Korábban Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyilatkozott a PolgárPortálnak arról, hogy 2017-től csökkenni fognak a civil szervezetekre háruló adminisztrációs terhek. Majd Fülöp Attila helyettes államtitkár fejtette ki részletesen azt, hogy az idei évben sokkal több támogatásra pályázhatnak a civilek. Nagy Ervin interjúja.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Gárdos Tódor, az Amnesty International kutatójának hétfői felszólalásához, amelyben a demokratikus viták hiányáról, illetve „a civil szervezetek zaklatásáról és megfélemlítéséről” beszélt?
Fülöp Attila azt mondta: az ilyen jellegű állítások köszönőviszonyban sincsenek az igazsággal, hiszen Magyarországon több mint 62.000 civil szervezet működik háborítatlanul. Hozzátette: rendkívül sokszínű a kép, hiszen ezek a civil szervezetek szociális, egészségügyi, kulturális vagy szabadidős jellegű feladatot egyaránt elláthatnak.
A helyettes államtitkár elmondta, a Nemzeti Együttműködési Alap kapcsán már a 2016. év végén megjelent pályázati felhívások tartalmazták a változtatásokat. Ezek jó irányát jelzi, hogy idén az előző évinél több, összesen 16.500 pályázat érkezett a NEA működési és szakmai kiírásaira. Az esetleges könnyítésekre és jogos észrevételekre természetesen a továbbiakban is nyitottak.
Nagy Ervin megkérdezte, hogy mennyiben segíti a civileket az, hogy az új Ptk. alapján a létesítő okiratnak a törvény rendelkezéseihez igazítására előírt március 15-i határidejét eltörölte a Minisztérium. Erre reagálva a helyettes államtitkár elmomondta: azok a civil szervezetek, amelyek még nem tettek eleget az új Ptk.-ban foglalt azon kötelezettségüknek, hogy a létesítő okiratukat módosítsák, nekik elég a soron következő létesítő okirat módosításakor megtenni ezt.
Szóba került a Nemzeti Együttműködési Alap által civil szervezetek számára kiírt idei pályázatok elbírálása is. Ezzel kapcsoaltban Fülöp kifejtette, a NEA 2017. év pályázatainak a kiírására még a 2016. év végén sor került, annak érdekében, hogy minél hamarabb sor kerülhessen a pályázatok bírálatára és a nyertesek kihirdetésére. A működési célú pályázatokra a benyújtási határidő 2017. január 23., a szakmai pályázatok esetén 2017. február 7. volt, tehát a pályázatok benyújtása már lezárult. A kollégiumi döntéseknek március végéig kell megszületnie, a beépített jogorvoslati határidők figyelembevételével a támogatási döntésről történő tájékoztatás április közepén várható.
A helyettes államtitkár Trócsányi László igazságügyi miniszter úr álláspontját is támogatta, mely szeirint, “Nincs miért aggódni az NGO-k jövőbeli helyzetét illetően, a készülő jogszabály mindössze arra vonatkozik, hogy a bíróságoknál be kell majd jegyezni, hogy mennyi pénzt kapnak ezek a szervezetek külföldről.” Tehát az érintett (külföldről finanszírozott néhány tucat) szervezet átláthatóságát és a közvélemény teljes körű tájékoztatását szolgálják a tervezett jövőbeni intézkedések. A hazai társadalmi szempontból valóban civil és nem csak magát civilnek nevező szervezetek elmúlt években megmutatkozó, növekvő támogatása minden kételkedő számára megnyugtató válasszal szolgálhat.
Forrás: polgarportal.hu; Fotó: PolgárPortál (Mészáros Péter)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS