Nem sikerült megállapodásra jutni a közös kormányzásra készülő német pártok koalíciós tárgyalásán a menekültügyi szabályozásról, ezért a tervezettnél tovább egyeztetnek a kérdésről – közölték hétfőn Berlinben.
A menekültügyről tartott első tárgyalási forduló hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget. Először – még vasárnap délután – a három pártelnök, Angela Merkel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) és Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője folytatott megbeszélést, majd a migráció és integráció kérdéseivel foglalkozó munkacsoport ült össze. Ezen a tárgyaláson sajtóértesülések szerint személyeskedésig fajuló heves vitába keveredett a CSU és az SPD delegációjának vezetője. Végül csupán abban állapodtak meg, hogy elnapolják a tárgyalást, és az újabb találkozóig a CDU-s küldöttség vezetője, Volker Bouffier Hessen tartományi miniszterelnök vezetésével feltárják a lehetséges kompromisszumokat.
A vita elsősorban a menekültek és oltalmazottak családegyesítési jogáról szól. A koalíciós tárgyalást megalapozó előzetes megállapodásban az szerepel, hogy havonta legfeljebb 1000 ember érkezhet az országba a szülőket és kiskorú gyermekeket összefogó úgynevezett magcsaládra vonatkozó családegyesítési jog révén. Az SPD sürgeti, hogy különösen súlyos esetekben, méltányosságból a havi ezer fős határ felett is engedélyezzék családok egyesítését. A CDU/CSU ezt elutasítja.
Volker Bouffier hétfőn a ZDF országos köztelevíziónak elmondta, hogy egyetértés még nincs, de mindhárom fél törekszik a megállapodásra, amelyet az ország befogadóképességére tekintettel kell kidolgozni. A befogadóképességet pedig már számszerűsítették az előzetes egyeztetésen kötött megállapodásban, lefektették, hogy az évi 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell maradnia a menekültügyi rendszerben évente befogadott emberek számának, ezért a családegyesítési jogot is ennek megfelelően kell szabályozni – fejtette ki a CDU alelnöke.
Az SPD is a kompromisszumkészségét hangsúlyozta. Malu Dreyer alelnök, Rajna-vidék-Pflaz tartomány miniszterelnöke a Deutschlandfunk országos közrádiónak azt mondta, mindhárom fél azt akarja, hogy még hétfőn megállapodjanak az ügyben. Az oltalmazottak családegyesítési jogát a szövetségi parlament (Bundestag) 2016-ban két évre felfüggesztette, hogy csökkentse a menekültügyi rendszerre nehezedő nyomást. A korlátozás két évre szól, az idén március közepén lejár, ha a Bundestag nem lép. A tervek szerint a parlament csütörtökön foglalkozik a kérdéssel, és a CDU/CSU szándékai szerint szavaz is a korlátozás meghosszabbításáról.
MTI; Vezető kép: BBC
Facebook
Twitter
YouTube
RSS