Megkezdődött Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester és egykori MSZP-SZDSZ-es képviselőtársai másodfokú büntetőpere szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán. A volt balliberális önkormányzati képviselőket két Andrássy úti ingatlan 2004-es elkótyavetyélése miatt hűtlen kezeléssel vádolják.
A tavaly januári elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak felmentésért fellebbeztek. A vádlottak az elsőfokú eljárásban a történteket nem tagadták, de mindvégig vitatták bűnösségüket a két ingatlan pályáztatás nélküli, áron aluli értékesítésében. Hivatkoztak többek között országgyűlési képviselői mentelmi jogukra, valamint arra, hogy az Andrássy út 3. és 47. szám alatti épületeknek nem voltak a vagyonkezelői. Többen a szerdai tárgyaláson is azzal érveltek, hogy a hivatali apparátus által előkészített, utóbb a felügyeleti szerv által sem vitatott anyagból dolgoztak, és mindvégig abban a hiszemben jártak el, hogy törvényesen cselekszenek. Voltak köztük, akik arra hivatkoztak, hogy az ingatlanok eladása révén a rossz anyagi helyzetben lévő önkormányzat forráshoz jutott, az új tulajdonosok tevékenységétől pedig további bevételeket várt.
Perbeszédében az ügyész azt emelte ki: az államháztartási törvény főszabályként a nyilvános, pályázati értékesítést írja elő az önkormányzati vagyonra, amitől csak indokolt esetben lehet eltérni, és azt hangsúlyozta, a képviselőség egyszerre jár jogokkal és kötelességekkel. Azt kérte, hogy a vádlottakat az első fokon kiszabottnál hosszabb, attól eltérően nem felfüggesztett, hanem letöltendő büntetéssel sújtsa a bíróság, és mellőzzék az előzetes mentesítésüket is.
A vádlottak jogi képviselői – fenntartva korábbi, felmentést kérő fellebbezéseiket – több esetben az értékesített és az önkormányzati kézben maradt ingatlanok sorsa közötti különbségre hívták fel a figyelmet, arra hivatkozva, hogy utóbbiak felújítására általában nem volt pénz. Elhangzott olyan védői érvelés, amely a politikából ismert frakciófegyelemre hivatkozva zárta ki, hogy védence szándékos bűncselekményt követhetett volna el. Más arra hivatkozott, hogy az egyik ingatlan esetében egyetlen ajánlat érkezett be, a másikra pedig egy ajánlat került a képviselő-testület elé, és ügyfele nem marasztalható el olyan tény miatt, amelyről nem volt tudomása. A tárgyalás pénteken, a vádlottak utolsó szó jogán tett nyilatkozataival folytatódik.
A büntető törvénykönyv szerint hűtlen kezelést az követ el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és az ebből fakadó kötelességét megszegve vagyoni hátrányt okoz. Az első fokú ítéletben vádlottak több mint 350 millió forintos vagyoni hátrányt okozó, 12 évvel ezelőtti cselekmények miatt másfél és két év közötti felfüggesztett szabadságvesztést kaptak, Fürst Györgyöt pedig hetvenmillió forintos pénzbüntetéssel is sújtotta a bíróság. A vádlottakat kötelezte az ítélet arra is, hogy egyetemlegesen fizessenek meg 132 millió forintot és a 2004-től számított kamatait, valamint 9 millió forintos bűnügyi költséget. Ugyanakkor Fürst György és egyik társa kivételével a vádlottakat előzetes mentesítésben részesítették, vagyis nem minősülnek büntetett előéletűnek, tehát kaphatnak erkölcsi bizonyítványt is.
MTI. Vezető képünkön Fürst György magfyarázza a bizonyítványát az ATV-ben; forrás: atv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS