Európa nem multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősséggel, hanem az európai polgároknak – nyilatkozta Lázár János a Magyar Időknek. Mint a kvótaperben hozott döntéssel kapcsolatban megjegyezte, tudomásul vesszük az unió döntését, de nem adjuk fel a szuverenitásunkat, és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává.
Demokratikus gondolkodással érthetetlen, hogy egy Amerikából érkezett, nagyon gazdag embernek „a szava többet ér Brüsszelben, mint egy európai parlamenti képviselőé” – mondta Lázár János a Magyar Időknek adott interjúban Soros György befolyását elemezve. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez a jelenség nem más, mint „az új világelit vircsaftja“. „Mint a hírszerzést felügyelő miniszter elmondhatom, vannak környékbeli országok, amelyekben a Soros-hálózat érdemben befolyásolta a politikai döntéshozatalt, a választások kimenetelét, a kormányok összetételét” – fogalmazott Lázár János. Hozzátette
súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak ítélem, hogy Soros által támogatott szervezetek a magyar határra utaztatták az illegális bevándorlókat.
Az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítéletével kapcsolatban a miniszter kijelentette,
bízom az uniós vezetők bölcsességében, hogy belátják: nem egyformán gondolkodunk, és a szankciók vagy az erőszakkal kikényszerített központi döntések helyett érdemes meghallani és megérteni a közép-európaiak szavát is. (…) Tudomásul vesszük az unió döntését, de nem adjuk fel a szuverenitásunkat, és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává.
A magyar kormány, a Fidesz-KDNP-pártszövetség és a mögötte álló szavazótábor szerint a bevándorlás intézményesítése, vagyis a betelepítés legföljebb a multinacionális nagyvállalatok munkaerőhiányára lehet válasz – fogalmazott Lázár János.
Szerintünk Európa nem egy multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősséggel, hanem az európai polgároknak
– jelentette ki.
Utalt „a nyugat-európai liberális bevándorláspolitika egyre látványosabb kudarcaira” is.
Sokkal inkább beszélhetünk a bevándorlók – elsősorban a muszlim bevándorlók – párhuzamosan létező, zárt világairól, mint sikeres beilleszkedésről
– szögezte le.
Lázár János beszélt arról is, hogy 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. „Tény, hogy az utóbbi harminc év legnagyobb korrupciós ügye a 4-es metró beruházása volt, ahol több száz milliárd forintot loptak el a korábbi MSZP-SZDSZ-kormány idején” – mondta. „Persze a Fideszben is vannak, akik hibáznak, de ők sem mentesülnek a következmények alól, (…) a Fidesz politikusaival szemben sincs kegyelem” – ismerte el. Hangoztatta, hogy az európai uniós pénzek felhasználása kapcsán „jobban állunk, mint az uniós átlag, hiszen 100 euróból csupán 2,5 euró esetében vetődik fel a szabálytalanság gyanúja“.
Az egészségügyről Lázár János azt mondta, hogy egyszerre jeleníti meg a XIX. és a XXI. századot.
Az infrastruktúra fejlesztése terén rengeteget fejlődtünk, az orvosok, illetve az ápolók béremelése is jelentős volt az elmúlt három évben, és javult a járóbeteg-ellátás színvonala is, miközben Budapest egyes kórházaiban a betegek aggasztó állapotokat tapasztalnak
– fejtette ki.
Az oktatásról a miniszter azt emelte ki, a kormány nem csupán az intézményeket vette át, hanem kifizetett 1200 milliárd forint önkormányzati adósságot, amelynek jó része az iskolák finanszírozásából állt elő. „Az infrastruktúra megújítása mindenhol zajlik, tantermek, uszodák, tornatermek, óvodák és bölcsődék épülnek.” Már félmillió gyermek étkezik ingyen, és összesen 1,1 millió tanulónak biztosítják ingyenesen a tankönyveket – sorolta Lázár János.
Forrás: MTI; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS