A vikingek mellett bizony a kalandozó magyarok is részt vettek nemcsak a szomszédos országok fosztogatásában, de az elhurcolt emberek eladásában is, zsákmányukat a Dunán szállítva a Fekete-tengerig – bár ez nem lehetett számottevő mennyiség. Egon Flaig, német professzor szerint, aki a Rabszolgaság világtörténete (Weltgeschichte der Sklaverei) című könyv szerzője, szinte egy hajszálon múlt, hogy Európa nem vált olyan mértékben az orientális rabszolga-kereskedelem hátországává, mint ahogy az az afrikai kontinenssel történt, és ez a kereszténység terjedésével is magyarázható. A magyarok letelepítése és kereszténnyé tétele fennmaradásunk, kultúránk megőrzésének és későbbi felvirágoztatásának alapvető követelménye volt. (PolgárPortál-publicisztika)
Az iszlám terjeszkedés első évszázadait az arabok dominálták, majd Anatólia lépésekben történő elfoglalásával a törökök szerepe jelentősen megnövekedett az európai népek és kultúrák elleni folytonos agresszióban. Befolyásukat kiterjesztették az ázsiai kontinensre is, meghódítva a mai Afganisztánt, Pakisztán és India egyes területeit. Az állandó és szinte csillapíthatatlan igény újabb és újabb rabszolgákra gyakorlatilag egy egész iparágat teremtett meg embervadászok, rabszolgaszállítók és kereskedők formájában. Ehhez szükség volt egy hatalmas, jól szervezett hadseregre is, és relatív rövid idő alatt a törökök hadi potenciálban már lekörözték az arab dzsihád-kalózokat. A Földközi-tenger környékén élőket, a Balkán és a Kárpát-medence lakóit újabb és újabb támadások érték a hódító oszmán törökök által.
Egyetlen birodalom se lett volna képes azonban ilyen hatalmas hadsereget készenlétben tartani a lassan már állandósult rablásra és elhurcolható embereket célzó háborúzásaira, ha hadseregében nem alkalmaz tömegesen rabszolgákat. Ez volt az egyik legsötétebb, legfájdalmasabb aspektusa az iszlám európai hódításainak. A megszállt, vagy akár csak megtámadott területekről ezresével, tízezresével hurcolták el a legerősebb, legokosabb, legjobban fejlett fiúgyerekeket, akikből hazájuktól, családjuktól távol, fanatikus muszlim janicsárokat képeztek. Az úgy nevezett devsirme (összegyűjtés, gyermekadó, véradó) eredményeként a meghódított keresztény országok reménysége, legjobb fiai vesztek el örökre, illetve tértek vissza később egykori hazájukat támadó katonákként. Az oszmán hódítók az általuk kiválogatott, majd muszlimmá és fanatikus szultán-szolgává tett fiatalokból egy speciális katonai elitet nevelt ki magának. Ezt a tényt – több kiváló történelmi elemzés mellett – Lee Harris is igen részletesen írja le The Suicide Of Reason című könyvében.
Összefoglalva tehát Európa 1300 éven át tartó állandó iszlám fenyegetettségét: az Ibériai-félsziget 781 évig, Görögország 381 évig, Magyarország 150 évig és a balkáni országok is több száz évig sínylődtek iszlám-arab (Ibéria), illetve oszmán-török gyarmati uralom alatt, amely a keresztény lakosság megtizedelésével, lemészárlásával, egész országrészek letarolásával, élhetetlenné tételével és jövőjük, azaz gyerekeik elrablásával járt: a kislányokat a háremekbe, a fiúkat a hadsereg részére hurcolták el. Egybehangzó vélemények szerint, körülbelül 1,5 – 2 millió embert raboltak el 1300 év alatt Európából, nem beszámítva a harcok alatti helyszíni mészárlások áldozatait.
Összehasonlításul, az európai gyarmatosítások muszlim országokban, vagy azok közelében kb. 130 évig tartottak (1830-1960), egyebek mellett a rabszolgavadászat és a rabszolga-kereskedelem elleni harcjegyében. Mégis, a mohamedánok panaszkodnak mind a mai napig az európai gyarmatosítás alatt átélt megaláztatásaik miatt.
…
A teljes cikk a PolgárPortálon olvasható. Kattintson ide!
Az első rész ITT, a második pedig ITT olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS