Elektromos taxiknak kialakított töltőállomást adtak át csütörtökön a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, az eseményen Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a főváros tervei szerint a jövőben csak elektromos autók kaphatnának taxiengedélyt.
A berendezést a Főtaxi Zrt. kormányzati támogatás nélkül, a Budapest Airport Zrt.-vel együttműködve telepítette és üzemelteti. A főpolgármester-helyettes felidézte, hogy a városvezetés fontosnak tekinti a környezetvédelmet a tömegközlekedésben is, ezért az elmúlt években a kötöttpályás közlekedés és a buszflotta fejlesztésében is jelentős eredményeket értek el. Az elektromos töltőállomások kialakítása pedig a P+R parkolók építésénél is fontos szempont – jegyezte meg.
A főpolgármester-helyettes szerint Budapest a környezetbarát közlekedés terén hamarosan utolérheti a nyugati nagyvárosokat, mivel a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodás értelmében a következő 2-3 évben ezernél is több állomásból álló töltőhálózat épülhet a fővárosban, az önkormányzat pedig támogató szabályozási rendszerrel segíti az elektromos járművek terjedését. Ennek jelentőségét az utóbbi hetek légszennyezettségi adatai után nem szükséges hangsúlyozni – tette hozzá.
A Budapest Airport környezetvédelmi és közkapcsolati igazgatója elmondta, hogy a társaság 2015-ben indult környezetvédelmi kezdeményezésének kiemelt területe a környezetbarát közlekedés támogatása. Szarvas Gábor hangsúlyozta, hogy a budapesti világeseményeknek, sport- és kulturális rendezvényeknek köszönhetően idén is megdőlhet a Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalmi rekordja: a növekvő igényeket csak további fejlesztésekkel lehet kielégíteni, ezért hamarosan újabb töltőállomásokat adnak át. Az elektromos mobilitás fejlesztése a repülőtér 50 milliárd forintos modernizációs programjának fontos részét képezi – tette hozzá.
A rendezvényen a töltő technológiát gyártó ABB magyarországi leányvállalatának vezetője fontos kezdeményezésnek nevezte a beruházást, egyúttal üdvözölte a kormány szándékát az országos töltőhálózat létrehozására. Taira-Julia Lammi hozzátette, hogy a cég váci üzeme magyar munkaerő segítségével állítja elő a környezet megóvását segítő termékeket.
Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója közölte, hogy az elektromos töltőinfrastruktúra fejlesztése és az elektromos járművek piacának támogatása szorosan összefügg, a két terület nem választható el, mivel egyik sem lehet eredményes a másik nélkül. Az elmúlt években mindkét téren jelentős előrelépések történtek, a 15 ezer főnél népesebb települések összesen 1,25 milliárd forintot kaphatnak töltőállomások telepítésére és támogatásra számíthatnak az elektromos gépjárművek vásárlói is – tette hozzá. Hangsúlyozta: az elektromos mobilitás terjedésében fontos kiemelkedő szerepük van azoknak, akik kormányzati támogatás nélkül hajtanak végre ilyen célú fejlesztéseket.
Forrás: MTI; fotó: portfolio.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS