Nagyjából velünk egy súlycsoportban lévő nemzeti csapatokkal játszik a magyar labdarúgó-válogatott tavasszal. A belga Georges Leekens Kazahsztán, majd Skócia ellen vezeti az együttest márciusban, mindkét meccs Magyarországon lesz.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint Georges Leekens a március 23-ai, Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozik be a válogatott kispadján. A magyar együttes négy nappal később Skócia ellen is pályára lép, a kazahok elleni meccshez hasonlóan szintén hazai pályán.
Az MLSZ közleménye szerint a magyar csapat számos megkeresést kapott, a szövetség több lehetséges ellenféllel is tárgyalásban állt, végül a megállapodások értelmében Georges Leekens hazai pályán mutatkozhat be a csapat élén. A magyar válogatott március 23-án Kazahsztán ellen lép majd pályára a Groupama Arénában 19.00-kor, majd négy nappal később, március 27-én szintén hazai pályán mérkőzik meg Skóciával 20.00-tól.
„Két nagyon érdekes mérkőzés vár ránk márciusban, hiszen két hazai mérkőzéssel indítjuk el a válogatott életét – mondta az mlsz.hu-nak Georges Leekens. – Ez teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni. Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat – alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes.”
„Kazahsztán védekező és nagyon szervezett focit játszik, nekünk pedig fontos lemérnünk, hogy az új elképzeléseinkből mit és hogyan tudunk majd megvalósítani ellenük – folytatta a kapitánys. – Az ennyire defenzív csapatok ellen mindig nagyon nehéz játszani. Skócia teljesen más stílusban játszik, ők ugyebár a brit stílusú labdarúgás képviselői, ráadásul az európai válogatottak sorrendje alapján nagyon hasonló játékerőt képviselnek, mint mi. Fontos, hogy egy ilyen stílusú és erősségű csapat ellen is lássuk, mit tudunk”
Forrás: MLSZ, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS