Kaliforniában ezentúl nem minősül bűncselekménynek, ha egy HIV-fertőzött nem számol be partnerének betegségéről. Az eddig bűncselekménynek minősülő tettet ezentúl a törvényhozás szabálysértésnek minősíti – írja a Los Angeles Times. A döntés nagy port kavart még a szenátorok között is, ugyanis a republikánus képviselők meggyőződése az, hogy ezzel a döntéssel egészséges embereket veszélyeztetnek. Ráadásul a törvény a vérellátókra is kiterjed: így az is csak szabálysértést követ el, ha valaki úgy ad vért, hogy bár tudomása van fertőzöttségéről, mégsem értesíti erről a véradóállomást.
A mai napon Kalifornia hatalmas lépést tett afelé, hogy a HIV-et közegészségügyi problémaként kezeljük, ahelyett, hogy a HIV-vel élő emberekre bűnözökként tekintenénk
– nyilatkozta Weiner, hozzátéve, hogy a HIV-et úgy kellene kezelni, mint a többi súlyos fertőző kórt.
A törvény komoly veszélyeket rejt
A demokrata politikus, Weiner szerint az új HIV-fertőzések megakadályozásának nem az a módja, hogy börtönbe vetnek embereket, hanem a szűrés népszerűsítése és a megfelelő kezelések biztosítása. Weiner szerint ugyanis az eddigi törvény miatt nem vetették alá magukat a szűrésnek, mivel csupán abban az esetben emelhettek bűncselekmény miatt vádat a HIV-fertőzésnek partnerét kitevő személy ellen, ha korábban teszt igazolta fertőzöttségét. Joel Anderson, az állami szenátus republikánus tagja szerint azonban a törvény komoly veszélyeket rejt.
Úgy gondolom, hogy tudatosan megfertőzni valakit egy betegséggel, mely az egész további életét megváltoztatja, kimeríti a bűncselekmény fogalmát
– jelentette ki a politikus, aki más fertőző betegségek továbbadóira is kiterjesztené a keményebb büntetéseket.
A címlapfotón Scott Weiner látható. Fotó: Rich Pedroncelli / AP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS