Digitális diktafonok veszik át a tárgyalótermekben a korábban használt kazettás magnók helyét, a jegyzőkönyvvezetést pedig hamarosan beszédfelismerő szoftverek segítik majd a bíróságokon – írja a Magyar Idők .
A jegyzőkönyvvezetést segítő beszédfelismerő szoftverek tesztelése 2016-ban kezdődött. Két szoftvert versenyeztettek. Ezek a szakszavak, rövidítések, arab, római és tört számok rögzítésére is képesek. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) tavaly 1800 számítógépet és 700 monitort cserélt le, ezzel párhuzamosan központi és országos sávszélesség-bővítés indult, és új hálózati berendezéseket és nagy teljesítményű szervereket szereztek be. Az ügyfelek szempontjából a legjelentősebb változás a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés, valamint a távmeghallgatás országos szintű bevezetése lesz. Az idén minden bíróságon kialakítanak távmeghallgatásra alkalmas helyiségeket. Első körben 72 bírósági végpontot alakítanak ki az év végéig. Ezekben a tárgyalótermekben távolban lévő tanút vagy vádlottat is meg lehet hallgatni.
Forrás: MTI, fotó: Magyar Idők/Bach Máté
Facebook
Twitter
YouTube
RSS