Soros György Nyílt Társadalom Alapítványát (OSF) nemkívánatossá nyilvánították Miskolcon. Kriza Ákos polgármester ezt közleményben tudatta, és indokolta meg. Az OSF által a dél-dunántúli és az észak-alföldi régióban indítandó új program váltotta ki a miskolci városvezetés rosszallását.
Az OSF új programját Csontos Csaba szóvivő jelentette be a napokban, és a projekt részeként új irodák nyílnak Pécsen és Debrecenben is, ahol már két helyi szervezet be is kapcsolódott a Soros-programba. Kriza Ákos közleménye szerint Soros György érzi a magyar társadalom ellenállását, ezért offenzívába kezd, beszáll a választási kampányba:
Alapítványának vidéki terjeszkedése nem más, mint nyílt beszállás a magyarországi választási kampányba, csak éppen nem nyílt sisakban politikusként, politikai párttá szerveződve, hanem dollár százezrekkel a zsebében, alattomos módon, civilek, álcivilek mögé bújva.
A miskolci polgármester kiemelte, hogy a városvezetés értékeli a civil társadalom önszerveződését és önkéntes társadalmi munkáját, ezért azt minden évben támogatja is költségvetési forrásokból.
Ám a Soros féle szerveződések se nem önszerveződőek, se nem önkéntesek. Esetükben inkább felülről szervezett zsoldosokról van szó, akik civil szervezeti formában dollár-százezrekből akarják immár nem csak népszerűsíteni a nyitott társadalom ideológiáját, hanem most már egyenesen ennek bevezetését akarják kierőszakolni a politikai döntéshozóktól Brüsszelben.
Kriza Ákos károsnak és a magyar állampolgárok akarata elleninek minősíti a Soros hálózat ténykedését, és mint fogalmaz, nem engedi, hogy bárki megzavarja azt a nyugalmat és élhető várost, amelynek az újjáépítésére szövetkeztek a miskolciakkal. Határozottan elutasítja, hogy a városba telepedve bárki olyan bevándorláspolitikát terjesszen a miskolciak körében, amelyre a város lakói többször is nemet mondtak. Aki mégis ezt teszi,
az nem más, mint provokátor, aki megbontja városunk nehezen elért nyugalmát.
Minderről levélben fogom értesíteni a Nyílt Társadalom Alapítványt, és arra fogom kérni őket, hogy tartsák tiszteletben a miskolciak álláspontját a Soros-tervvel kapcsolatban, és provokatív jelenlétükkel ne ássák alá a város nyugalmát.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS