![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2018/01/54d1ce7549363d77de5160a191dddd5be516545ce2f117c06e225e87d16539c5-1000x600.jpg)
Fontolóra veszi a svéd kormány, hogy hivatalosan is bevezessék a harmadik nemet, hogy könnyítsenek azoknak az embereknek az életén, akik sem férfiként, sem pedig nőként nem tekintenek magukra – írja a 888.
A gendersemlegesség koncepciója már egy ideje átszövi a svéd társadalom gondolatvilágát, így jöhettek létre olyan óvodák és egyéb oktatóközpontok, ahol a gyermekeket már nem kínozzák azzal, hogy szembesüljenek saját, azaz biológiai nemükkel, sőt ettől az elnyomó gesztustól még Istent is megpróbálták megóvni. Ennek fényében már lekövethető, miért vette fontolóra a svéd kormány, hogy hivatalosan is bevezesse a harmadik, azaz az “egyéb” elnevezést viselő nemet. Amennyiben zöld utat kapna a kezdeményezés, a transznemű állampolgároknak már nem kellene többé a “férfi” vagy a “nő” rubrikák közül választani, hanem szimplán választhatnák a harmadik alternatívát.
Sajtóértesülések szerint ez azzal is járna, hogy a társadalombiztosítási azonosító jel kódjából törölnék azokat a számjegyeket, amelyek eddig az adott személy nemére utaltak. Az Angela Merkel vezette Németországban éppen tavaly döntöttek arról, hogy bevezetik a harmadik nem anyakönyveztetését.
888; Fotó: thelocal.de
Facebook
Twitter
YouTube
RSS