A migráció ügyében 2018-ban fontos küzdelmet kell majd folytatni Brüsszelben – hangsúlyozta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője az M1 tévécsatornán szombaton. A politikus felidézte: vannak brüsszeli bürokraták, akik élére álltak a kötelező betelepítési kvótának és vannak olyan európai képviselők, akik ezt támogatják, ez ellen próbál a magyar kormány fellépni.
Puskás Imre úgy fogalmazott, eddig hatékonyan tette ezt a kormány, ezekkel az eszközökkel kell a jövőben is fellépni. Kitért arra is, hogy meg kell találni a szövetségeseket, ilyenek Magyarország számára a V4 országok, valamint Ausztria. A Fidesz szóvivője kiemelte: Európa számos országában lesznek választások 2018-ban, és jó esély van arra, hogy a választópolgárok „átállítják a vágányokat”. Az európai társadalmak érzékelik, hogy a bevándorlás rosszat tesz az országuknak, a közbiztonság sokat romlik, a bűnözés magasabb, mint a korábbi években, így valószínűleg a választásokon olyan pártokat fognak támogatni, amelyek nem bevándorlás-pártiak – fejtette ki . Puskás hozzátette: ebben az esetben Magyarországnak is könnyebb lesz Brüsszelben a küzdelem, és új szövetségeseket kaphat.
Forrás: MTI Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS