A hódmezővásárhelyi időközi választás tanulsága az (is), hogy a balliberális ellenzéki pártok arcrándulás nélkül képesek együttműködni a torzóvá vált Jobbikkal, a kormánypártoknak pedig a Soros-elleni kampány helyett többet kellene beszélniük az eredményekről. És mielőtt elfelejtjük: azoknak, akik ezidáig a nemzetközi térben diktatúráztak, és most örömtáncot járnak, a demokrácia győzelmét ünneplik, azonnal bocsánatot kell kérniük! Egyesével mindenkinek, minden igaztalan szaváért.
Koordinált együttműködés
Időközi választás volt Hódmezővásárhelyen és győzött a koordináltan (!) együttműködő “nem-fideszkdnp” és “nem-kormánypárti” ellenzéki tömb. Cakompakk. Benne Gyurcsány, Karácsony, Széll Bernadett és Vona is – pártjukkal együtt, minden elvet a sutba dobva, beálltak egy úgynevezett „független jelölt” mögé. Azaz győzött egy torzó, de létező kormány-ellenes összefogás, ami ugyan egyszeri esemény volt most, de ebből könnyen következhet az, hogy április 8-ra ez a logika lesz a meghatározó. Az ezidáig csak abszurdnak tűnő és elméletben létező horrorkoalíció létezik. Heller Ágnes tapsikolhat, a jobbikos pedig pisloghat… És arra kell készülnie a kormánypártoknak is, hogy ez tömegessé válhat a választásokra. Elég csak 30-40 helyen ily módon győznie az ellenzéknek, és nem lesz meg a mostani kormánypártok többsége a parlamentben. Még ha összességében meg is nyerik a választásokat, veszthetnek.
Kormánypárti kommunikáció
Tény, hogy a Soros-hálózat és a Simicska birodalom bosszúhadjárata létező entitás és folyamat. De csupán erre reagálni kevés lesz a választásokig. Többet kell beszélni arról, hogy milyen eredményeket ért el a kormányzat és arról is, hogy ezeket kockáztatja az, aki elhiszi egy horrorkoalícióról azt, hogy képes lesz veszekedés nélkül fenntartani a fejlődést. Ha az oktatásról, ha az egészségügyről van szó, nem elég a „Simicska-Soros összefogás” válasznak, beszélni kell a béremelésről, a fejlesztésekről, az ingyenes tankönyvről, közétkeztetésről és így tovább. Ha nem is elégséges, de mégis létező előrelépésekről. És persze a családtámogatásról, a kárpát-medencei magyarokért tett erőfeszítésekről, a bevándorlás okozta problémáktól való megmenekülésről, a munkahelyek számának növekedéséről, a makrogazdasági sikerekről, az inflációról, a reálbérek növekedéséről és így tovább.
Demokrácia kontra diktatúra
Azoktól pedig, akik az elmúlt négy, vagy hét évben diktatúráztak, most pedig a demokrácia győzelméről beszélnek, azonnali bocsánatkérést kell követleni. Mert felfoghatatlanul rengeteget ártottak az ország megítélésének. Listázni kell azokat, akik hazug módon lejáratták az országot, most pedig a demokráciát ünneplik, és egyesével megkérni őket, hogy vonjanak vissza mindent, amit az elmúlt években összehazudtak.
(A szerző filozófus, közíró, a PolgárPortál főszerkesztője)
(Vezető kép: EchoTV)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS