A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén, mert szerintük Szél Bernadett, az LMP társelnöke újabb bizonyítékát adta annak, hogy “a Soros-hálózat zsebében van” – közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya.
Tudatták, a Fidesz-KDNP nem engedi, hogy “az ellenzék már a nemzetbiztonsági bizottságot is a Soros-terv támogatására, végrehajtására használja, már enélkül is óriási a nyomás Magyarországon, hogy engedje be a migránsokat és bontsa le a határzárat”.
Soros ugyan még nem, de az emberei már a nemzetbiztonsági bizottságban ülnek
– tették hozzá. Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként azt kezdeményezte, hogy a testület decemberi ülésén a titkosszolgálatok által részben bemutatott Soros-hálózatról szóló jelentést és dokumentumokat teljes terjedelmükben adják ki neki. A titkosszolgálatok ezt nemzetbiztonsági okok miatt elutasították, de Szél Bernadett most Molnár Zsolton, a bizottság szocialista elnökén keresztül próbálkozik – olvasható a közleményben. Rögzítették: a kormánypártok felháborítónak és megengedhetetlennek tartják, hogy Szél Bernadett visszaélhessen nemzetbiztonsági bizottsági tagságával, hiszen nem lehet tudni, hogy a megszerzett, a Soros-hálózatról szóló titkosszolgálati dokumentumokat és bizalmas információkat mire akarja felhasználni.
Egyre több a jel, hogy az LMP és Szél Bernadett – aki köztudottan maga is egy migránspárti Soros-szervezetnél dolgozott – nemzetbiztonsági kockázat, mert idegen érdekeket szolgálnak az Országgyűlés legfontosabb bizottságában is”
– fogalmaznak. A bizottság ismételt összehívását Molnár Zsolt kezdeményezte január végén, hivatkozva arra, hogy a testület előző ülésére nem ment el Orbán Viktor miniszterelnök, hogy bemutassa bizonyítékait a “Soros-terv” létezéséről, és nem sokat tudni az 1300 Magyarországra befogadott emberről sem.
Forrás és fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS