Vlagyimir Putyin orosz elnök annak idején felvetette Bill Clinton amerikai elnöknek, hogy Oroszország NATO-tagsága lehetőségének a megvizsgálását.
Az orosz elnök erről Oliver Stone amerikai rendezőnek adott interjúiban beszélt, amelyekből egy 90 másodperces részletet szombaton tettek közzé a Politico amerikai hírportálon. A The Putin Interviews című dokumentumfilmet teljes egészében június 12. és 15. között fogják bemutatni a CBS Showtime csatornáján.
Emlékszem egyik utolsó találkozómra Clinton elnökkel, amikor még ő volt az elnök. Moszkvába érkezett, és én beszélgetésünk közepette azt mondta:’Nos, meg lehetne nézni egy olyan variációt, hogy Oroszország belépne a NATO-ba.’ Clinton erre azt felelte, nem vagyok ellene” –
idézte fel Putyin. Hozzátette, hogy abban a pillanatban “az egész amerikai küldöttség ideges lett”. Oliver Stone kérdésére, hogy beadták-e jelentkezésüket, az orosz elnök elmosolyodott. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéről a orosz államfő úgy vélte, hogy az az Egyesült államok külpolitikai eszköze, amelyben nem szövetségesei, hanem vazallusai vesznek részt.
Amikor egy ország NATO-tag lesz, nagyon nehéz ellenállnia egy olyan hatalmas ország, mint a NATO-vezető Egyesült Államok nyomásának. És egy ilyen országban könnyen megjelenhet minden, amit akarnak, rakétaelhárító rendszer, új támaszpontok, és ha kell, új csapásmérő rendszerek”
– fejtegette. Maga tette fel a kérdést, hogy ilyen esetben mit tehet Oroszország.
Nekünk ellenintézkedéseket kell hoznunk. Azaz saját rakétavédelmi rendszereinkkel kell nyomás alá helyezni azokat az objektumokat, amelyek véleményünk szerint fenyegetnek bennünket”
– válaszolta. A kérdésre, hogy miért reagál Oroszország oly hevesen a NATO bővítésére, Putyin azt mondta, hogy “elvben megértik a NATO értékeit vagy az értékek hiányát és a szervezet Oroszországra leselkedő veszélyeit”.
Minket a NATO-beli döntéshozatal aggaszt”
– hangsúlyozta, hozzátéve “tudom, hogyan hozzák a döntéseket”.
PS/MTI, Fotó: Insider
Facebook
Twitter
YouTube
RSS