Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság azt a férfit és nőt, akiket terrorizmus finanszírozásának bűntettével gyanúsítanak – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
Szanka Ferenc újságíróknak elmondta, a megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetve 2010-ben önkéntesen csatlakoztak egy csoporthoz, amely a nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorista szervezetnek minősül. A gyanú szerint a terrorista szervezet tagjaként mindketten 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet végeztek, katonai kiképzésben részesültek és a terrorszervezet tevékenységét más módon is támogatták. A gyanúsítottak a röszkei tranzitzónában nyújtottak be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak. A terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást – mivel a feltételezett elkövetők nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekmény nem Magyarország területén történt – a legfőbb ügyész rendelte el.
A pár személyi körülményei, személyazonosságuk tisztázatlansága és az általuk eddig közölt adatok ellentmondásossága miatt feltételezhető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, ezért a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően szükségesnek látta velük szemben a kényszerintézkedés elrendelését – közölte a csoportvezető ügyész. Szanka Ferenc a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, milyen nemzetközi együttműködés keretében sikerült azonosítani a gyanúsítottakat, illetve melyik szervezet tagjai voltak. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója korábban elmondta, a két külföldi szabályos menedékkérelmet nyújtott be, várták annak elbírálását, amikor azonosították őket. A Terrorelhárítási Központ munkatársai a röszkei tranzitzónából szerdán állította elő a gyanúsítottakat, ellenük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást.
Forrás: MTI. Fotó: MTI/ Kelemen Zoltán Gergely
Facebook
Twitter
YouTube
RSS