Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a fehér fajgyűlölőket elítélő határozatot, amelyet a kongresszus a héten egyhangúlag fogadott el.
A határozati javaslatot az augusztusban a virginiai Charlottesville-ben történt zavargások nyomán terjesztették elő.
Charlottesville-ben az amerikai polgárháború déli, konföderációs seregeinek parancsnokát, a Robert Lee tábornokot ábrázoló szobor elszállítása ellen tüntettek, s a tüntetők oldalán megjelentek szélsőjobboldali, a fehér felsőbbrendűséget hirdető és neonáci elemek is. A tüntetők ellen baloldali ellentüntetők vonultak fel, csoportjukba egy Ohióból érkezett szélsőjobboldali autós hajtott és halálra gázolt egy 32 éves nőt. A véres összecsapásokba torkollott tüntetés és ellentüntetés heves belpolitikai vitát keltett. Demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt támadták Donald Trump elnököt, részben azért, mert első nyilatkozatában a tüntetők mindkét táborát felelőssé tette a történtekért, részben pedig azért, mert nem azonnal ítélte el a szélsőjobboldalt és a fajgyűlölőket.
A törvényhozók a hét elején kétpárti egyetértéssel és egyhangúlag fogadták el a Charlottesville-ben történteket elítélő határozatot, amely felszólította Donald Trumpot, hogy emelje fel szavát “a rasszizmust, a szélsőségességet, az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust és a fehér felsőbbrendűséget hirdető, gyűlöletkeltő csoportok ellen”.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője már szerdán jelezte, hogy az elnök aláírja a határozatot. A szóvivő leszögezte azt is, hogy az elnök “már az első nyilatkozatában is elítélte a gyűlöletet, a fanatizmust és a rasszizmus minden formáját”.
Donald Trump a határozat aláírása után, csütörtökön, későn este, a sajtóiroda révén közleményt adott ki. Ebben leszögezte:
Amerikaiként elítéljük a közelmúltban Charlottesville-ben történt erőszakot, és szembehelyezkedünk a gyűlölettel, a fanatizmussal és a rasszizmus valamennyi formájával”.
Az elnök hozzátette:
Nem számít a bőrünk színe vagy az etnikai örökségünk, valamennyiünkre ugyanazok a törvények érvényesek, valamennyien ugyanazt a nagyszerű lobogót köszöntjük, és valamennyiünket ugyanaz a mindenható Isten teremtett”.
Az elnök délután a Fehér Ház Ovális irodájában találkozott Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátorral, aki az afroamerikai közösség egyik vezető személyisége. Az elnök és a szenátor megvitatta a Charlottesville-ben történteket és az Egyesült Államokban meglévő faji feszültség problémáit.
MTI; Fotó: Samuel Corum/Anadolu Agency/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS