Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A debreceni bűnöző csoport a gyanú szerint Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából szerzett be nagy mennyiségű fenyő fűrészárut, amit a könyvelésükben viszont úgy tüntettek fel, mintha több magyar cégtől vásároltak volna. Miután egy-egy cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság vagy felszámolta, vagy a tulajdonosok ukrán személyekre ruházták át a céget. Mivel a bevételek után semmilyen adót nem fizettek, a költségvetést 100 millió forinttal károsították meg. A bíróság négy gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett – áll a NAV közleményében.
De 100 millió forint adót csal el az a vállalkozó is, aki évek óta az unióból behozott fűrészárut és tűzifát értékesített adóelkerülő magyar cégeken keresztül. Az árut minimális haszonnal adta tovább tüzépeseknek és nagykereskedőknek. A számlaláncolatban az áfát mindenki “megspórolta”, az értékesítéseket fiktív beszerzésekkel párosították.
A pénzügyi nyomozók a rajtaütés napján pénzügyőrök támogatásával az Észak-alföldi régióban, valamint Budapesten egyszerre 35 helyszínen tartottak házkutatásokat és tanúkat hallgattak ki. Az akciókban hamis számlatömböket, bélyegzőket és számítógépeket, valamint az EKÁER adatai segítségével öt kamionnyi árut is lefoglaltak. Öt embert előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak, egy személy ellen pedig körözést rendeltek el. A költségvetésnek okozott kár enyhítésére százmillió forintot meghaladó értékben zároltak ingatlanokat és bankszámlákat, valamint készpénzt és nagyobb értékű autókat is lefoglaltak.
A kihallgatott gyanúsítottak közül négy férfi előzetes letartóztatásban van. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
PS/MTI
Vezető kép: MTI archív
Facebook
Twitter
YouTube
RSS