Hetek óta kómában van Széles Sándor, Gyurta Dániel korábbi edzője – értesült a Nemzeti Sport. A szakember az év elején még új terveiről, saját úszóiskolájáról beszélt.
A Nemzeti Sport csütörtöki száma szerint Széles Sándor, Gyurta Dániel egykori edzője hetek óta kómában fekszik az egyik budapesti kórházban. Portálunk is beszámolt arról, amikor tavaly véget ért az úszó és edzője közös sikertörténete. Miután az olimpiai bajnok Gyurta szakított korábbi mesterével, egyesületük, az Újpest sem tartott igényt a szakember munkájára. Széles akkor elkeseredetten nyilatkozott, elmondása szerint évtizedek óta folyik ellene az aknamunka. Aztán úgy tűnt, új erőre kapott. Tavasszal még úgy nyilatkozott, hogy terve szerint a nyár elejétől megkezdi a munkát a Komjádiban saját egyesületében, a Széles Sándor Úszónevelő Műhelyben.
„Csillogó szemmel, tele lelkesedéssel vágok neki az új kihívásnak. Megpróbáltak eltakarítani a pályáról, de ez csak még jobban megerősített” – mondta akkor a Borsnak Széles. „Úgy érzem, öt-hat év alatt szép eredményt tudnék elérni a fiatalokkal. Persze, ez nem csak rajtam múlik. Egy jó edzőnek szerencsére is szüksége van, hogy akadjon egy olyan őstehetsége, mint amilyen Gyurta Dani volt”.
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak az év elején arról beszélt, megpróbálnak helyet találni a trénernek, aki az újonnan megválasztott Bienerth Gusztáv úszóelnöknél is járt. Ehhez képest is nagyon rossz hír, ami történt. Állítólag március elején elesett, s bár a sportnapilap szerint a kórházba szállításakor még magánál volt, sőt, a vizsgálóban is kommunikált az egészségügyi személyzettel, hirtelen elájult, és azóta nem is tért magához.
Forrás: NSO.hu, fotó: Hosszabbitas.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS