Nemrégiben a Híradó.hu számolt be róla elsőként, hogy a Szél Bernadett LMP-s társelnök által a a parlament nemzetbiztonsági bizottságába jelölt szakértő megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán. Szél korábbi Soros-szervezetekben vállalt munkái, a bevándorlást, a kötelező kvótát támogató nyilatkozatai mellett ez az oka annak, hogy Németh Szilárd fideszes képviselő nem tartaná szerencsésnek a jövőben, ha az LMP társelnöke továbbra is részt venne a bizottság munkájában. A Híradó.hu forrásai azonban tovább árnyalták a képet egy apró mozaikdarabbal: értesülésük szerint Mirwais apját valamilyen – egyelőre rejtélyes – ok miatt nem engedik belépni Afganisztán területére.
Pénteken több egymástól független rendészeti és kormányzati forrás is megerősítette a hirado.hu-nak, hogy a Szél Bernadett által a migrációs válság közepén a nemzetbiztonsági bizottságba jelölt szakértő munkatárs elbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. A Szél jelölte szakértő 1986-ban Kabulban, Afganisztánban született, korábban pedig a MigSzol alkalmazottja, az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a föntebbiek ismeretében megállapította, hogy a fiatalember nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a bizottságbeli szakértői alkalmazását ezért elutasította. A hirado.hu szerint az LMP társelnöke fellebbezést nyújtott be a döntés ellen a belügyminiszterhez, azonban Pintér Sándor elutasította azt, és helyben hagyta az AH döntését.
Janan Mirwais a hírekre egy válaszközleményben reagált, melyben azt írta, sosem volt a MigSzol munkatársa, azt azonban elismerte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vett részt, mivel az átvilágítása eredménye negatívan zárult.
Személyem nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein nem vehetek részt. A biztonsági kockázatok tekintetében – mivel minősített információkról van szó – egyéb információval nem rendelkezem. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt munkáját a továbbiakban is segíteni fogom, az őt ért hazug és hamis politikai támadások ellenére is. Jelzem, hogy a napokban megjelent nyilatkozatok és médiamegjelenések vonatkozásában a jogi lépéseket polgári és büntetőügyben is megteszem”
– fogalmazott Mirwais.
Azonban a közlemény további részében nem részletezte a menekültekhez és a bevándorlókhoz fűződő kapcsolatát. A hirado.hu viszont egy 444-es cikket fölfedezve megtalálta, hogy Mirwais-t korábban nem engedték be a Morrison’s nevű budapesti szórakozóhelyre, ezért perre vitte az őt ért diszkriminációt, és Mirwais a bírósági tárgyaláson azt az ajánlatot kapta a hely üzemeltetőjétől, egyszer ingyen bulizhat az őt ért sérelmek miatt. Mirwais ezt nem fogadta el, helyette azt az ajánlatot tette,
a hely rendezzen egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd”.
A Morrison’s vezetője Mirwais ajánlatát elfogadta.
A hirado.hu legfrissebb értesülései szerint Mirwais nemzetbiztonsági átvilágításának sikertelenségében nem csupán afgán származása, hanem az is közrejátszhatott, hogy valamilyen oknál fogva édesapja egyszerűen nem léphet be Afganisztán területére. A kérdéses, hogy mi lehet ez az ok, hiszen nem szokványos, ha egy ország állampolgára nem térhet vissza a saját hazájába.
Szél Bernadett közismerten több szálon is régóta aktív segítője Soros György és az általa finanszírozott szervezetek magyarországi tevékenységének. Szél 2002-ben annak a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesületnek a programvezetője volt, amely szervezet aztán 2015-ben több mint 5 millió forintot kapott az egyik Soros-alapítványtól. Szél később már LMP-s képviselőként is támogatta a brüsszeli kötelező kvótát, kiállt a határkerítés ellen, és a kormány szigorú bevándorláspolitikájával szemben.
hirado.hu, 444; Fotó: hirtv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS