A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét szombaton, miután a szenátustól kapott felhatalmazás alapján Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este feloszlatta az autonóm regionális kormányt.
A katalán elnöki jogkörök gyakorlásával Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányfő, aki már összehívta a spanyol minisztériumok államtitkárait és helyettes államtitkárait, hogy döntsenek a különböző területeket érintő feladatokról. Ilyen feladat például a spanyol belügyminisztérium számára a katalán rendőrség felügyelete. Első intézkedéseként José Ignacio Zoido spanyol tárcavezető menesztette Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnököt. Helyére pedig Ferrán López főfelügyelőt nevezte ki, aki eddig a katalán rendőrség területi koordinációjáért felelt, és a testület második embere volt. Nyilvános levélben köszönt el a katalán rendőrségtől Pere Soler eddigi főigazgató, akit péntek este mentett fel posztjáról a spanyol miniszterelnök. Soler elfogadta menesztését, levelében pedig hangsúlyozta meggyőződését, hogy a katalán rendőrök bármilyen irányítás alatt továbbra is az állampolgárok jogainak tiszteletben tartásával végzik majd munkájukat.
Megpróbáltuk, hogy ez a folyamat, amit ma él át Katalónia, ne érintse a katalán rendőri testület normális működését, de sajnos nem így lett
– írta a leköszönő vezető, aki szerint „rendkívül igazságtalan”, hogy megkérdőjelezték a katalán rendőrség szakmaiságát.
A spanyol sajtóban megjelent információk szerint várhatóan mintegy 150 magas beosztású katalán kormányzati tisztségviselő menesztését vonja maga után a spanyol kormány intézkedéssorozata. Madridban szombaton kora délután tüntetést tartottak, hogy kifejezzék a spanyol nemzet egységét és a katalán függetlenségi nyilatkozat elutasítását. A spanyol nemzeti zászlót lengető résztvevők teljesen megtöltötték a belvárosi Plaza de Colónt.
Éljen Spanyolország! Éljen Katalónia!
– skandálták, és sokan emeltek „Együtt” feliratú táblákat a magasba. A spanyol egység támogatóit vasárnap Barcelonában várják nagy szabásúra tervezett felvonulásra.
„Demokratikus ellenállásra” szólított fel ugyanakkor szombaton a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásával szemben Carles Puigdemont eddigi katalán elnök Barcelonában, akinek menesztését péntek este jelentette be a spanyol miniszterelnök a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján.
Egy demokratikus társadalomban a parlament választja vagy menti fel az elnököt
– jelentette ki. A katalán politikus előre rögzített televíziós nyilatkozata elején elmondta: a katalán kormány teljesítette ígéretét azzal, hogy a helyi parlament pénteken megszavazta a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot.
Tovább dolgozunk, hogy szabad országot építsünk
– hangsúlyozta Puigdemont.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS