A MagyarIdők.hu megtudta, a továbbiakban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága vizsgálja a Czeglédy-ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) indult, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalással kapcsolatos nyomozást. A portál úgy tudja, a döntés célszerűségből született, mivel a rendőrségi nyomozás szorosan összefügg az egykori szocialista politikus és társai elleni, hárommilliárdos költségvetési csalás alapos gyanúja miatt elrendelt vizsgálattal.
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a portálnak úgy nyilatkozott, miután megállapították, hogy az adóhatóságnál Czeglédy Csaba és társai ügyében folyamatban lévő nyomozás és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által fedezetelvonás gyanújával elrendelt eljárás között szoros összefüggés van, a két ügyet egyesítették. Az eljárás lényege, hogy az alapos gyanú szerint Czeglédy cége, a háromszáz alkalmazottat foglalkoztató Human Operator Zrt. több mint fél évig működött úgy, hogy a folyószámláin egy fillér sem volt. A gyanú szerint azért, hogy a tartozásokat ne tudják végrehajtással behajtani. A portál felidézi, a nyomozás alapjául szolgáló feljelentés szerint a Human Operator és az IdeHaza Iskolaszövetkezet között engedményezési szerződést kötöttek, egyfajta színlelt szerződést, amely a fedezetelvonást segítette elő, mivel az iskolaszövetkezet gazdasági tevékenységet nem végzett. Az IdeHaza vezetője a Czeglédy és társai ellen folyamatban lévő költségvetési csalási ügy egyik gyanúsítottja, aki szintén előzetes letartóztatásban van. A csalási ügy lényege, hogy a gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítő cég köré szerveződő hálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az iskolaszövetkezetek jelentős része az elvégzett diákmunka után nem fizette ki a tanulók májusi és júniusi bérét. Az elmaradás mintegy ezer diákot érinthet.
Forrás: magyaridok.hu; fotó: magyarhirlap.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS