A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció, az RMDSZ törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a szavazáson – jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Erről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén született döntés, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke korában azt mondta: az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a kormányválságot, és nem zárkózik el attól, hogy döntő módon befolyásolja a Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli konfliktus kimenetelét.
Hétfő délután és kedd délelőtt napirendre is került a parlamentben az RMDSZ több törvénytervezete, de miután a román ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média nacionalista hangot megütve tiltakozott a törvénytervezetek elfogadása ellen, levették azokat a napirendről.
Az RMDSZ elnöke szerint a frakció egyhangúlag hozott döntése két elvet vett figyelembe: a parlamenti többségnek joga és eszköze kell legyen a miniszterek vagy akár a kormányfő leváltásához, de az RMDSZ nem része a koalíciónak. Másfelől az RMDSZ nem akar beavatkozni egy másik párt belügyeibe. Kelemen Hunor szerint a PSD-ALDE koalíciónak külső segítség nélkül is többsége van a parlamentben, nem szorul az RMDSZ segítségére.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem “veszett össze” a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékeli ki az RMDSZ. A szövetség “tárgyalt, nem pedig alkudozott” a PSD-ALDE koalícióval, illetve a pártjával szembekerült Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, de “nem áll egyetlen tábor mellé sem” – szögezte le a szövetségi elnök. Az RMDSZ nem mond le egyetlen olyan törvénytervezetéről sem, amelyet most levettek a napirendről, sosem voltak “szemtelen” követelései, nem kért olyasmit, amire Európában nem léteznének példák.
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem a “nacionalisták ostobasága” sérti. A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista “őrületet” kelteni az országban, pillanatok alatt aktivizálódnak a “szolgálatos nacionalisták és szélsőségesek”.
“Romániában nem tisztelik a magyarokat, a kisebbségek jogait” – válaszolta Kelemen Hunor egy keresztkérdésnek szánt újságírói közbevetésre, s példaként a marosvásárhelyi római katolikus iskola, illetve orvosi és gyógyszerészeti egyetem esetét hozta fel.
Az RMDSZ elnöke Traian Basescu magyarellenes kirohanását is elfogadhatatlannak nevezte egy volt államfő részéről, aki legalább kétszer “koldult” szavazatokat az erdélyi magyaroktól.
“Az, hogy Tariceanu és Dragnea (a szociálliberális koalíció pártvezetői) fejében megfordult március 15-e ünneppé nyilvánítása a román jogrendben, olyan, mintha saját történelmedet a budiba dobnád” – hangoztatta a volt államfő kedd délelőtt, annak az RMDSZ-törvénytervezetet a szakbizottsági elfogadását kommentálva, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná a romániai magyarok számára a magyarság nemzeti ünnepét.
A román parlamentben a tervek szerint szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS