Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre, áll a Magyar Nemzeti Bank ma reggeli közleményében. Eszerint a jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése.
A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása – amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel – tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat, írja a jegybank. Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról. Az aranyban tartott tartalék külföldi kezelését egyre több jegybank ítélte kockázatosnak,
így az elmúlt időszakban többek között a holland, a német, valamint az osztrák jegybank vezetése döntött úgy, hogy az aranytartalékot részben hazaszállítja.
Fontos szemponttá vált annak számbavétele is, hogy az aranykészletek helyzete rendezett-e, illetve, hogy olyan helyszíneken őrizzék az aranytartalékokat, amelyek geopolitikai válságok esetén is biztonságot jelentenek, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma reggeli közleményében.
Közel száz éve tart aranytartalékot a magyar jegybank
A jegybank az 1924-es alapításától fogva tart aranytartalékot. Ennek mennyisége folyamatosan növekedett a II. világháborúig, amelynek a vége felé, 1945 januárjában mintegy 30 tonna súlyú aranytömböt és aranypénzt szállítottak ki az MNB „aranyvonattal” az ausztriai Spital am Pyhrnbe. Ez a mennyiség a háború után, 1946-ban teljes mértékben visszakerült.
A rendelkezésre álló adatok alapján
a hetvenes évek első felében 65-70 tonna körüli szintre emelkedett a hazai aranytartalék mennyisége, amely 1989-re 50 tonna körüli szintre csökkent.
A Bretton Woods-i aranydeviza-rendszer felbomlását követő időszakban az aranytartalék jelentős változását befektetési- és spekulatív megfontolások befolyásolták. Az 1980-as évek végén született döntés arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét a minimális szintre kell csökkenteni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy rövid idő alatt 10 tonnára zsugorodott az aranytartalék, majd 1992-re a mai, 3 tonna körüli szintre csökkent. A kilencvenes évek eleji értékesítés során az MNB – az akkori nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – az aranyért ellenértékként kapott devizát az akkor biztonságosabbnak, likvidebbnek tartott és még magasabb várható hozammal rendelkező külföldi állampapírokba fektette be.
Az arany stratégiai eszköz, amely alkalmas az ország iránti bizalom erősítésére
A 2008-as pénzügyi világválság ugyanakkor alapjaiban írta át a jegybankok aranytartalékokkal kapcsolatos magatartását. Az arany immáron nem pusztán befektetési termék a jegybankok számára, hanem olyan stratégiai eszköz, amely alkalmas az ország iránti bizalom erősítésére külföldön és belföldön egyaránt. A tradicionális tartalékeszköz ilyen módon egyre nagyobb mértékben, ismételten gazdaságstratégiai szereppel is bír. Ehhez a folyamathoz illeszkedik a Magyar Nemzeti Bank mostani döntése, miszerint eljött az ideje annak, hogy hazahozzuk az ország aranytartalékát, ami felett teljes joggal és fennhatósággal rendelkezünk, olvasható a közleményben.
Forrás: Origo, fotó: mnb.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS