No-go zónák nem léteznek, illetve csak azok láthatják őket, akik ott vannak. Miközben a mindent jobban tudó nyitottak nem tartják a jelenséget kiemelt problémának, addig azok, akiknek napi szinten is találkozni kell az ilyesmivel azok megoldást sürgetnek. Londonban a napokban a futárok akadtak ki, mivel már nem tudják rendesen végezni a munkájukat az őket ért rengeteg támadás miatt. Van olyan is, aki már az állását is elvesztette. A legjobban a robogóval közlekedő futárok vannak kitéve a veszélynek.
London több részét no-go zónává nyilvánították. Nem, ezúttal nem a szélsőjobboldali muszlimellenes konzervatívok, akik csak a Breitbartot olvassák és pánikot akarnak kelteni, hanem a londoni robogós futárok, akiket teljesen ellehetetlenítette a jelenség – sokan közülük már a munkájukat sem tudják normálisan végezni, mert a város bizonyos részeibe nem mernek bemenni, hogy teljesítsék a rendeléseket. A futároknak már térképük is van arról, hogy hová nem szabad menni.
A robogós futárok nem mennek a veszélyesnek jelölt pontokra este 8 után, ugyanis félnek attól, hogy késsel, vagy savval támadnak rájuk.
– ezt egy futár nyilatkozta a The Sun-nak a napokban. A lap hozzáteszi: a futárok kevesebbet tudnak dolgozni – ami hatalmas fizetéskieséssel is jár – köszönhetően a veszélynek.
Még a muszlimokat is
A The Sun-nak egyébként nem egy volt lágerőr nyilatkozott, aki jelenleg futárkodik, hanem egy muszlim származású, Jabed Hussain nevű férfi, akinek szintén nehézséget okoznak a no-go zónák a mindennapokban. Őt egyébként savas támadás érte júliusban, melynek során súlyosan megsérült. Ezen felül még az állását is elvesztette. Az egészben a furcsa, hogy olyan környékeket is megjelöltek a futárok, amelyek a köztudatban feltörekvő városrészekként vannak számon tartva, ilyen például Hackney, Camden, Stoke Newington, vagy Bethnal Green. Az Olimpiai Parknak otthont ad Stratford (ahol komoly probléma a gyermekek megerőszakolása is) szintén benne van a nem ajánlott helyek között. A probléma a politikusok körében is jól ismert, az Alsóházban vitatéma is volt, hogy Londonban több savas támadás történik már, mint bárhol a világon, sőt Stephen Timms Munkáspárti képviselő is felhívta már a figyelmet a problémára.
Két év alatt duplázódott a támadások száma
A savas támadás valóban egyre komolyabb probléma Londonban akkor is, ha az ember nem pizzát visz éppen egy veszélyesebb utcába. Múlt héten például egy férfit 20 évre elítéltek, mert egy éjszakai bár táncparkettjére dobott savat, amivel 14 embert megsebesített.
A savas támadások száma szintén egyre ijesztőbb: míg 2014-ben kevesebb, mint 200 esetet regisztráltak, addig 2016-ban már 431-et. A savas támadások “divatja” szakértők szerint részben a bandák rivalizálásával magyarázható: a kriminológusok úgy vélik a bandatagok azért cserélik le lőfegyvereiket és késeiket savra, mert annak birtoklása jóval nehezebben lekövethető, a “fegyver” pedig jóval észrevétlenebbül célba juttatható. Ráadásul különböző fehérítők üdítős üvegekben történő cipelése nem bűncselekmény, míg ha az embert egy fegyverrel kapják el, akár börtönbe is kerülhet. A józanul gondolkodók jogosan gyanítják, nem a norvég cserediákok és a templomba járók azok, akik bandába szoktak szerveződni Londonban. Vagy bárhol a világon. Megoldás, ahogy az lenni szokott, egyelőre nincs.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS