![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/08/Vizó5.jpg)
Megszüntette a Fővárosi Ítélőtábla az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt Vizoviczki László házi őrizetét és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a táblabíróság sajtóosztálya. Vizoviczki tavaly nyár óta volt 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben. A végzés nem jogerős.
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. december 11. napján hozott végzésével megszüntette Vizoviczki László házi őrizetét és a vádlottal szemben a másodfokú eljárás befejezéséig Budapest közigazgatási területére vonatkozóan lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a táblabíróság sajtóosztálya. A 2016 nyara óta 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő diszkócsászár a bíróság szerint az átlagosnál lényegesen jobb és rendezettebb családi körülmények között él, a lakhatása, megélhetése biztosított, vagyoni helyzete rendezett, és hat kiskorú gyermeke ugyancsak Magyarországhoz köti, ezek a körülmények pedig a szökés, illetve elrejtőzés veszélyének közvetlensége ellen hatnak. A Fővárosi Ítélőtábla arra is figyelemmel volt, hogy a hosszabb ideje nyomkövető eszköz alkalmazásával fenntartott házi őrizet szabályainak megszegésére nem került sor. A tábla azt is közölte, hogy a házi őrizet további fenntartása az eljárás jelen szakaszában a fenti körülményekre figyelemmel még akkor sem indokolt, “ha a szökés és elrejtőzés veszélyének közvetlensége teljes egészében nem szűnt meg”. A táblabíróság utalt arra is, ha az elsőfokú ítélet jogerőssé válik, Vizoviczkinak már csak tizenegy hónapra kell visszamennie a börtönbe, mert a többit előzetesben és házi őrizetben már letöltötte. A végzés nem jogerős.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/04/Vizoviczki-itélet-2-HPGy-e1509750435427.jpg)
Vizoviczki László áprilisban a bíróságon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Hét év első fokon
Vizoviczkit még áprilisban ítélte hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt első fokon a Fővárosi Törvényszék. A vád szerint az éjszakai mulatóiról elhíresült milliárdos vállalkozó, Vizoviczki László folyamatos terjeszkedése eredményeként a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, illetve több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be. A vállalkozó és sok vádlott az eljárás során végig tagadta bűnösségét és ártatlannak vallotta magát.
Rendőröket vesztegethetett meg
Emellett a diszkócsászárt és több főrendőrt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel is vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Vizoviczki és a főrendőrök perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.
Vezető kép: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS