A Budapest Pride honlapját “reklámozza” a Békemenet hivatalos oldala – hívta fel a figyelmünket egy olvasónk. Bár nehezen hihető, hogy a domain tulajdonosa, a New York Polgári Körből ismert Szilágyi Ákos maga irányította volna át a www.bekemenet-2012.hu -t a melegfelvonulás oldalára, de tény, hogy ma ez jön be a link alatt. Nyilván a vicces kedvű hackerek napok óta várják, hogy valaki felfedezze a változást, úgyhogy íme, a PestiSrácok.hu ezennel szolgáltatja számukra az örömöt – írtuk csütörtökön. Azóta kiderítettük az igazságot: a domain tulajdonosa elfelejtette megújítani a regisztrációt, így azt idén májusban az inzulinpumpákat forgalmazó Pharma-Marketing Kft. szerezte meg. Megkerestük a cég ügyvezetőjét, Boóc Andrást, hogy miért csaptak le a bekemenet-2012-re.hu-ra, és azt miért irányították át a Pride honlapjára. Végül a fia hívott minket vissza, aki azt mondta, hogy sok domaint foglalnak le, köztük volt a békemeneté és az ember.hu is. Utóbbira a békemenet oldalát átirányították. Azt viszont ő sem érti, hogy az ember.hu miért mutat a Pride oldalára – állította (nem túl meggyőzően) ifjabb Boóc. A Who is Who-ban egyébként az derül ki idősebb Boócról, hogy a kft. mellett a Gyermekrák Alapítvány felügyelő bizottságában is munkálkodik. Közben a CÖF és Bayer Zsolték is tiltakozó közleményt fogalmaztak az ügyben.
Az előzményekhez tartozik, hogy a bekemenet-2012.hu -t az Orbán Viktor mellett kiálló tömegfelvonulás hivatalos oldalának szánták és ezt nyomatékosítva 2012. márciusában országszerte óriásplakátokon és a Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopain népszerűsítették azt. Ám az akkori nagy tervekből szinte semmi nem valósult meg. Az oldal mögé gründolt Békemenet Egyesület ma gyakorlatilag nem működik, míg a sok százezres felvonulás tömegbázisát a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Magyar Hírlap vezetői, tulajdonosa, illetve Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője próbálja egyben tartani, kiaknázni. Forrásaink szerint legalább egy szappanopera-fejezetet megtöltő tunkolni valót kínálnak a Békemenet örökségén történt osztozkodás kulisszatitkai, a megdicsőülések és sértődések sorai. Igaz ugyanakkor, hogy a Fidesz vezetői igyekeztek e személyes drámákon túllépni, amikor a Békemenetnek ítélt Polgári Magyarországért díj karácsonyi átadásakor a teljes csapatot, azaz Bayer Zsoltot, Bencsik Andrást, Csizmadia Lászlót, Fricz Tamást, Stefka Istvánt és Széles Gábort is meghívták a Hotel Gellértben rendezett díszünnepségre.
ÚJABB FRISSÍTÉS: Helyreigazítást kér Szilágyi Ákos
“Hibaigazításra szeretném kérni Önöket!
A fenti írásban tévesen állították, hogy “Azóta kiderítettük az igazságot: Szilágyi Ákos elfelejtette megújítani a domain regisztrációját, így azt idén májusban az inzulinpumpákat forgalmazó Pharma-Marketing Kft. szerezte meg.”A valóság ezzel szemben az, hogy a www.bekemenet-2012.hu domain név soha nem volt a birtokomban, soha nem regisztráltam, és ilyen formán semmi közöm a domainhez, miből következően nem is lehet az én hibám, hogy ” elfelejtettem” megújítani. Köszönöm együttműködésüket: Szilágyi Ákos”
Szerettük volna tisztázni a konkrét információink és Szilágyi állításai közti ellentmondásokat, amire válaszul Szilágyi elismerte a PestiSrácok.hu-nak, hogy ő volt a bekemenet-2012.hu alatt futó oldal adminisztrátora, de a domaint nem ő foglalta le. El is küldte azt a címet, ahol (http://bm.uv.hu) még mindig elérhető a Békemenet oldala. Kiderül, azt idén februárban, a gyulai Békemenet után frissítették utoljára. Kérdésünkre, hogy akkor ki tette, hiszen nyilván van erről tudomása és korábban a sajtóban őt nevezték meg az oldal kezelőjeként, Szilágyi eddig nem válaszolt. Ismerve az előzményeket, ha nem Szilágyi környezetében, akkor Bencsik András, vagy az országos, önkéntes plakátkampányt folytató Mahir Kft. környékén kell keresni a közreműködőt…
PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS