„Fiam […] 1952 őszén Bpestre került az ÁVÉH Hős utcai /Szamuelly/ laktanyába, ahol parancsnoka OROSZY őrnagy elvtárs különleges politikai beosztásba tette” – írta Lendvai Andor a legfőbb ügyésznek 1953-ban azért, hogy elérje fia kiengedését az internálótáborból. Lendvai Pál pályafutásának kezdete sötét, nagyon sötét, már fiatalon a legszélsőségesebb, sztálinista, Tito-ellenes cikkek szerzője volt, sőt, a Szabad Nép programajánlója szerint már előadást is tartott a jugoszláv főellenségről. Amikor bevonult, „Tito-szakértőként” Szombathelyre került, ahol részt vett a fiatal zöld ávéhások átnevelésében. Olyan jól tanította őket, hogy később Horváth József, a III/III utolsó vezetője is megdicsérte önéletrajzi művében. Aztán apja levele szerint az ÁVH Politikai Osztályára került, egy állambiztonsági irat szerint „Péter Gábor politikai munkatársa volt 1952-ig”. Egy véleményvezér gyermekkora – 2. rész.
Homály. Lendvai Pál pályafutásának kezdete nehezen kutatható. Azt tudjuk, hogy újságíróként dolgozott, nemsokára azt is látni fogjuk, milyen cikkekkel vált viszonylag ismertté. Azt is megkísérlem tisztázni – bár ezt ő tudná megtenni igazából –, hogy pontosan mi köze volt a karhatalomhoz, az ÁVH-hoz. Paul Lendvai neve 2010-ben és 2011-ben még a korábbiakhoz képest is sokszor szerepelt a sajtóban, keményen beleállt a politizálásba, így a kormánypárti média céltáblájává vált. Nem véletlen, hogy ekkoriban több, dokumentumokkal alátámasztott cikk is megjelent a múltjáról, ezeket ő mindig igyekezett megcáfolni. Nem sokkal később Mihancsik Zsófiával elkészítették az előző írásomban már idézett Három életet, a mű – amely válasznak is tekinthető – 2012-ben jelent meg. A könyvben Lendvai – a többi nagy mesélőhöz, például Vitray Tamáshoz vagy Aczél Endréhez hasonlóan – elregéli életét. Formailag interjúkötetről van szó, de valójában Lendvai kérdésekkel megtűzdelt monológjáról. Az idős véleményvezér arról az időszakról is megemlékezik, amely most minket érdekel:
„[…] Gömöri Bandival [Gömöri Endre, akit a hírszerzés egy irat szerint a hatvanas-hetvenes évek fordulóján beszervezett– MG] megbeszéltük, hogy úgyis szeretünk úszni, napozni, tehát az lesz az ideális, ha folyamőri szolgálatra jelentkezem, de aztán
túl jó kádernek tartottak, ezért belső karhatalomhoz soroztak be.
[Szokásos narratíva: azért került a belső karhatalomhoz, mert túl jó volt.] […] Szombathelyen aztán az első pillanattól kezdve arra használtak, hogy előadásokat, fejtágítókat, politikai képzéseket szervezzek és írjak. Úgyhogy én az egység pártbizottságán dolgoztam, de közkatona voltam mindvégig. Aztán áthelyeztek minket Veszprémbe, majd késő ősszel Budapestre, V. P.-t is [Róla, azaz Vajda Péterről még bőven lesz szó később], engem is, a belső karhatalom agitprop osztályára. Politikai brosúrákat szerkesztettem, de akkor már írhattam jegyzeteket a Magyar Rádiónak is. […] Mindenesetre abból, hogy én a karhatalomnál szolgáltam, később sok hazugság származott. Például akkor, amikor a nyolcvanas évek elején az Egyesült Államokban készítettem egy interjút az 1956-os forradalomról szóló dokumentumfilmemhez Király Bélával […]
Én nem ismertem őt korábban. De mind a kettőnket megtámadtak abban a bizonyos zagyva Fekete lexikonban, amelyet egy egykori besúgó állított össze.
Királyt azért, mert azt mondta, hogy az akkori körülmények között még mindig Kádár rendszere a legjobb megoldás, hiszen csak meg kell nézni a többi kommunista országot. Rólam meg azt állította, hogy mint állambiztonsági tisztet küldtek ki Királyhoz. […] Meg hogy katonapolitikai őrnagy voltam! Jézus Mária! Én a tényleges sorkatonai szolgálatomat teljesítettem, közlegényként.”
A fiatal Lendvai fotója a kutatódossziéjában /Forrás: ÁBTL
Muszáj félbeszakítanom Lendvai történetét. Király Béláról nem régen írtam meg, hogy a Katpol fizetett (!) besúgója volt, aki tevékeny részese volt egy tiszttársa halálával végződő koncepciós ügynek. A katonatisztet Berkesi András katpolos-propagandista szervezte be. Királyról egyébként mindig is gyanították ezt az emigrációban, leginkább azért, mert az állambiztonság ’56 után tudatosan szétküldött több ezzel kapcsolatos iratot a meghatározó emigránsoknak. De ennél súlyosabb a másik mondat: a maga idejében korszakalkotó, tabudöntő Fekete lexikont Kubinyi Ferenc írta (szégyen, de nincs kivehető példány a Központi Könyvtárban), számos abban taglalt történetről kiderült azóta, hogy pontosan igaz.
Az, hogy Lendvai Kubinyit besúgónak nevezi (pontosabban még csak meg sem nevezi) – ha nincsenek bizonyítékai – szimpla aljasság, soha, sehol nem lehetett ilyesmiről olvasni.
Persze az sem hétköznapi (bár megszokott), ahogyan saját karhatalmi munkájáról beszélt, hiszen csak „fejtágítókat tartott”, aztán az „agitprophoz” került, de mindezt csak átlagemberként, közkatonaként – most mi mondhatnánk őt idézve: Jézus Mária!
Kadhafi diktátorral / Fotó: Lendvai.at
Horváth József III/III-as vezér sokat tanult Lendvaitól
Hozzátartozik a képhez, hogy nem véletlenül beszélt karhatalmi szerepéről is – persze teljesen szétkenve –, a kötet idején már bőven meg kellett védenie magát. Talán azt is tudta, hogy még a III/III. utolsó vezetője, Horváth József őrnagy is megemlítette visszaemlékezésében. Utóbbi egyébként komolyabbnak látta a fiatal Lendvai szerepét karhatalomnál:
Horváth József vezérőrnagy fiatalon, forrás: Abtl.hu
„Engem nem kis meglepetésemre két hónapos pártiskolára vezényeltek, s visszatérésem után a szombathelyi karhatalmi ezred pártbizottságának agit-prop titkárának választottak – írta Horváth József már a rendszerváltás idején, magát mentegető művében. – […] zavart, hogy mindenki a lehető legnagyobb tisztelettel adózott nekem. Persze, nem a személyem, nem a tudásom, hanem a funkcióm miatt. Én viszont már akkor kezdtem tisztában lenni alapműveltségem rettenetes hézagaival, négyelemis tudományosságom nyomasztó gyengeségeivel.
Ilyen felkészültséggel kellett irányítanom az ezred agit-prop bizottságának a munkáját, melyben olyan személyiségek voltak, mint Lendvai Pál, a nagyműveltségű és nagy tehetségű fiatal újságíró, akit később Paul Lendvaiként, jeles osztrák sajtószemélyiségként ismert meg a világ. Így, utólag is hálával tartozom neki. Végtelen tapintattal irányított. Ő úgy javasolta a tennivalókat, hogy nekem csupán bólogatni, egyetérteni kellett.”
– bólogatni, egyetérteni. Horváth József A Tábornok vallomása – Meztelenül a Duna-gate ügyben című önéletírásának nagyjából ez az egyetlen használható részlete.
Mivel azt is gondolhatjuk, hogy Horváth egyszerűen le akarta járatni Paul Lendvait, már csak ezért sem árt megnézni, még mit tudunk.
Miért is írhatták azt egy állambiztonsági összefoglalóban (“Szemes” ügynök egyik munkadossziéjában), hogy az újságíró „Péter Gábor politikai munkatársa volt 1952-ig”?
De pontosan mit csinált az ÁVH-nál?
Ilyesmivel azért nem dobálóztak akkor sem. Mivel az 1956 előtti iratok nagy részét egyszerűen eltüntették, sőt, sok mindent le sem jegyeztek, ezért még az állambiztonság (!) sem volt határozott a kérdésben. Jellemző, hogy amikor az ügynökjelölt Lendvait letapogatták a BM-ben, akkor a következő jelentés született: „Javaslom Vajda Péter volt r. szds /jelenleg a Népszabadság moszkvai tudósítója/ elvtárssal beszélgetés lefolytatását „Cole”-ra vonatkozó adataink kiegészitése céljából, különös tekintettel az 1951-53-as időre, amelyről semmi adat nem áll rendelkezésünkre.” Vajdára még visszatérünk – Lendvai nemezisének tekinthető – sokkal durvább a mondat vége: „semmi adat nem áll rendelkezésünkre.”
Semmi adat – egy olyan szerv munkatársa írta ezt, amely mindenhová beszivárgott. Mit tudunk? A karhatalomnak dolgozó, a Szabad Népnek is író újságírót az ötvenes évek elején néhány hónapra internálták. Éppen ezzel kapcsolatosak a legérdekesebb dokumentumok. Zinner Tibor jogtörténész, a korszak avatott kutatója és szakértője a Hamvas Intézet rendelkezésére bocsátotta azokat az iratokat, amelyekre még a kilencvenes évek közepén bukkant rá. Zinner az ötkötetes Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez dokumentumgyűjtemény egyik szerkesztőjeként talált rá ezekre a dokumentumokra a Legfőbb Ügyészség Irattárában. A jogtörténész vélelmezi, hogy az eredeti példányoknak azóta már hosszú ideje a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában kell lenniük. Magyarországon járunk, szóval, ki tudja, talán ott is van.
Az iratok között van az a beadvány, amelyet Lendvai édesapja, Lendvai Andor ügyvéd nyújtott be akkor, amikor fia internálva volt.
Lendvai Andor szülőként természetesen mindent elkövetett azért, hogy kiszabadítsa gyermekét, ezért levelében kihangsúlyozta a fiatal Lendvai “érdemeit”.
„CZAKÓ KÁLMÁN ELVTÁRSHOZ
a Magyar Népköztársaság LEGFŐBB ÜGYÉSZÉHEZ
Alulírott következő panasszal fordulok Ügyész Elvtárshoz!
Fiamat LENDVAI PÁL-t a budapesti ÁVÉH [így – a szerk.] ez év január hó 30-án este 9 órakor őrizetbe vette és előállította. Azóta sorsát illetőleg a legnagyobb bizonytalanságban élek. Vele érintkezni nem tudok, a legelemibb tisztasági eszközt sem tudtam rendelkezésére bocsátani.
Fiam 1951. nov. 2-án vonult be mint tényleges katona a »határvadászokhoz«, előbb Szombathelyen, majd Veszprémben állomásozott, végül 1952 őszén Bpestre került az ÁVÉH Hős utcai /Szamuelly/ laktanyába, ahol parancsnoka OROSZY őrnagy elvtárs különleges politikai beosztásba tette. [Az ÁVH IV/A. Osztályát (Politikai Osztályát) 1952-ben Oroszi György áv. százados vezette – MG]
Fiam újságíró, aki a MAGYAR TÁVIRATI IRODA turnusvezető szerkesztője volt fenti bevonulásáig. Mint aktív katona sem tette le a tollat, a HAZÁÉRT című ÁVÉH lap belső munkatársa volt, ezalatt írta és jelent meg: a SZABAD FÖLD téli esték füzetei sorozatában a 3. számú brosúrája: Tito a magyar nép ellensége cím alatt. Majd 1952. nov. havában a Művelt Nép Könyvkiadó kiadásában Földrajzi Kiskönyvtár 2. alatt EGYIPTOM-ról írott könyve. Mióta ismét Bpesten tartózkodott állandó munkatársa volt a SZABAD NÉP-nek, kizárólag külpolitikai cikkeket írt – így 1953. január 14-i számban »A monopoltőkések kormánya« című cikke saját névaláírásával, majd a 1953. január 18-i számban névtelenül »A békés és szabad országok elleni aknamunka amerikai szervezői« címmel. Még 1953. január 23-án este 8-kor a Kossuth Rádióban az ő külpolitikai kommentárját olvasták fel.
Előállítása a IV. Kígyó utca 4–6. V. em. alól történt felesége lakásáról, ahol 5 napi szabadságát töltötte, hogy befejezhesse a SZIKRA könyvkiadóval [A Magyar Kommunista Párt kiadója, ez adta ki például a Rajk-perről szóló kötetet is] kötött szerződés alapján KENYÁ-ról írt könyvét. Ez alkalommal elvitték összes külföldi nyelvű könyveit, külömböző [így – MG] forrásmunkákat, jegyzeteit, dokumentációs anyagokat stb.
LEGFŐBB ÜGYÉSZ ELVTÁRS! Önhöz fordulok, mint a szocialista törvényesség legfőbb Őréhez, hogy a Magyar Alkotmány 43. §-ában biztosított jogánál fogva vizsgálja felül egyetlen gyermekem ügyét!
Lendvai Pál meggyőződéses kommunista, szívvel-lélekkel dolgozott a népi demokrácia érdekeiért és sikereiért, határozott meggyőződésem, hogy őt semmiféle bűn nem terhelheti, ő gyanúsított nem lehet, még gondolatban sem vétett szilárd és tántoríthatatlan hite ellen.
Őrizetbe vételekor alig töltötte be a 23. évét, múltja nincs, szorgalmas, elismerten képzett és kiváló tagja a magyar újságíróknak.
Katonai szolgálata alatt csak dicséreteket kapott, felebb valói csak a legjobbakat állíthatják róla!
Közlöm személyi adatait:
LENDVAI PÁL, anyja neve: Polacsek Edit, született: Budapesten, 1929. VIII. 24-én.
Szerény nézetem szerint – minthogy aktív katona – Budapest, II. Fő utca 70–78. alatt lehet őrizetben.
Kérem Ügyész elvtársat, hogy derítsen világosságot ez ügyben, egy 64. éves beteg, öreg ember kéri, adják vissza szabadságát egyetlen gyermekének! Szívbeteg ember vagyok, immár féléve várom gyermekemet, már sokáig nem bírom a bizonytalanságot!
Budapest, 1953. július hó 30-án
Elvtársi tisztelettel:
/LENDVAI ANDOR s. k./”
Szamuely Tibor laktanya (ma a Készenléti Rendőrség laktanyája), 1986 / Fotó: Fortepan.hu
Lendvai Andor beadványára nem sokkal később megérkezett a válasz, amelyben tudatták, hogy a fia 1953 végén szabadul – a Nagy Imre-féle reformoknak köszönhetően (ezt persze nem írták bele a szövegbe). Édesapja beadványában több mindent megemlített Lendvai védelmében.
Egyrészt arról írt, hogy Lendvai az Államvédelmi Hatóságnál (ÁVH) különleges politikai beosztásban dolgozott, ahová az említett Oroszy (Oroszi) elvtárs helyezte, de előtte a Határvadászoknál kezdte 1951 végén. Azaz a zöld ÁVH-nál.
Orgoványi említett tanulmányának egyik melléklete / Forrás: https://drive.google.com/file/d/0B85_NnxeG513RVptRThleUpPeE0/view
A Határőrség 1950. január elsejétől vált az ÁVH részévé, így Péter Gábor parancsnoksága alá került. „A Jugoszláviával megromlott viszony volt az egyik fő oka a határőrség sürgős fejlesztésének, ezzel párhuzamosan az ÁVH-ba való integrálásának is – írta Orgoványi István: A déli határsáv 1948 és 1956 között című művében. – A bizottság [1948-ban] Kádár Jánost, Farkas Mihályt és Szalvay Mihályt bízta meg, hogy dolgozza ki a határvédelem átalakításának javaslatát. Janikovszky Béla alezredes már ekkor előállt egy javaslattal, amelyben összefoglalta a határvédelem megerősítésével kapcsolatos nézeteit. [Janikovszky] Sürgette, hogy a határőrség és a rendőrség fegyverhasználati jogát terjesszék ki, hogy bizonyos esetekben figyelmeztetés nélkül lőhessenek:
>Pár ember agyonlövése és ennek újságokban való közzététele, illetve ilyen híreknek a lakosság körében való elterjedése meggondolásra fogja késztetni a határon átlépni szándékozókat. Ez azért is szükséges, mert például az 1948. év folyamán fegyverhasználat következtében a nyugati határon csak egyetlen haláleset történt<”.
Janikovszky Béla – még ellenállóként? / Forrás: Fehér Béla: Harcunk Budapestért
Pár ember agyonlövése – mondta Janikovszky Béla (Janikovszky Éva későbbi férje, aki nem sokkal ezután záratta elmegyógyintézetbe első feleségét – tanulmányom itt, cikkem itt olvasható), ez volt a helyzet tehát a határon.
A Szabad Nép 1949. október 21-ei cikke szerint az ifjú Lendvai már akkor A Tito banda kiárusítja Jugoszláviát címmel tartott előadást. Gazdasági válság Jugoszláviában című tanulmánya 1950-ben jelent meg a Társadalmi Szemlében, amely 1951-ben A Tito-banda az új háború kirobbantásának szolgálatában című munkáját közölte.
Igazi Tito-banda-szakértőnek számított. „A Tájékoztató Iroda határozata leleplezte, a Rajk- és Kosztov-perek okmányszerűen bebizonyították, hogy Tito és bandája az imperialisták ügynökei, elvetemült gyilkosok és kémek” – írta utoljára említett írásában Lendvai, majd így folytatta: „A Tito-banda egész provokációs propagandája fontos láncszem azoknak az agresszoroknak terveiben, akik – mint Sztálin elvtárs mondotta – >arra igyekeznek felhasználni a reakciós kormányokat, hogy hazugsággal megtévesszék népeiket, megcsalják őket és az új háborút védelmi háborúnak, a békeszerető országok békés politikáját pedig agresszív politikának tüntessék fel.
Meg akarják csalni népeiket, hogy reájuk erőszakolják agresszív terveiket és új háborúba rántsák őket.<”
Tito, a Láncos kutya, szovjet propaganda / Forrás: Tortenelem8negy.wordpress.com
Most gondoljunk bele: a Határőrség részben a jugoszláviai fejlemények miatt az ÁVH-hoz kerül, Lendvai fiatal újságíróként több lejárató cikket, sőt, előadást tart a “Tito-bandáról”, és ezek után éppen a Határvadászokhoz vezénylik, Szombathelyre, ahonnan csak egy lépés a jugoszláv határ. S mit csinál ott?
Fejtágítókat tart, tehát azt folytatja, amit a Szabad Föld cikke szerint korábban is művelt: bemutatja a kommunista diktatúra ellenségeit. Gyakorlatilag Orwell rábeszélőgépeként munkálkodik.
„Mint aktív katona sem tette le a tollat, a HAZÁÉRT című ÁVÉH lap belső munkatársa volt, ezalatt írta és jelent meg: a SZABAD FÖLD téli esték füzetei sorozatában a 3. számú brosúrája: Tito a magyar nép ellensége cím alatt” – írta Lendvai Andor. Fia említett műve még ma is olvasható a könyvtárban, szintén 1951-ben adta ki a Szikra nyomda.
Karikatúra A hazáért ávéhás lapból / Fotó: PS
Lendvai Pál kőkemény, szélsőségesen sztálinista újságíró volt
Már ezeknek az írásoknak, tanulmányoknak az ismerete elég ahhoz, hogy kijelentsük: Lendvai Pál fiatalon sztálinista újságíró, sőt, propagandista volt, aki sokat tett azért, hogy a Tito-banda rémképe minél szélesebb körben ismert legyen.
Azért, hogy a gyakran egyszerű származású, iskolázatlan (mint amilyen Horváth József későbbi III/III-as fővezér volt) zöld ávéhások fejét telebeszélje azzal, amit a Rákosi-diktatúra elvárt. Mindezt mikor? Már 1949-től, a Rajk-per és az ahhoz csatolt ügyek idején, amikor a téboly már annyira elhatalmasodott, hogy a kommunistának nevezett szörnyeteg saját magát is felfalta. Amikor embereket lőttek agyon a határon, másokat pedig koholt kémhistóriákba kevertek.
Jó vezérünk, balra Rákosi, jobbra Vas Zoltán / Fotó: Fortepan.hu
Sajnos az Országos Széchényi Könyvtárban nem találhatóak meg (!) az ÁVH-hoz, ill. a karhatalomhoz tartozó A hazáért propaganda-kiadvány 1951 és 1956 közötti példányai. Egy 1950-es kiadványt el lehet olvasni (ekkor még Lendvai nem volt a lapnál), rettenetes anyag.
A főellenség Tito-nak a rövidke újságban külön oldala van, ahol több lejárató karikatúra, szellemesnek szánt, uszító publicisztika állítja őt a célpontba. Meg volt a helye tehát Lendvainak a lapnál.
Külön érdekes az a cikk, amely két politikai tisztet, a fiatal határőröket nevelő ávéhásokat mutatja be. Íme a két fénykép:
Politikai tisztek és a “nebulók” / Fotó: PS
Az Arcanum adatbázisában bóklászva még a következő Lendvai-cikkekre bukkantam: „A közel- és közép-keleti helyzetről” (csak egy közcímét idézem: „A nemzeti burzsoázia viszonya az imperalizmus elleni harchoz”) vagy éppen a „Harcban a kenyérért és a nemzeti függetlenségért” című tanulmány. Utóbbiban egyenesen világpolitikai körútra invitálta az olvasót. Beszámolt a franciaországi, iraki, marokkói változásokról. Marokkóval kapcsolatban ezt írta (akár A tanú Tuschinger elvtársa is mondhatná):
„Forrósodik a talaj az imperialisták és csatlósaik lába alatt Marokkóban.”
Lendvai ezeknek az írásoknak, de leginkább a Tito-cikkeknek köszönhette, hogy 1951-ben a következő nevek mellé került a Társadalmi Szemle vonatkozó számában:
„TARTALOMJEGYZÉK
RÁKOSI MATYAS: Beszámoló a Központi Vezetőség 1950 október 27-én tartott ülésén 837
ANDICS ERZSÉBET: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulójára 857
HORVÁTH MÁRTON: Küzdelem a népi egységért 867
[…]
SZEMLE.
A Szovjetunió és az európai népi demokratikus országok gazdasági együttműködése (LENDVAI PÁL)”.
Az ideológia a lényeg! Balról: Mihályfi Ernő, Andics Erzsébet, Lukács György és X. elvtársnő / Fotó: Fortepan.hu
Veretes társaság. Fenti brosúrája 1951-ben jelent meg.
Ideje lenne, ha feltárná, mit is csinált pontosan az ÁVH központi laktanyájában!
Lendvai 1929-ben született, húszas évei legelején járt, amikor már a Rákosi Mátyás mellett szerepelt a neve, Tito lejáratásával emelkedett fel, írhatott a Szabad Népbe, könyve jelent meg, majd az ÁVH-hoz került előbb a az ávéhás határőrök agymosásának aktív résztvevőjeként, majd „különleges politikai beosztásba” Budapestre.
Belsős káder volt, tényleg nagy lehetett a meglepetése, amikor újabb propaganda-műve írása közben (!) elcipelte otthonról a hatóság. Ő, aki 1952-ben még a Rajk-ügyről írt, nem sokkal később maga is beletekeredett a pókhálóba, hiszen éppen a Rajk-per nyolcadrendű vádlottjához, Justus Pálhoz sorolták. Mint trockistát. Lendvai még azt is tudni vélte, hogy ki jelentette fel. A már többször említett Vajda Péter, akivel együtt lépdeltek felfelé. Vajda 1954-ben alhadnagy, 1956-ban már hadnagy volt az ÁVH-nál.
Tudják, mit csinált 2007-ben? Éppen a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője volt!
Így váltott rendszert Magyarország.
Folytatom.
Hamvasintezet.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS