Vágó Gábor volt LMP-s politikus az elődjénél magasabb összegért, havi 300 ezer forintért, kötetlen munkaidőben lett Zugló új átláthatósági biztosa.
Karácsony Gergely polgármester az új biztost bemutató tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: 2014-ben a képviselő-testület az alakuló ülésén egyhangúlag fogadta el a korrupció megelőzését szolgáló átláthatósági minimumprogramot.
Folyamatosan, kereshető formában teszik közzé az önkormányzat jelenlegi és elmúlt öt évének szerződéseit
– mondta a polgármester. Azt is elmondta, hogy Vágó Gábort Barta János, az LMP kerületi képviselője javasolta a pozícióra. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Karácsony Gergely már az egyik tavalyi tüntetésen, ahol együtt hakniztak, nagy örömmel jelentette be a kerület átláthatósági biztosaként Vágót.
A Magyar Idők kérdésére Vágó Gábor elmondta: katás vállalkozóként megbízási szerződéssel végzi a feladatát, amelynek nincs határozott munkaideje. Azt is elmondta, hogy jelenleg vállalkozásából él, kommunikációs tanácsokat ad. A korábbi biztos személyét firtató kérdésre Karácsony Gergely azt váéaszolta, Békefi László jogászként a testület határozatának megfelelően végezte a munkáját, azonban a lakossággal a korábbinál aktívabb és közérthetőbb kommunikációt szeretnének folytatni mind online, mind személyesen, lakossági fórumokon, ezért szükséges a váltás.
Vágó kollégái támadták Békefit, aki amúgy jóval olcsóbban dolgozott nála
A XIV. kerületnek 2015. március óta van átláthatósági biztosa. A poszt kapcsán korábban felmerült a volt NAV-os Horváth András vagy Majtényi László volt adatvédelmi biztos, a Soros alapítvány által pénzelt Eötvös Károly Intézet elnökének neve is, végül azonban Zugló az MSZP-vel jó kapcsolatot ápoló Békefi László ügyvédet találta a legmegfelelőbbnek. Békefi akkor és most is az önkormányzat tulajdonosi és közbeszerzési bizottságának a tagja volt, emiatt sokan megkérdőjelezték a függetlenségét. Ő havi kétszázezer forintért végezte a munkát.
Az Átlátszó blog – amelynek Vágó Gábor is a szerzője – 2016 elején kikérte az előd teljesítési igazolásait, amiből kiderült:
Az átláthatósági biztosi tevékenység ténylegesen nem ellenőrizhető […] A teljesítési igazolás a valószínűsíthető tevékenységre figyelemmel történt meg.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS