A Józsefvárosban élők egészségbiztonságának növekedését hangsúlyozta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester, miután százhúszmillió forint értékben egészségügyi készülékeket adott át szombaton a Szent Kozma Egészségügyi Központban.
A VIII. kerületben az utóbbi három évben csaknem hárommilliárd forintot fordítottak az egészségügy fejlesztésére, idén befejezik a háziorvosi rendelők felújítását, másfél milliárd forintból megújult az Auróra utcai szakrendelő, ősszel megnyílt a kerület első mentőállomása, és elindították a többletjuttatásokat biztosító háziorvosi életpályamodellt – sorolta a polgármester. Kocsis Máté kiemelte azt is, hogy évek óta havi egy alkalommal ingyenes szűrőszombatokat biztosítanak. Megjegyezte azt is, amikor arról beszélnek, hogy Józsefváros egyre biztonságosabb, az már nemcsak a közbiztonságot, hanem az egészségbiztonságot is jelenti.
Horváth Szilárd, a Szent Kozma Egészségügyi Központ főigazgatója arról számolt be, hogy az intézmény évi háromszázezer orvos-beteg találkozója megköveteli a folyamatos eszközfejlesztést ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalon tudjanak ellátni mindenkit. Az új eszközökről szólva ismertette, hogy a mammográfiás készülék a digitális funkcióval pontosabbá és gyorsabbá teszi a diagnosztikát, a multifunkcionális ultrahang pedig úgynevezett tűbiopsziás vizsgálatok elvégzésére is alkalmas. Hozzátette, az új röntgenkészülék az emberi test átvilágítására is használható. A főigazgató jelezte: az eszközöknek köszönhetően számos esetben nem kell fekvőintézményekbe irányítani a pácienseket.
Forrás: MTI. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS