A nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, sőt kifejezetten Európa-párti, és az unió megújítását célozza a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések megvédése érdekében – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombati sajtótájékoztatóján. Tuzson Bence hangsúlyozta, Magyarország soha nem látott nyomás alatt van, így soha nem volt aktuálisabb, hogy a magyar emberek kiálljanak Magyarország érdekében.
Szerinte a kiállás legjobb eszköze a nemzeti konzultációs kérdőív kitöltése és visszaküldése.
Egy ország politikája csak akkor lehet sikeres, ha amögött ott állnak az emberek
– fogalmazott az államtitkár. A nemzeti konzultáció legfontosabb kérdése a bevándorláspolitikáról szól, mert Brüsszel arra kívánja kényszeríteni Magyarországot, hogy illegális migránsokat engedjen be – fejtette ki –, ezt jelentené ugyanis, ha a mostani, a határon lefolytatott eljárásokat ismét felváltanák az unió területén végzett eljárások.
Tuzson Bence másodikként az energiaunó kérdését, vagyis a rezsicsökkentés eredményeinek megvédését említette. Kiemelte, Brüsszel a szabad versenyre, vagyis az energetikai vállalatokra hagyná az ármegállapítás jogát, a magyar kormány szerint azonban az a jó megoldás, ha létezik egy plafon az energiárak megfékezésére.
Ha Brüsszel versenyt hoz létre ezen a területen, az nem fogja szolgálni az emberek érdekét, ezt a plafont az energiaárak át fogják törni.
Tuzson Bence Magyarország nagy eredményének nevezte a 4,5 százalék körüli munkanélküliséget és a növekvő béreket, s ezért alapvető fontosságúnak mondta, hogy az országnak joga maradjon saját politikát folytatnia a munkahelyteremtésben. Megjegyezte, „Brüsszel ezen a területen is támadásokat indított”, például a közmunka ellen. Ugyanígy kiállt a nemzeti konzultáció adópolitikára vonatkozó kérdése mellett is, mondván, ha az ország azt nem lenne képes maga meghatározni, akkor gazdaságpolitikailag is zárt pályára kerülne. Az államtitkár szerint Magyarország az adócsökkentések politikáját választotta, Brüsszel viszont az adóemelés politikájára kényszerítheti.
A külföldről pénzelt ügynököknek el kell számolniuk a támogatással
A magyar kormány ragaszkodik továbbá ahhoz is, hogy Magyarországon átláthatóak legyenek a különböző fizetett aktivista csoportok és ügynökszervezetek, vagyis a tevékenységük és a megbízójuk minden magyar ember előtt világos legyen és be kelljen számolniuk a bizonyos összeg feletti külföldi támogatásokról – mondta az államtitkár.
Tuzson Bence mindezekre hivatkozva mindenkit arra kért, hogy küldje vissza a nemzeti konzultációra adott válaszait, egyúttal kérdésre válaszolva megjegyezte, hamarosan eléri a 600 ezret a már visszaküldött kérdőívek száma. További kérdésekre válaszolva szólt arról is, az Európai Bizottság állításai a konzultáció kérdéseiről minimum megtévesztőek, ezért a kormány részletes választ ad majd az uniós testület erről szóló levelére.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS