Donald Trump szerdán, a több évtizedes amerikai politikával szakítva bejelentette: az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként. Donald Trump amerikai elnök szerint már régóta esedékes volt, hogy Washington elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosává, és oda költöztesse a nagykövetségét.
A Fehér Házban szerdán mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy több elődje fontos kampányígéretévé tette ezt, de megválasztása után nem hozta meg a döntést.
Én megteszem
– mondta Donald Trump. Az amerikai elnök nyugalomra szólított, és reményét fejezte ki, hogy döntése után a mérsékelt hangok felülkerekednek a gyűlölet hangjain. Hozzátette, hogy Mike Pence alelnök az elkövetkező napokban a Közel-Keletre látogat.
Az amerikai elnök felszólított a világ többi országát, hogy Jeruzsálem fővárosként történő elismerésével kövessék az Egyesült Államok példáját.
Történelmi jelentőségű Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának és az amerikai nagykövetség Tel-Avivból történő áthelyezéséről
– hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy előre rögzített videóüzenetében.
Mint mondta, ez fontos lépés a béke irányába. Netanjahu kiemelte: Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosának a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell.
A zsidó állam miniszterelnöke egyben sürgette a többi országot is, hogy kövessék az Egyesült Államok példáját, és helyezzék át diplomáciai képviseleteiket Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Naftali Bennett, a diaszpóra ügyeinek miniszter első reagálásában köszönetet mondott Trumpnak, s úgy fogalmazott, ragyogó nap ez a mai a zsidók számára.
Franciaország nem támogatja Trump egyoldalúan hozott döntését
Franciaország nem támogatja Donald Trump amerikai elnök “sajnálatos” és “egyoldalúan” hozott döntését arról, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként
– közölte szerdán Emmanuel Macron francia elnök.
A francia államfő – más országok vezetőit ismételve – leszögezte: Jeruzsálem státuszát az izraelieknek és palesztinoknak kell tárgyalások útján meghatározniuk. Macron emellett minden érintett felett nyugalomra intett, hangsúlyozta az erőszak elkerülésének fontosságát.
Az ENSZ-főtitkár szerint csakis közvetlen tárgyalásokon lehet rendezni a státuszt
Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy támogassam az izraeli és palesztin vezetőket annak érdekében, hogy visszatérjenek az érdemi tárgyalásokhoz
– mondta Guterres.
Az amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő bejelentését követően az ENSZ-főtitkár kijelentette: “nincsen alternatíva a kétállami megoldásra, nincsen B-terv”.
Török külügyminiszter: Ankara elítéli Trump bejelentését
Cavusoglu bejegyzésében Trump lépését felelőtlennek minősítette. Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.
Egyiptom elutasítja az Egyesült Államok döntését
A minisztérium állásfoglaklása szerint az, hogy Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, nem változtat a város nemzetközileg elismert jogi státuszán.
Varsó Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának
Csak azt mondhatom, hogy még az Egyesült Államokban is viták voltak erről, és feltehetően folytatódnak az utolsó pillanatig, amíg Donald Trump el nem mondja beszédét
– mondta a külügyminiszter.
Közölte, hogy Lengyelország még mindig Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának, s ott van az ország nagykövetsége.
Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy Izrael legfontosabb intézményei Jeruzsálemben vannak
– tette hozzá Waszczykowski, aki szerint Varsó a közel-keleti békefolyamat sikerében érdekelt, amelyet kétoldalú izraeli-palesztin tárgyalásokkal lehet elérni.
London nem ért egyet az amerikai döntéssel
May nyilatkozatát a Downing Street tette közzé szerda este. A brit kormányfő közölte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból.
Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia.
– áll Theresa May szerda esti nyilatkozatában.
MTI; Fotó: Székelyföld.ma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS