Botka László hazudik, Bohár Dániel, az Echo Tv Informátor című magazinműsorának riportere meg sem érintette a szegedi MSZP-s polgármester irodájának kilincsét, azt nem rángatta és semmilyen botrányt nem okozott a városházán, a folyosón várt Botkára – nyomatékosította a PS-Polbeat tegnapi adásában Losonczi Kata és Bohár Dániel, az Informátor száguldó riporterei, az egykori Célpont stábjának két tagja.
Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére Bohár Dániel elárulta, a szegedi városházára kiérkező rendőrök is megállapították, hogy semmilyen jogsértés nem történt, nem akartak betörni sehova. “Az sem igaz, hogy a rendőrök dobtak volna ki minket, mert ilyen nem történt, Botka biztonsági szolgálata döntött úgy, hogy el kell hagynunk az épületet” – ismertette Bohár Dániel. Losonczi Kata és Bohár Dániel szerint Botka szándékosan nem mond igazat, az egész nettó hazugság, Botka hazugsága.
A Polbeatben a PestiSrácok.hu-t, az Echo Tv-t és az összes jobboldali médiumot is érintő MSZP-s bojkott is szóba került. Losonczi Kata elárulta, Botka László utasítása volt, hogy a szocialisták nem nyilatkozhatnak a jobboldali orgánumoknak és megismételte Kovács László korábbi MSZP-elnök szavait, hogy aki nem tud válaszolni egy kérdésre, az válasszon másik szakmát.
Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője felvetette, hogy ezek után létre kellene hozni egy jobboldali újságíróknak adható díjat, amely lehetne az “Arany Kilincs-díj”.
Az Informátor riporterei korábbi, a G-nap óta 180 fokos fordulaton átesett munkahelyükről, a Hír Tv-ről is beszéltek, amelyről kijelentették: “Ez a Hír Tv már nem az a Hír Tv, Simicska Lajos televíziójához képest az ATV is kormánypártibb csatorna. “Hogy mi lett a Hír Tv-ből? Ilyen állat nincs” – szögezte le Losonczi Kata.
Az élő műsorban a manipuláció is napirendre került. Losonczi Kata és Bohár Dániel egyértelműsítette, soha nem vágtak meg manipulatívan anyagot, soha nem csinálták azt, mint “Muster Master Bánó András”. A manipulációval kapcsolatban Huth Gergely is arról beszélt, hogy az olvasókat soha nem lehet átverni, mert azonnal büntetnek. “Nem manipulálunk, az olvasót csak egyszer lehet átverni” – mondta.
Losonczi Kata, Bohár Dániel, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter a Polbeat végén ebben a szereposztásban újra eljátszotta a Célpont megszűnését bejelentő videó legendás, Simicskának szóló üzenetét, hogy “szerintünk Orbán nem geci”.
Nézze meg a teljes adást!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS