Kötelezővé tették néhány német középiskolában az iszlám ismeretét, aki pedig ezt megtagadja, megbüntetik. Nem csupán az iszlám tanait, de azt is meg kell tanulniuk a német serdülőknek, hogyan kell helyesen imádkozni Allahhoz.
A Journalistenwatch internetes portálnak egy felháborodott olvasó küldte el a pulznitz-i 16 éves Linda füzetét, a diákoknak ugyanis meg kell tanulnia helyesen imádkozni az iszlám szerint, sőt, dolgozatot is írattak velük a főbb tanokból. A német szülők felháborodtak: “úgy tűnik, nem a matematika vagy az irodalom számít, hanem az, hogy a német gyermek is tudjon megfelelő módon imádkozni az iszlám elvárásainak megfelelően. “
A Pulznitz-ből érkezett felháborodott olvasói levéllel kapcsolatban a portál megjegyzi, hogy véleményük szerint az ilyen hatalmas “indoktrinációnak (befolyásolásnak) nincs helye az iskoláinkban. A tanároknak ismereteket kell átadniuk a hallgatóknak. Lehet, hogy a vallásokról van szó, de mindent a saját kontextusában kellene vizsgálni és oktatni.
Mindannyian tudjuk, mennyire veszélyes az iszlám.”
– vélekedik a cikkíró, hozzátéve, hogy ez a példa is az iszlám igazi arcát mutatja, “milyen gyorsan kell manipulálni a gyermekeket és a serdülőket”.
Meg kell verni a gyermeket, ha nem imádkozik
A Mohamed magyar portálon a magyar felhasználók is megtudhatják, hogy az imával kapcsolatban milyen elvárásokat fogalmaz meg az iszlám. Érdemes végigböngészni. Az ima minden muszlimnak kötelező, nőnek és férfinak egyaránt, aki “épeszű és értelmes.”, továbbá a pubertás korát elérte. A szülőknek kötelező az imádkozásra szoktatni a gyermekeiket, azért, hogy felnőtt korukra hozzászokjanak.
„Parancsoljátok meg gyermekeiteknek az imádkozást 7 éves korukra és verjétek meg érte (kérjétek tőlük számon) 10 éves korukra!”
– mondta Mohamed Próféta (Ahmed, Abu Dávúd, al-Hákim).
PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS