A „valódi” Jobbik nemzeti radikalizmust képviselt és a Fidesz mellett képzelte el az útját. De 2006-ban volt egy váltás, Vona Gábor került a párt élére és elindult egy olyan átalakítása a pártnak, amit az egykori alapítók – köztük én – nem tudtunk morálisan vállalni – erről beszélt Nagy Ervin a Tegnapi történelem hétfői adásában.
A politológus-filozófus hozzátette: megjelentek olyan emberek a Jobbik körül, akik nem voltak vállalhatóak, ilyen volt a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Györkös István vagy KáGáBéla, illetve Szegedi Csanád, aki 2006-ban Vona Gábor kérésére került be az elnökségbe. Mi ezt nem tudtuk vállalni, ezért távoztunk a Jobbikból – tette hozzá. Nagy Ervin megbízott Vona Gáborban, akitől azt remélte, hogy a Fidesz felé fogja kormányozni a Jobbikot,
de ő ennek az ellenkezőjét csinálta.”
A filozófus szerint a Jobbik népszerűségének növekedése a 2006-os rendőrterror után kezdődött el, utána csúcsosodott ez a Magyar Gárda vonulásai során, majd 2010-ben már a harmadik legerősebb párt lett, ez pedig nagyban köszönhető az akkori gazdasági válságnak. Véleménye szerint Vona Gábor azért döntött a “cukisodás” mellett, mert rájöttek, hogy van egy üvegplafon, amit nem tud a párt átlépni és ha hatalomra akarnak kerülni, akkor másfajta politikához kell folyamodniuk, mert ezzel 15-20 százalékot tudnak csak elérni.
Forrás: echotv.hu, fotó: szebbjovot.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS