A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint szomorú, hogy magyar baloldali európai parlamenti képviselők is megszavazták a “Soros-terv” pontjait.
Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában arra reagált, hogy az EP plenáris ülése csütörtökön jóváhagyta a parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot.
Az államtitkár úgy fogalmazott: szavakban az unió vezetői és a magyar baloldali EP-képviselők is azt mondják, nem létezik a “Soros-terv”, de amikor annak pontjai merülnek fel, “sorban nyomják az igen gombot”, támogatják a megvalósítását.
Kifejtette: egyebek mellett egy felső korlát nélküli kötelező elosztási rendszer bevezetéséről, a családegyesítések megkönnyítéséről, a határok megnyitásáról, valamint azon országok “megbüntetéséről” van szó, amelyek nem kívánnak ebben részt venni. Ezekbe az országokba irányítanák azokat, akik már bejöttek, vagy be akarnak jönni az EU-ba – fűzte hozzá.
Tuzson Bence a nemzeti konzultációra utalva hangsúlyozta: meg lehet akadályozni, hogy a reformtervezetből jogszabály szülessen, de ehhez “egy kormány kevés”, ám, ha a magyar emberek összefognak, együtt meg tudják állítani “Brüsszelnek ezt az elképzelését”.
MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS