Megint sikerült lerománoznia a székely magyarokat egy szocialista politikusnak. Burány Sándor „román vitának” titulálta a székely magyaroknak az Igazi Csíki Sörért vívott küzdelmét a holland Heineken multinacionális céggel. Az MSZP-ben nem ő az első aki lerománozza a székelyeket: például Szanyi Tibor 2013-ban ezt egyszer már eljátszotta. Eközben megkezdődött a parlamentben az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló törvényjavaslat vitája. Lázár János azt mondta: azért született az indítvány, mert a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.
Ha védjegy-vonalon támadják a magyar nemzeti érdeket, akkor azt egy védjegyüggyel kell megvédeni – jelentette ki az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló törvényjavaslat hétfői általános vitáján az egyik előterjesztő, Lázár János. A kancelláriaminiszter kiemelte: az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását. Kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat a holokauszt túlélőiként, vagy a kommunizmus áldozataiként. Lázár János hangsúlyozta: a Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket. A szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste, hanem minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni egy magyar érdeket. Mint fogalmazott:
Nem hiszem, hogy Hollandiában egy horogkeresztes Heineken forgalmazására lehetőség nyílna. Nem hagyhatjuk, hogy Magyarországon kufárkodás céljából fel lehessen használni önkényuralmi jelképet.
A miniszter azt is megemlítette: javaslatukat az Európai Bizottságnak is megküldték egy háromhónapos notifikációs eljárásra, a kedvező elbírálás esetén pedig Magyarországon tilossá válhat a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarlókalapács, az ötágú vöröscsillag, valamint ezeket tartalmazó jelképek megjelenítése haszonszerzés céljából. A tárcavezető kifejtette, a reklámok ilyen formájú korlátozását szerintük az Alkotmánybíróság korábbi ítéletei, valamint az európai joggyakorlat is lehetővé teszi, mivel azok alapján egyértelműen különválasztható a politikai véleménynyilvánítás szabadsága és a kereskedelmi szólásszabadság, utóbbi ugyanis nem sértheti mások emberi méltóságát, ennek érdekében pedig korlátozható. A miniszter szerint javaslatuk méltányos és arányos, mivel az oktatásra, az ismeretterjesztésre és a képzőművészetre nem vonatkozik, továbbá a kormány egyedi esetekben felmentést adhat például kereskedelmi televíziók műsorainak. Lázár János megjegyezte, a Heineken 1951-ben önkorlátozó jelleggel negyven évig fehérre cserélte a vörös csillagot termékein a Szovjetunió áldozatainak méltóságát védve, az indítvány benyújtói pedig ehhez a gyakorlathoz szeretnének visszatérni.
Fidesz: alapvető kötelesség a kegyeleti jog védelme
Vas Imre, a Fidesz vezérszónoka a vitában kifejtette: Magyarország nem tesz különbséget a vörös- és a fehérterror bűnei között, a kegyeleti jog megvédése mindkét esetben alapvető kötelesség. Hozzátette, úgy tűnik, mintha Nyugaton különbséget tennének haláltábor és haláltábor között, szerintük a vörös csillag mást is jelent. Hangsúlyozta: nem a véleménynyilvánítás korlátozásáról szól a javaslat, a cél, hogy általános, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát tiltó szabályrendszert állítsanak fel. A kormány emellett nem tűrheti az áldozatok védelmében sem, hogy a mindennapok része legyen egy olyan jelkép, amely önkényuralmi rendszer jelképe volt.
Burány lerománozta a székelyeket
Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka azt hangsúlyozta: „A törvényhozást nem lehet bunkósbotként használni”. Közölte: az Igazi Csíki Sör és a Heineken közti vitában mindegyik fél hibás, de az igazi bűn ez a törvényjavaslat, mert egy „román vitára” ezzel azt a választ adják Magyarországon, hogy a politikai hatalom bosszút áll a holland sörgyártón.
Nem Burány az első, aki lerománozza a székely magyarságot. 2013-ban Szanyi Tibor az Indexnek nyilatkozva azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a Békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan onnan érkeztek. Tény, hogy a békemeneteseknél lévő zászlók szerint voltak határon túli magyar résztvevők is, ám őket románnak titulálni minősíthetetlen dolog. Kovács László elhíresült 23 millió román munkavállalós riogatásának is volt egy magyarellenes bukéja.
KDNP: tűrhetetlen az önkényuralmi jelképek kereskedelmi megjelenítése
Vejkey Imre a KDNP nevében vezérszónokként azt mondta, elfogadhatatlan és tűrhetetlen az önkényuralmi jelképek politikai, de kereskedelmi célú megjelenítése is, a két önkényuralmi rendszer jelképei ma is irritálóak és sértőek. Megjegyezte, hogy „a Nyugat mögött álló globális hatalom” nem akar leszámolni a nemzetközi szocializmus támogatásával, sem Brüsszel, sem Strasbourg nem akarja az önkényuralmi jelképek egy részét a politikai szemétdombra küldeni.
Jobbik: Kádár János szelleme most is a parlamentben van
Szilágyi György, a Jobbik vezérszónoka arra helyezte a hangsúlyt, hogy Kádár János szelleme most is a parlamentben van, hiszen a Fidesz ugyanolyan módszerekkel operál, mint a diktatórikus rendszerek. A javaslat maga képmutatás, mert a valódi cél a Heineken kiszorítása. Majd úgy fogalmazott:
Ez maga a diktatúra.
Frissítés:
“A gyulai békemenet idején senkit nem románoztam le, csupán utaltam arra, hogy elég színes a felvonuló közönség, s köztük sokan voltak olyanok, akiket – európai módon, tisztességesen – románul szerettem volna köszönteni. Konkrétan azokat, akik román rendszámú buszokból szálltak ki, s egymás közt románul beszéltek. Minthogy egy-két szón, így üdvözlésen kívül sajnos nem beszélek románul, ezért egy ilyen csoporttól meg is kérdeztem, vajon beszél-e közülük valaki angolul? Szerencsémre akadt ilyen. Ő elmondta, hogy Moldáviából érkeztek magyarországi kirándulásra, még “zsebpénzt” is kaptak a “sétára”, amelynek természetéről nem sokat tudtak, bár örültek, hogy eljutottak Gyulára. Én is örültem, hogy arra jártak, és sok vidámságot kívántam nekik” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Szanyi Tibor.
Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS