Az egész világra kiterjedő nemzetközi migrációs egyezmény megkötését javasolta António Guterres ENSZ-főtitkár. Guterres a bevándorlók gazdasági hozzájárulására hivatkozva csütörtökön azt indítványozta, hogy még az idén kössék meg az egyezményt.
A migráció egy pozitív globális jelenség
– hangsúlyozta a világszervezet főtitkára az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében, a többi között azzal érvelve, hogy a migráció élénkíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenséget, kapcsolatot teremt a különböző társadalmak között. Azok az államok, amelyek szigorú korlátokat emelnek a bevándorlás elé vagy láthatóan korlátozzák a migránsok munkavállalását, maguknak okoznak feleslegesen gazdasági károkat – mondta Guterres. Az ENSZ-főtitkár úgy vélte, hogy az ilyen korlátok akaratlanul is csak az illegális bevándorlást erősítik.
A dpa német hírügynökség értékelése szerint Guterres beszéde burkolt bírálat Donald Trump amerikai elnökkel szemben. Az Egyesült Államok ugyanis tavaly decemberben bejelentette, hogy Trump döntésének értelmében kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítő munkálataiból, amely a menekültek és migránsok helyzetén hivatott segíteni, mert összeegyeztethetetlennek tartja saját bevándorlási politikájával. Trump már több szigorítást vezetett be országának menekültpolitikájában.
Guterres korábban a világszervezet menekültügyi főbiztosaként 2005 és 2015 között foglalkozott menekültügyi és migrációs kérdésekkel. Az átfogó paktum elkészítéséről tavaly szeptemberben egyhangúlag döntött az ENSZ Közgyűlése, a részletes javaslatot a világszervezet menekültügyi főbiztosságának kell elkészítenie és 2018-as éves jelentésének részeként beterjesztenie. A megállapodás rögzíti azokat a nemzetközi alapelveket, amelyeket tiszteletben kell tartani a menekültekkel és bevándorlókkal szembeni eljárást illetően, beleértve az ideiglenes elhelyezésükre, illetve hazatérésük támogatására vonatkozó szabályokat is. Az egyezménynek része lesz egy részletes cselekvési program. A megállapodást már 2018-ban kívánják elfogadni.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS