„Az kétségtelen, hogy Orbán Viktor messze a legjobb vezetője az országnak a rendszerváltoztatás óta. De nyugodtan kibővíthetjük az idővonalat 1945-ig. 1990 óta az övé az első olyan, hatalomhoz jutó, aktuálpolitikailag jobboldalinak nevezhető párt volt, amelyik nem kizárólag a baloldal által előre meghatározott, és a saját igényeikre szabott versenypályán indult, hanem rajzolt magának sajátot” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Trombitás Kristóf blogger, a Mandiner munkatársa, az ECHO TV Civil kör című műsorának állandó vendége, akivel még a nagy baloldali hazugságokról, a Jobbikról, Orbán Viktorról és a kormányról is beszélgettünk. Figyelem, csak gondolkodóknak! Az interjú második részét olvashatják. Az első felvonás itt megtalálható.
SZERENCSÉS D. MÁRTON – PestiSrácok.hu
PS: A tradicionalizmus gyanúba keveredett. Mi lehet ennek az oka, hogyan fogalmaznád meg a László András-féle iskola alapvető irányait? Ha, már itt tartunk, neked nem jobbikosnak kellene lenned? (nevet) Azt hiszem, hogy tudod: a kérdésem egyfajta kellemetlenkedő sztereotípiából fakad, amit most gyorsan tisztázhatunk.
Trombitás Kristóf: A László András-féle elgondolás egy mágikus, misztikus irányzat, amit nagyon vázlatosan úgy tudnék összefoglalni, mint egy olyan felfogást, ami messzemenőkig monarchiapárti, a nivelláló vulgár-nacionalizmust elutasító, a hagyományos, polgári konzervativizmust megvető, szupranacionalitás felé törekvő, evolúciót elvető, a kontemplatív, illetve a harcos utak mellett kiálló, az absolutum metaphysicum megvalósíthatósága mellett kiálló, illetve a lét és a tudat egyben létezését hirdető eszmeiség. Se a korai, se a későbbi Jobbikban nem látom azt, hogy a párt egészére bármilyen hatást is gyakorolt volna László András vagy Baranyi Tibor Imre. Nem csak azért, mert felfogásukhoz képest a Jobbik szélsőbalos párt, de az alakulat tetteiben és szavaiban sem láttam ilyesmit. A Jobbik – főleg régebben – pontosan és egyszerűen hozta a kurucos történelmi retorikát, megfűszerezve plebejus elemekkel, nacionalizmussal, antiszemitizmussal és rasszizmussal. Soha nem volt közük semmilyen fensőbbségességhez.
PS: Vonáról úgy tudni, hogy a gyúrás és a protein palacsinta mellé sok Evolát is összeolvasott.
TK: Azt tudom, és Vona Gábor sem titkolta, hogy kedvenc olvasmányélményei között voltak Guénon vagy Evola művei és egy időben világnézeti vagy milyen tanácsadója volt Baranyi Tibor Imre. Azt nem értem ezek után – és ettől még súlyosabb is a mulasztás -, hogy ha egyszer ismeri ezt a mentalitást, akkor miért nem láthattunk ebből semmit az aktuálpolitikában? Hiszen aki nem tudna másféleképpen cselekedni, attól elfogadhatóbb az az egy döntés, amire képes, de aki tudna máshogy, az mit hozhat fel mentségeként? Számomra a Jobbik semmit sem tud mondani és a stílusuk is érdektelen. Széles skálán meg lehet ítélni a MIÉP egykori tevékenységét, de hol vannak attól a minőségi szinttől? Ugyanakkor azon az úton sem mentek végig, aminek a végén megszülettek Európa modern, névleg szélsőjobboldali mozgalmai – igaz, akkor az antiszemitizmust az elején kidobhatták volna az ablakon, hiszen ezek a pártok harcosan filoszemiták. Mondjuk, bennem felmerül, hogy mondjuk a holland Szabadságpárt sokkal inkább azért filoszemita, mert látja, hogy bánnak az arabokkal Izraelben, semmit valódi cionizmusból, de ez mellékvágány. Ezeket a modern mozgalmakat egy dolog tartja össze, a bevándorló-ellenesség. És jellemző módon a modernitás vívmányait féltik a bevándorlóktól, a liberalizmust, a feminizmust, a genderjogokat és társaikat. A társadalmi “fejlődés” azon pontjait, amik egy virágkorában létező, az Egyház által megtermékenyített európai társadalomban sem jöhettek volna létre. Szóval tulajdonképpen milyen tradíciót is féltenek? De a Jobbik ebben sem volt ügyes, hiszen a bevándorló-ellenes hangokat a Fidesz sokkal korábban és sokkal okosabban össze tudta fogni. Szóval összefoglalóan, inkább mással sértegessenek, minthogy jobbikosnak tartanak. (nevet)
PS: Igaz az a szóbeszéd, hogy a tradicionalisták alakították a nemzeti radikális oldal szellemi hátországát? Neked nem kínos ez?
TK: A kérdésedhez visszakanyarodva, őszintén megmondom, nem tudom kik és hogyan alakították a “nemzeti radikális” Jobbik hátországát. Szerintem mindig az a lényeg, hogy valamiből mit látunk, és aki bármit is fel tud fedezni tradicionális megfontolásokból a Jobbik politikájában, az szerintem téved.
Trombitás Kristóf blogger (j) és Szerencsés Márton, a PestiSrácok.hu újságírója (b) Fotó: Horváth Péter Gyula
PS: Biztos vagyok benne, hogy sokszor vágják a fejedhez: bicskanyitogató az erkölcsi és szellemi fölényed. A tradicionalizmus csak “erkölcsi sznobizmus” lenne?
TK: Ezzel a kritikával valóban szembe kell nézni, mert biztos vagyok benne, hogy sokak menekülési útvonala, egyben langyos kis mocsara lehet az a – sokszor csak vélt – fölény, amit egy ilyen elgondolás adhat. Érted, mágia, misztika, sznobizmus, nagyon bonyolult és érthetetlen szavak, elfordulás minden mainstreamtől; ez egy csalódott értelmiséginek vagy pont az előbb kárhoztatott, társadalomból kivonulni akarónak csábító lehet. Mint a Római Birodalom új és újabb szektába eső útkeresői vagy a középkor titkos társaságainak tagjai. A dölyfösség vagy az annak tűnés kontraproduktív. Még egyszer mondom, az, hogy hiszünk valamiben, nem egyenlő azzal, hogy ezt nem akarjuk másoknak továbbadni. És úgy nem fog sikerülni, ha még rá is játszunk a vélt fensőbbségességre. Úgyhogy nem lep meg, ha sokak szájából sznobizmusnak tűnik. Én azon a véleményen vagyunk, hogy ha valamit érthetően tudunk megfogalmazni, akkor tegyünk is úgy, ez nem vesz el a kifejtett álláspont érdeméből és legyünk nyitottak. Az orr fennhordása és a ledorongolás ugyanolyan echo-chambert hoz létre, mint a Facebook-csoportok Gyurcsány-menekültjeinek saját visszhangjukban telő mindennapjai.
PS: A kérdés: mit ért az erkölcsön? A válasz: a bűn iránti érzéket. Erről mi jut eszedbe?
TK: XII. Pius mondja, hogy napjaink legnagyobb bűne pont az, hogy elveszítjük a bűn iránti érzékünket. És ez a mindent relativizáló, megdönthetetlen erkölcsi érveket nélkülöző világunknak köszönhető. A legtöbben középszerű keresztények vagyunk, akik úgy válogatunk az egyértelmű tanítások között, mintha a piacon lennénk. Ez jöhet, elég jó a színe és friss, amaz viszont nem kell, mert keserű. Ahol felvállaltan és büszkén háttérbe kerül az ideológia és az erkölcs, ott nincs megtartó erő. Aki szórakozni akar és magát kizárólag jól érezni, az például nem misére vágyik. És ezzel kapcsolatban hadd idézem egy másik, kiváló teológus, tiszteletreméltó Fulton Sheen érsek gondolatait is. Akik a tanítást és a törvényeket nem a helyükön kezelik, azoknak nem a dogmákkal van bajuk, nem a hitvallással, hanem a parancsolatokkal, mert azokat nem tudják betartani. Nem a Szentháromság tanával kapcsolatban vélnek mást igaznak, csak nem tudják elfogadni az egy testté lett kettő erkölcsiségét. Nem a tévedhetetlenséggel kapcsolatban van kritikájuk, hanem a fogamzásgátlás tilalmának nehézségével. Nem az Eucharisztia túlságosan befogadhatatlan, hanem a bűnbánat túl sokat követelő. A locsi-fecsi, kedveskedő, cuki, mosolygós Egyház harmatgyenge és hamis. Őrizzük meg ezt az utat a több ezer, különféle protestáns felekezet számára. Akik ma mindezt “keresztény” köpönyegben féltik a modern világ izmusait, higgyék el nekem, egy teljességében pompázó, katolicizmussal átitatott kultúrában sem éreznék jól magukat.
PS: Kuruc-labanc ellentét gyökerei? Mi a helyzet ezzel a szellemi polgárháborúval?
TK: A fő problémát én abban látom, hogy mindent teljességgel behálóz a történelemszemléletünk kurucos-protestáns ihletettsége, és ebből a szemszögből akarunk megérteni bármilyen hagyományt is. De hogy lehetne megérteni, ha mindent a lázadáson keresztül értelmezünk, a fennálló hatalommal szembeni zendülésből? Miért hitettük el magunkkal, hogy mi ilyen rebellis náció vagyunk? Miért a szimpatikus lúzer az önmeghatározásunk veleje? Thököly, Rákóczi és Kossuth nyomvonalán haladva tényleg semmit sem fogunk megérteni valódi hagyományainkból, amelyekre érdemes lenne támaszkodni. Ma gyakorlatilag lehetetlen ezekről beszélni, mert bárki is teszi, a kiátkozást kockáztatja. Talán egyszer eljön az idő, hogy a magyar történelem eseményeit is érzelmi szuggesztiók nélkül értékelhetjük. Mondjuk az nem holnap lesz. A történelmi szemléletről beszélek persze, nem a mai aktuálpolitikáról, ahol az menőbb és européerebb, aki minél hangosabban csicskul külföldön a hazája ellenében.
PS: Egyáltalán mi a különbség a metafizikai tradicionalisták és a László András-féle irányzat között?
TK: Szétfeszítené beszélgetésünk kereteit egy ilyen elmélkedés, de az biztos, hogy felfogásbéli különbségek találhatóak a nemzetközi tradicionális iskola írói, így Guénon, Evola vagy Eliade között, illetve László András és Baranyi Tibor Imre között is. Utóbbi szemléletében például komoly szerepet kap a mostanság divatossá lett, semmilyen kontinuitással nem rendelkező új pogányságok elutasítása, mindenfajta vulgáris gyűlölködés, így az antiszemitizmus elutasítása, a New Age totális tévútnak tartása vagy a kozmikus tudatosság elvetése is. Vagy itt van Hamvas Béla, aki a magyar közgondolkozásba elsőként hozta be Guénont és Evolát, és a tradíció betetőzésének a kereszténységet tartotta – amivel például pont László András nem ért egyet. Szóval vannak itt szembenállások, nem tudom, lehet-e egyáltalán egységes, nemzetközi iskoláról beszélni.
PS: Szaniszlók, a Szabó Albertek és a többi politikailag beazonosíthatatlan cro-magnoniak, miért fordulnak vissza és zuhannak fejjel előre a dögkútba, valamiféle hagyomány nevében azért, hogy felhozzák onnan azt: Jézus, biza’ magyar volt? Olykor-olykor összemaszatolják a tradicionalizmust ezekkel a bohócokkal, hogy is van ez?
TK: Én nem tudok arról, hogy a tradicionalitást képviselő írók közül bárki is azt állítaná, Jézus magyar volt. Sőt, kifejezetten ellene vannak az ilyen plebejus, minden jót a magyarságra visszavezető szemléletnek, ami látszik a történelmi felfogásukból is. Azt, hogy Szaniszló mit állít erről, azt nem ismerem. Abban biztos vagyok, hogy a valódi, nemzeti ügynek kevesen okoznak nagyobb kárt, mint a Jézust pártus hercegezők, népünket a Mu-kontinensről származtatók, az egyetemes kultúrát tőlünk eredeztetők, összefoglalva mondjuk a Badiny Jós Ferenc-féle nyomvonalon haladók. Ezt egy pillanatig sem tudom komolyan venni és semmi köze egy univerzális tradíciófelfogáshoz.
PS: Sok-sok félreértés akad még a tradicionalizmus körül. Az egyik például az, hogy gyakorlatilag szinkretista szélsőjobboldali miszticizmusról van szó, holott a Harmadik Birodalomnál semmi sem állt távolabb a szakrálistól és a megszentelttől. A tradicionalizmus inkább tűnik egy radikális, “ellenforradalmi” irányzatnak, ha már mindenképpen mai fogalmakkal kell leírni egy, az alteritásból táplálkozó világlátást. Hogyan lehet egyszerűen megvilágítani, pontosan mely tradíciókról van szó és mi az az örökség, amit fenn kell tartani?
TK: Hamvas Béla írja, hogy a hagyomány az ember és a transzcendens világ között levő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése. Ez egy olyan definíció, ami szerintem remekül és lényegre törően bemutatja a tradíciót, mint olyat.
PS: Megkerülted a konkrét választ. Ezért pregnáns példát szeretnék behívni. A Harmadik Birodalomban mi a tradicionalizmus szempontjából pozitív és mi a negatív? Mert maga László András is mutatott némi szimpátiát feléjük. Tisztázzuk ezt. Egyszer és mindenkorra.
TK: Nem csak ő, de Evola is értekezett erről a kérdésről. Én úgy látom, hogy itt megint a keményszívűség példáját kell előhoznom. Attól még, hogy bizonyos szervezési elvekben felfedezhető valami ismerős, ez nem legitimálhatja a nagy egészet. Nem tudok és nem is akarok más nevében beszélni, de számomra a nácizmus a modernkori, kifacsart totalitarizmusra az egyik legtalálóbb példa, amely rendszer tradicionális társadalomban nem jöhetett volna létre. Eleve sokatmondó, hogy a nácik demokratikus választásokon jutottak elsőre hatalomhoz. Ahogy Voegelin mondja, a jakobinus diktatúrából ered mindaz, ami tönkretette a világot, úgymint a kommunizmus, a nácizmus és a liberalizmus. Ilyesmit egy pillanatra sem legitimálhatunk, sem elvi, sem gyakorlati szinten. Tudományosan megállapíthatjuk, amit meg kell, de a Harmadik Birodalomban semmiféle égi méltóság és fensőbbségesség nem volt.
PS: Népszavazással akarja Karácsony Gergely eltöröltetni az Alaptörvényt, hogy aztán egy új, “szociális állam” alapjait tegye le. Mit gondolsz arról, hogy a mai ellenzéknek már ilyen jakobinus szólamokat kell megütnie azért, hogy egyáltalán foglalkozzanak velük? Komolyan lehet-e venni valakit, aki így gondolkodik a magyar államiságról? Mi lenne valóban legitim államforma Magyarországon?
TK: Erre a szociális államra Mussolini egy jót csettintene, nem is értem, miért nem rontott rá a kiszólásra a jobboldali sajtó, mint ahogy tette mondjuk a baloldal Orbánnal még első kormánya idején, mikor teljesen ártatlanul a szájára vette az élettér szót. Jobban kéne érezniük a törődést. Ezek után talán nem meglepő, de szkeptikusan állok a nép szavához. Meglehetősen idealista hozzáállást sejtet, aki olyan illúziókba ringatja magát, hogy amit többen mondanak, az feltétlenül jobb is. Tudjuk, hogy az ellenzék bizonyos része már régóta akasztana és IFA-platóra dobálná a hulláinkat, ebben nincs meglepő újdonság. Engem az érdekel, hogy ha erre de facto lehetőségük lenne, akkor hogyan kezdenék? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a nagy részük még a temetést is mással intéztetné el. Ami egykoron volt a Vörös Hadseregben való hit, az most az EU-ban, ENSZ-ben, NATO-ban való bizalom. Jöjjenek ide, mentsenek meg minket, tegyék le az Orbán-kormányt, kiáltozza sok újkori mini-Kádár, mint a valódi anno a szovjeteknek. A legitim államforma a monarchia, de ennyi erővel arról is beszélhetnénk, mit csinálunk majd akkor, ha zöld lesz az ég.
PS: Ki lenne a király? Kire kerülne fel a Szent Korona? Ha jól gondolom, senkire. Hogyan oldható fel ez a gordiuszi probléma?
TK: Törvényes trónigénye a Habsburg-háznak lehetne, de azt hiszem ennek realitását is sejtjük. Nincs erre megoldásom, azon túl, hogy az ilyen demokratikus királyválasztást meg társait kezeljük a komédia kategóriájában. És azt is látjuk, hogy ezek az alkotmányos monarchiák hogyan tették bábbá az uralkodókat, akiknek mostanság egyetlen szerepük hazájuk bulvársajtójában megjelenni. Az elmúlt években egyetlen kivételt láttam csak, mikor pár hónappal ezelőtt VI. Fülöp király nyilvánosan kiállt Spanyolország egysége mellett. Jóleső volt, hogy létezik még ilyen.
PS: A NER átmenet vagy végkifejlet? Ha átmenet, akkor hová haladunk, ha végkifejlet, akkor hová érkeztünk meg?
TK: A NER valóban rendszerváltoztatás volt, legalábbis abban az értelemben, hogy egy csomó olyan tabuval, aminek még az első Orbán-kormány is rabja volt, sikerült leszámolni. 1990 óta az első olyan, hatalomhoz jutó, aktuálpolitikailag jobboldalinak nevezhető párt volt, amelyik nem kizárólag a baloldal által előre meghatározott, és a saját igényeikre szabott versenypályán indult, hanem rajzolt magának sajátot. Ez mindenképpen pozitív. Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem tudom. Konszolidációra – legalábbis olyan fajtára, amit a baloldal teljesen kamu módon mindig áhít – nem számítok, idegen a rendszertől és Orbán karakterértől. Évek óta a permanens kampány állapotában élünk. Amennyiben most is nyer a Fidesz, amire én messze a legkomolyabb esélyt látom, akkor 2022-ben már 12 éve lesznek hatalmon. Demokráciában ilyen sokat nem szokás egyvégtében kormányon tölteni. A legutóbbi lengyel választásokon is úgy győzött jobbról a Jog és Igazságosság, hogy tulajdonképpen jól és prosperálóan vezette az országot a Polgári Platform, 8 év után egyszerűen kicsit beleuntak a választók, mást akartak. Tuskék nem tudták jól kommunikálni a sikert.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Nyilván erre is lehet valami megoldása a spin-doktoroknak. Eddig még – szerencsére – mindig bőven okosabb volt a Fidesz, mint bárki más a palettán. Azt látom, hogy az ideológián túl – ami sajnos megint erre a két tűz közötti hagyományra épít – a kormány úgyszólván tényleg a többségnek jót tett. A közmunka, a rezsicsökkentés vagy a középosztály helyzetbe hozása egyértelműen pozitív dolgok. Persze könnyű behülyíteni sokakat, akkor is, ha jobban él, mert
valahogy életünk jobb sorsra fordulását mindig magától értetődően kötelezőnek tekintjük, ha megtörténik,
de továbbra sem látok olyan erőt, ami akár összefogva, akár önmagában sikerrel hívhatná ki a Fideszt. Ha a NER tovább épül és valóban egy új rendszerré válik, azzal szerintem sokan szívesebben megalkuszunk ezzel, mint bármivel is, ami 2010 előtt volt.
PS: Orbán Viktornak (a református kurucnak, a szabadságharcosnak) vannak tradicionalista szemmel értékelhető erényei? És fordítva: mi az, ami a leginkább elvetendő benne?
TK: Kiváló vezető, egyértelműen erre született. Vannak azok a figurák, akik belépnek egy terembe, nem tudsz róla még semmit, életedben elsőre látod, de tudod, hogy alfahím. Felvállaltan is autoriter módon irányítja a Fideszt, ami az álomvilágon túl a sikerhez szükséges is. És azért azt se tagadjuk el, hogy a mai, szélsőségesen baloldali világban, ahol a politikai centrum is bőven a baloldalon található, mindig pozitív egy nemzeti kormány, amely a határon túli magyarokat is kiemelt helyen kezeli. És bár a harcos retorika elég gyakran csak a belpolitikának szól, de azért számos alkalommal tényleg kiálltak az EU ellen. Azt a kivagyiságot kéne végre visszafognia, ami a NER-arisztokráciára jellemző. Egy dolog, hogy mennyire visszatetsző, de semmi köze sincs a konzervativizmushoz sem. Ő a vezető, és én 2018 után látok is arra esélyt, hogy az asztalra csap és a legrenitensebbek közül legalább párat, a példa felmutatására kiemel. Csalódott lennék, ha nem így lenne. Bár sok sanszot nem látok egy Savonarola feltűnésére, de
sokszor érzem úgy, hogy szükségünk lenne a hiúságok máglyájára.
PS: Milyen a viszonya Orbán Viktornak a hatalommal? Nem lehet, hogy a nép ez egyszer jól választott magának “királyt”?
TK: Az kétségtelen, hogy Orbán Viktor messze a legjobb vezetője az országnak a rendszerváltoztatás óta. De nyugodtan kibővíthetjük az idővonalat 1945-ig. És bár az ellenfelek minőségi hiánya ezt tovább élezi, nívós vetélytársakkal is kétségtelen lenne a jelentősége. Lehet szeretni vagy utálni, de aki ezt kétségbe vonja, az nem lát jól a politikai pályán.
PS: És végezetül: ha választanod kellene az iszlám rendezett viszonyrendszerében vagy a szürke (Meursaultra jellemző) egzisztenciális nyomorban élnéd le hátralévő éveidet? A tradicionalisták között sokan szimpatizálnak az iszlámmal, mi ennek az oka? Hová teendő ez a vonzalom az iszlám-felé?
TK: Gyakorlatilag erről öngyilkosság beszélni napjaink iszlamofób légkörében, de egy dolgot nekem még senki sem tudott elmagyarázni. Itt vannak nekünk az európai konzervatívok, illetve az ún. szélsőjobboldaliak, akik miközben sajnálkoznak azon, hogy elvesznek Európa értékei, féltik azt az egészen keveset is, ami megmaradt, azonközben heves gyűlölettel fordulnak egy olyan társadalom felé, ami saját hagyományait messze nem tökéletesen, de egy nagyságrenddel erősebben védelmezi. A muszlimok utálata nem szélsőjobboldali jelenség, hanem végzetesen ellen-baloldali és mint ilyen, minőségileg semmiben sem különbözik bármilyen baloldali vélekedéstől. Európára nem az iszlám veszélyes, hanem a felvilágosodással végfázisába jutott felbomlás. Csak józan ésszel végig kell gondolnunk, hogy az elmúlt évszázadokban vajon a modernitás vagy az iszlám járult hozzá jobban hagyományos közösségeink szétveréséhez, tradíciónk elvesztéséhez, a teljes önfeladásunkhoz. Két tradicionális civilizációt és az általuk megjelenített ethoszt modernista érvekkel és beállítottsággal lehetetlen kritizálni, mert a hozzáállásokat egymástól dimenziók választják el. Valamint azt is mérlegeljük, hogy az egyes kiragadott példákkal végrehajtott mocskolása az iszlámnak pontosan az a kategória, mikor a papi pedofília tragikus, nagyon ritka, de állandóan fel-felmerülő eseteivel akarják az egész katolicizmust befeketíteni. Nekünk, keresztényekként nyilvánvaló – bármennyire is nem szeretem ezt a kifejezést, hiszen önmagában az, hogy keresztény, szinte semmit sem mond -, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, aki nélkül senki sem juthat el az Atyához. Ez az iszlámmal szemben egy meghaladhatatlan mérföldkövünk.
Ugyanakkor legyünk tisztában vele, hogy manapság nem a tradíciók közötti harcok jelentik a válság okát, hanem a tradíció és az antitradíció közötti háború,
ahogy azt Baranyi Tibor Imre is megfogalmazta.
PS: Mi lennél akkor kuruc Orbán Viktorral vagy labanc Soros Györggyel? (nevet)
TK: Labanc, Orbán Viktorral.
PS/SZDM; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS (A vezető képen Trombitás Kristóf – jobbra – látható.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS