Vona Gábor, a Jobbik elnöke számára olyan “ütést” jelentenek saját, iszlámot tömjénező kijelentései, amelynek nyomán lehetséges, hogy még a választási kampányban vezetőt vált a Jobbik – jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető elemzője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Lánczi Tamás felidézte, hogy az elmúlt napokban Vona Gábor három olyan kijelentése is nyilvánosságra került, amely szerint az emberiség utolsó reménysége az iszlám, illetve hitet tett Allah mellett.
Ez azt is jelentheti, hogy a Jobbik elnöke szívesen látná a muszlimokat, az iszlám térnyerését Magyarországon, miközben a magyar lakosság 80-90 százaléka elutasítja az iszlám világból történő bevándorlást – tette hozzá.
A politológus szerint könnyen lehet, hogy a kijelentéseket a Jobbikon belülről szivárogtatták ki, azért hogy “leszedjék” Vona Gábort. Ugyanis, az egyre csökkenő támogatottság miatt a párton belül is sokan elégedetlenek a pártelnökkel. Mindez pedig Vona Gábor politikájának a kudarcát mutatja és az országgyűlési választás után pártszakadás várható – mondta Lánczi Tamás.
MTI, Vezető kép: civilhetes
Facebook
Twitter
YouTube
RSS