek véget, de már most nagyon sok meghívásunk van, többek között Kanadába és az Egyesült Államokba. A tHUNder duóval képviselői vagyunk nagy hangszercégeknek, akiknek bemutató videókat készítünk, ezen kívül egy komoly ázsiai turnéra is megyünk. Még sosem jártam Kínában vagy Thaiföldön, nagyon kíváncsi vagyok az ottani reakciókra. Itthon nagyon várom Zorán koncertjét az Arénában, akivel régóta zenésztársak és barátok vagyunk. Szervezünk fellépéseket Lovász Irén népdalénekessel és Mizsei Zoltán szintetizátorossal és énekessel, ezek nagyon különleges hangzású koncertek lesznek. Amit még nagyon várok, az a közös koncert Stanley Jordan-nel, a világhírű amerikai gitárvirtuózzal, akivel tavaly már játszottunk együtt a Margitszigeten, és idén újra közös fellépésre készülünk.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula