Megmarad! Kegyetlenül, mozdíthatatlanul. Köztünk marad minden ócska célzás, lappangó üzenete tovább tenyészik, és majd bennünk settenkedik tovább. Megszokjuk. Másodszor, többedszer már könnyedén átlépi az egyre alacsonyabb ingerküszöböt, és beépül a világunkba. Az elbambuló társadalom morálja ismétlődését már úgy hallgatja meg, mintha rábólintana. Ez pedig veszélyes társadalmi gyakorlat. Így jutunk el odáig, hogy a Der Spiegel „Európa perem-országai” között támadt viharnak bagatellizálja ezt a balkáni orvtámadást, egy darab textil körüli hőzöngésnek minősíti a román miniszterelnök szavait, különös „politikusi” véleményét a karakánabb székelyek fellógatásáról. Hol van már a hálaszózat a határnyitásért, ötvenhat vörösterrort szétfeszítő hős népének és áldozatainak a tisztelete? (PolgárPortál-publicisztika)
A Szerző író, műfordító, színházi rendező
Igen, a darab textil, a székely zászló volt az, amely annyira irritálta Mihai Tudose román miniszterelnököt, hogy imigyen megszólaljon és alantas érzelmei bizony összecsengtek a pesti utcákon hőzöngő, IFA-platóval és lámpavassal fenyegetődző lumpen tüntetőkkel, ami azonban nem enyhít a helyzet súlyosságán. Azon, hogy hirtelen neki is, országa, nemzete legfelső képviselőjének székelyek akasztására támadt kedve. Így marad meg világunkban az undorító, elvetendő fogalom. Kitörölhetetlenné válik a legfelsőbb fórumon „hitelesített”szó a politikai közbeszédben. Erdélyi román publicisták tiltakoztak ugyan ellene, de a hivatalos politika vagy csinosítani próbálta Tudose otrombaságát, vagy hallgatott.
Nem is ez volna az igazi baj lényege. Nem az, hogy egy agyament román miniszterelnök bitang szónoklata hülyeségeket hirdet. Bitangságok zavaros hullámai kerülgetnek szinte naponta, az ukrán iskolatörvénytől, a brüsszeli „migráns elosztási kvóták” sikertelen erőltetéséig. Tömegesen hasonló halva született ötletek merülnek fel földrészünk brüsszeli EU-s agoráján is. Ezek sajnos közbeszédünkben is fennakadnak, megmaradnak és hivatkozási alapként működnek tovább az egyre skizofrénebb európai politizálás szóhasználatában. Mert a tudat és identitászavaros európai vezető politikusréteg eddig még sosem kérdezte meg a véleményükről például azokat, akik a földrész, annak országai népességének önreprodukcióját szándékozzák önkéntesen fenntartani és támogatni. Mert Európában tilos még azt is kimondani, hogy akik ezzel a szándékkal nyomós okok (többek közt akár megfelelő egészségügyi állapotuk) híján szembefordulnak, azok a földrész és a civilizációnk jövőjén élősködnek. Azok miért szólhatnak bele? Milyen képzeletükben a gyermektelenül sorvadó civilizációnk?
Egyszerű aritmetika ez, kockás papírlapon, ceruzával utána lehetne számolni! És az eredmény láttán visszakérdezhetnénk, ki milyen jogon és milyen jövőről jártatja felelőtlenül a száját, amennyiben a gyermekellenes népességpolitika mellé teszi le a voksát? A brüsszelieknek pedig ildomos lenne megkérdezni őket, a családokban gondolkodókat és tervezőket is. Valamint eddigi gyakorlatuktól eltérően megkérdezhetné a földrész hányatott sorsú országait, és a gyakran megalázott országtalan őslakos népeit, nemzeteit:
Hát, hogy vagytok? Megmaradtok székelyek, luzsicai szerbek, bretonok, elzásziak és a többiek? Vagy a Tudose-féle szerencselovagok otromba kiszólásai kísérnek végső útjaitokon?
Ki tudja meddig? Ki tudja, mit hoz a jövő? Mert hiányában a ki nem mondott, a bennünk rekedt szó, a válasz is megmarad. Annyit már történelmi tapasztalatból is tudunk, hogy a kimondott szó megmarad. Tovább tenyészik, lappangva fertőz és közben csak arra vár, hogy felülmúlják eredendő ocsmányságában. Überelésre vár, a sarki kocsmák szóhasználata szerint. És első látásra bármennyire ostoba e fogalom, felül fogják múlni. Hitler sem Auschwitz-cel kezdte, Lenin sem gulag-boldogságot ígérgetett… sőt, ha jól emlékezünk a közelmúltban sem nyitottak a volt szovjet zóna panel-proletárjai cukrászdákat Bécsben. A Wilkommenskultur is ma már a nyugat-európai polgárság rossz álmainak visszatérő kísértete, Hitler és Lenin ígéretei a terror előszelei voltak, cukrászdák helyett a mániákusan saját igazát kereső Fletótól kardlapozást és szemkilövéseket kaptunk. Így megy ez, ha a kimondott szavakra nem ügyelünk eléggé.
A mai brüsszeli adminisztráció napjai is majd leketyegnek lassan. Lassabban, mint megérdemelnék. Abban reménykedhetünk, hogy a következő garnitúra majd komolyabban veszi a szavait, állításait és kérdeznivalóit. Mert a kimondott és ki nem mondott szavaik is köztünk maradnak!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS