Szél Bernadett a Magyar Narancsnak adott interjújában már komoly ábrándozásba kezdett arról, mik lennének az első lépései, mint Magyarország első női miniszterelnöke. Először is Moszkvába látogatna a keménykezű “ökopolitikus”, ahol azon nyomban felmondaná a paksi bővítéssel kapcsolatos szerződéseket.
Hiába csókolgatná Karácsony Gergely az LMP társelnökének a lába nyomát, ha összefogna velük, Szél Bernadettnek esze ágában sincs közösködni olyan pártokkal, amelyekkel nem állnak ugyanazokon az elvi alapokon. A politikus elmondta, az egyetlen dolog szerinte, ami az ellenzéket összetartja, az Orbán Viktor leváltása. Az interjúban Szél kifejti, bár értékek szintjén nagyok a távolságok az LMP és a DK, vagy a Jobbik között, de hát az ellenség is nagy, valószínűleg így magyarázza ki Szél Bernadett, mennyiért megengedett, hogy valaki feladja az elveit.
A Magyar Narancs emlékeztette a politikust arra, hogy Orbán Viktor nem rég az ausztriai bérek eléréséről beszélt, az LMP pedig erre rálicitálva azt mondta, Közép-Európa Svájcaként is működhet az ország. Mindezt Szél Bernadett a zöldgazdasággal és tudásalapú társadalom létrehozásával valósítaná meg. Az LMP miniszterelnök-jelöltje kijelentette, amennyiben megnyernék a választásokat, első útja Moszkvába vezetne, hogy Putyinnal tárgyaljon a paksi bővítésekről szóló szerződések felbontásáról. Képzelt kormányfőként még arról is fantáziált, ő bizony biztos, hogy soha nem költözik majd fel a budai várba épített Miniszterelnökségbe.
Forrás: Magyar Narancs; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS