Recep Tayyip Erdogan az ankarai rádióban mondott beszédet pénteken. Az államfő ismét a muszlim nők gyermekvállalásáról szónokolt. Véleménye szerint az ő feladatuk az anyaságra kell, hogy korlátozódjon. Erdogan kinyilatkoztatása már tavasszal nagy felháborodást keltett. Akkor azt mondta a muzulmán nőknek, hogy ne három, hanem öt gyermeket nemzzenek, mert ők Európa jövője.
„Mit mond az én istenem és a mi prófétánk? A parancs világos és érthető, keljetek egybe, házasodjatok és szaporodjatok” – hangoztatta Erdogan 50 muszlim államból érkezett fiatal nők egy csoportja előtt. „Minden muszlim kötelessége, hogy gyermeket vállaljon” – hangsúlyozta.
Egyben kiemelte: a muszlim nők szerepe nem szükségszerűen kell, hogy az anyaságra korlátozódjon.
Az anyaság természetesen az isten legnagyobb ajándéka a nőknek. Az anyaságot megtagadni, olyan mint a sorsot, tehát a teremtést tagadni. De a muszlim nő nemcsak jó anya, ha arra van szükség, úttörő tudós, politikus, tanár vagy akár bátor katona – folytatta gondolatmenetét a török elnök.
Erdogan tavasszal felszólította az Európában élő törököket, terjesszék ki befolyásukat és vállaljanak több gyermeket.
Ne csak három, hanem öt gyermeket nemzzetek, mert ti vagytok Európa jövője! – hangoztatta a török államfő.
Törökország akkor diplomáciai vitába keveredett mindenekelőtt Németországgal és Hollandiával, mert ezek az uniós tagállamok nem engedték, hogy török kormányzati tisztségviselők kampánygyűléseket tartsanak náluk az elnöki jogkörök kiterjesztéséről szóló török népszavazás alkalmából.
MTI. Vezető kép: ddp images/AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS