Gágyor Péter: A tabuk

A tabu mostanában az egyetemes kispolgárosodás fegyvere. Vele, általa kívánja megszüntetni Európát, a vélemények, nézetek sokszínűségét, a nemzetek, az emberiség (sőt benne, Agamben szerint, önmaga) kipusztulása árán is. A legveszélyesebb tabuk azok, amikről nem beszélünk, mert ugye ez nem volna píszí. A társadalmi párbeszédünkön belül egy nagy adag elvárt álszemérem van. (PolgárPortál-publicisztika)

Pontosabban, hazudunk a világnak és önmagunknak az állítólagos (elvtársi vagy álúri – ki tudja?) jó-modor bűvöletében. A hazug elhallgatásba burkolt jó-modor, pedig egyáltalán nem tartósan elviselhető modor és nem is jó. Az elhallgatások a lehetséges egyetértések megközelítésének a botló köveit hordozza, amik végeredményben a viszonylagos emberi tisztán látás (a tökéletes tisztánlátás számunkra elérhetetlen isteni tulajdonság) felszámolói. Minden, ami emberi, az eleve tökéletlen és ez a megállapítás kiemelten igaz lehet a társadalmi párbeszédre. Ennek az egyetemes jelenségnek hatványozott hatását érzékelhetjük a választási kampány felturbózott hevületében. Ráadásul tapasztalható az emberi feledékenység, a felfokozott formájában jelentkező és állandóan változó társadalom-amnézia, amely képes az elhallgatásokkal, félremagyarázásokkal, csúsztatásokkal és az ismétlődő hazugságok tudatos ismételgetésével a valóságot közelítő helyzeteket is  akár a teljesen ellentétes értelmezésükbe fordítani.

Magyarország jövőjét illetően, amellett, hogy eddig a rendszerváltozás óta az általános eredményeiben legsikeresebb két választási időszakot tudhatja maga mögött, olybá tűnhet, hogy a Fidesz-KDNP az egyetlen politikai szövetség, amely jövőbe mutató távlatot ígér. Lehet ezt a távlatot vitatni, akár elutasítani, kinek-kinek ízlése szerint, de összehasonlítani nehéz volna, mert jelenleg nincs is mivel. Az ellenzék legújabb formációja: „mindenki belefér, aki szembe jön” végig sem gondolható, kaotikus folyamatokat feltételez, aminek csak az ország következő lecsúszása, gazdasági és társadalmi katasztrófája lenne a következménye.

Természetesen nem lehet kizárni a kormánypárt megalapozott bírálatát sem, hiszen az egészséges működés érdekében szüksége van rá mindekét oldalnak. A hatalmi politizálás lényege azonban sosem a vele társutazó karrieristákban, újgazdag bárókban, hanem az építő szándékokban fogalmazódik meg. Lehet a kormánypártot, amely emberek és nem pedig bronz vagy márvány lovas szobrok gyülekezete, akár ironizálni is a stílusa bukfenceiért. Sőt lehet nem szeretni, és akár várni egy jobb változatra, az ország és a nemzet szempontjából hasznosabbra, és majd akkor minden sorsrontás nélkül lehet arra szavazni … ha lesz olyan. A gyalog ember, ha meg nem tévesztik, általában arra a pártra szavaz, amelyiktől a legkevesebb rosszat várja.

Összehasonlítani viszont így is muszáj. Az ellenzéki kesze-kusza szövetkezés árnyékában meg kellene küzdenünk saját feledékenységünkkel, és e mozgalmas időkben oly szélsőségesen terjedő társadalmi amnéziával is. Vessünk egy futó pillantást az ellentáborra, amely (ki tudja miért?) „demokratikus” ellenzéknek becézgeti önmagát. És benne így a duplán demokratikus DK, a kardlapoztató, szemkilövető vezetője (és más mocskos törvénytelenségek elkövetője) az idegeken is táncoló Gyurcsány, szövetkezett egy hosszú cselédlépcsős perpatvar után a zsugorodó MSZP-vel. Talán a közös szép napok emléke, a börtönben ülő aranyrudas sikkasztó és afrikai útleveles pajtások osztrák bankokhoz fűződő nosztalgiája sok mindent összeköt/bilincsel, hiszen annak idején nem kis közös eredmény volt az országot sikeresen (Pannon puma) még a görögökénél is vészesebb gazdasági helyzetbe hozniuk.

Az MSZP most Bokros nélkül bokrosodik, a több pártot megjárt/elárult (LMP), tapasztalt 1 %-os Karácsony Gergellyel erősíti önmagát, kinek párját csak nem lelte meg a saját soraiban. A (nem-) Lehet Más a Politika vezetése némi kacér húzódzkodása után Szél Bernadett kaméleon jelmezben mégis betáncolt a körbe, és az ellenszél elfújta már a partnerek korábban hangoztatott elvi kirekesztetéseit, Hadházi pedig a Földnélküli János dühével készítgeti majd további vádaskodásait az eddig még be nem bizonyítottan korrupt kormány ellen. Feltevéseit szeretné tényekké nyilvánítani, megkerülvén így az ítélkezés hazai és európai szabályozott folyamatait.

A jobbik is csörtet, nem ügyelvén másra, különösen nem a saját múltjára, és Marosvásárhelyt visszaadják Vonának a 30/!/ júdási üveggyöngyöt és Allah akbar köszöntéssel üdvözlik, mindhiába, a szakállas vezér nem néz tükörbe, vagy a Spinoza házban tönkre ment a foncsor. Az identitás már régen oda van.

Így együtt ők volnának tehát a Fidesz reményteljes, hangoskodó leváltói. Mint a csali mesében, amelyben madarat, rákot, halat, csigát, teknőcöt fognak be a szekér elé és a mesebeli szekér nem mozdul meg. Vajon milyen közös platform, eszme alapján kormányoznának, miután az ígérgetett pénzek, támogatások Meggyesi-gyorsasággal elfogytak? Meddig tartana még a migránsokat visszatartó kerítés a szerb határon?

Egyáltalán, az előre nem látható sűrűsödő káosz milyen tragikus megrázkódtatásokkal járna? A kormánypárt nyolc éves vezetése nyomán, sejthetjük a folytatást. Kinek tetszik, kinek nem, de ez a távlat magában hordozza a civilizált fejlődés, életszínvonal emelkedés lehetőségeit. Biztosan lehetne jobb is, és Szingapore GDP-jét még egy jó ideig nem tudjuk túlszárnyalni, viszont a kaotikus kormányváltó csoport rövid idő alatt felszámolná eddigi gazdasági eredményeinket, hiszen az eddigi baloldali váltásokra rímelne, s ráadásul ebben a kaotikus szerkezetben képtelen is volna másra.

Kiket jelentene fel heti rendszerességgel Karácsony Gergely párttársa, Jávor Benedek, a brüsszeli feljelentők csúcstartója, egy remélhetőleg csak képzeletbeli kormányváltás után?

Igen a tabu, s mögötte nem a nőt, hanem a titkos pénzeket kellene keresni. Chercher de l’argent secret. Valóban olybá tűnik, hogy választási kampányunk állatorvosi lova a hódmezővásárhelyi időleges polgármester-választás. Mert kérdések merülnek fel, ha úgy tetszik tabuk, melyek jelentős idegen beavatkozásokra utalnak, sőt a további esetekben (április 8.-án) a magyar választók véleményének torzítását feltételezik.

Majdnem 80%-al növekedett a választók száma egy tulajdonképpen nem nagy jelentőségű, másfél évre szóló ideiglenes polgármester-választáson. Tabu, hogy mi mozgatta ezt a demokráciánk történetében páratlan változást. Ha pénz, akkor kitől, honnan, mi célból?

Másnap a Die Welt, The Washington Post, Guardian, Fox, Bloomberg, Reuters, New York Times beszámol erről a belpolitikai eseményről, egy közepes magyar város időleges választásáról. Olvasóiknak írhattak volna a város hegyeiről és tengerpartjáról is. Eddig példátlanul egy alig 40 ezres európai város kis eseménye került gyújtópontba. Ki érti ezt és ki nem sejti mi lapulhat mögötte?

Tételezzük fel, hogy Soros-terv nincs. Akkor miért hasonlít alapjaiban az ENSZ javaslatára, vagy a brüsszeli tervezetre a migráció megoldása érdekében?

Minden választás a jövő tervezése. Minden szavazat értéke egyenlő. Ugyanannyit ér a több gyermeket (a jövő zálogait) felnevelő családtagoké, mint a szingliké. És félreértés ne essék, itt nem azokra a gyermektelenekre utalok, akiknek a sors nem tette lehetővé a gyermekáldást. Azokra inkább, akik mint földrészünk nagyhatalmainak vezető politikusai, szándékaikban is lemondtak arról, hogy országuk, lakosságuk önreprodukciójában részt vegyenek. A gyermektelen lét végén is ott vár mindenkit a lezáró pont és vége, nincs tovább. Aki gyermeket nevel fel, az a jövőben folytatódik. Nyugdíjasként annak a társadalomnak a jogos, nem élősködő eltartottja lesz, amelynek létéhez hozzá járult. Szándékaiban ehhez az örök etikus körforgáshoz az is hozzájárul azonban, akit a sors megfosztott a gyermekáldástól. De milyen jövőt véleményezhet az, miről szavaz és milyen belső etikai elgondolás jogosítja  fel azokat, akik tudatosan szembefordulnak a nemzet, a társadalom, a civilizációnk továbbélésének elvárásaitól?

Tabuk, vagy hülyítések? Mi lapul a leendő magyar választók félrevezetése mögött? Mert valami nagyon bűzlik Európában és odébb is, az ENSZ székházban New Yorkban.

„… a posztindusztriális modernitás emblematikus motívuma a felcserélés, a helyettesítés művelete és ténye: az igazat a hamissal, a valódit a hamisítvánnyal, a bennszülöttet a kívülről érkezővel, a természetest a mesterségessel, a költségeset az olcsóval, a bonyolultat az egyszerűvel, Velencét a Las Vegas-i Velencével, Párizst a pekingi Párizzsal, Versailles-t Disneylanddel, a valós világot a turisztikai másolattal, a követ és a márványt a forgácslappal, a fát a műanyaggal, az irodalmat az újságírással, az újságírást a gyorshírekkel, a művészetet a tudománnyal, a tudományt a „társadalomtudományokkal, Európát Afrikával, a kultúrát a szórakozással, a természetet a beépítéssel, a várost és a vidéket az univerzális külvárossal, a zenét a dübörgő zörejekkel, a hegyeket a gépi felvonókkal, a férfit a nővel, a férfit és a nőt robotokkal, az anyákat béranyákkal, az emberiséget a poszt-emberiséggel, a humanizmust a transzhumanizmussal, az emberi fajt az Egyneműsített Emberi Matériával….” (Renaud Camus)

A szerző író, műfordító, színházi rendező

(Vezető kép: Választási kampány 2018 – Csepel – Fotó: Polgárportál)