Dúró Dóra pénteken sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik e-szavazás bevezetéséről szóló kezdeményezéséről. Sajnálatos módon, bár a PestiSrácok.hu elküldte időben regisztrációját, a helyszínre érkezve a biztonsági szolgálat közölte, nincs leadva a nevünk a rendszerben. Tudomásunk szerint az M1 munkatársának is hasonló problémái akadtak a beléptetésnél. Végül ugyan késéssel, de bejutottunk a sajtótájékoztatóra, ahol már a megjelent sajtómunkatársak tehették fel kérdéseiket. A jobboldali újságírók kérdéseire azonban Dúró nem válaszolt, mert azok kínosak voltak pártjának.
A képviselő asszony azonban egy feltett kérdésre sem tudott, pontosabban nem is akart válaszolni. Ha a csütörtöki eseményeket tekintjük, ez egyfajta bojkottként is értelmezhető, hiszen tegnap – mint arról beszámoltunk – a jobboldali sajtót nem engedték be a Spinoza Színházban tartott Vona Gábor beszélgető estre, ma pedig megtagadtak mindennemű válaszadást. A kérdések egyébként érintették Apáti István 2011-es, Szent Korona Rádióban elhangzott kemény, zsidó-összeesküvésről szóló véleményét, amelyről a Mandiner cikke alapján portálunk is beszámolt. Továbbá azt is megkérdezték a jobboldali újságírók Dúrótól, hogyan egyeztethető össze Apáti álláspontja a Jobbik néppártosodásával, Vona Spinozában tartott előadásával, vagy akár azzal, hogy most már számít a homoszexuálisok, liberálisok, baloldaliak szavazataira is.
Ám a kérdésekre Dúró Dóra mantraszerűen azt ismételgette:
A magányvéleményemet nem osztom meg önökkel, ezekről a témákról a baráti társaságomban fogok beszélgetni. Minden egyes kérdésre a Jobbik sajtóosztálya fog válaszolni.”
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS