Az elmúlt napok újabb leleplezéseket hoztak, amelyekből kiderült, hogy Soros „zsoldoshadserege” a bevándorlásellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten.
Kifejtette: Soros György fizetett zsoldosai migránsszervezeteken, Brüsszelen és a hazai ellenzéken keresztül is Orbán Viktort és Magyarországot támadják. Halász János szerint ezt most már mind hangfelvételek is bizonyítják. Rámutatott: lebuktak, hogy magyarok tízezreinek a munkáját és megélhetését is képesek tönkretenni azzal, hogy német vállalatokon keresztül akarják zsarolni Magyarországot. Lebuktak, mert Soros legalább kétezer embert fizet Magyarországon, hogy az Orbán-kormányt támadja.
Lebuktak azért is, mert beismerték, hogy valamilyen célból illegális adatgyűjtést végeznek a migránsok között
– sorolta a kormánypárti politikus. Halász János kiemelte: Soros brüsszeli szövetségesei is folytatják a Magyarország elleni támadásokat és a hazánkat elítélő Soros-jelentés előkészítését. Mint mondta: Soros jelöltjei az ellenzéki oldalon is felsorakoznak.
Az ellenzék vezetői a Soros-hálózat emberei, és minden helyi választókerületben ott lesz Soros jelöltje
– közölte.
A hangfelvételek
A héten írta meg a Magyar Idők, hogy birtokukba jutott több hangfelvétel is, melyek alátámasztják a Soros-terv létezését. Az elsőn Siewert András, a Migration Aid vezetője arról beszél egy beépített oknyomozó újságírónak, hogy Soros állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon annak érdekében, hogy a pénzügyi érdekei érvényesüljenek. Siewert egyúttal felfedi az egész hálózatot: bemutatja, hogy a Migration Aidnek komoly kapcsolatrendszere van Magyarországon és a szomszédos országokban, valamint Görögországban. A magyar kapcsolatrendszerbe a következő itthoni Soros-NGO-k is beletartoznak: Magyar Helsinki Bizottság, Menedék Egyesület, Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International, Artemisszió Alapítvány.
Nem sokkal később újabb hangfelvétel támasztja alá a Siewert által elmondottakat: ezúttal Tracie Ahern, a Soros Fund Management, azaz Soros amerikai pénzügyi alapjának korábbi pénzügyi vezetője hallható a felvételen, amely tanúsága szerint az egykori vezető egy beszélgetésen arról szólt, hogy Soros a Nyílt Társadalom Alapítványt (Open Society Foundations) eszközként használja a politikai véleménye érvényre juttatására az Egyesült Államokban és Európában.
Tracie Ahern a beszélgetésben elismerte, hogy az alapítványt valójában politikai befolyásolásra használják, ugyanis az erről szóló kérdésre kerek-perec azt felelte:
Nos [az alapítvány] erre való, igen.”
Amikor beszélgetőtársa az Orbán Viktorral folytatott vitájáról és Magyarországról kérdezi, Tracie Ahern arról beszél, hogy „mostanra valószínűleg több milliárd dollárt költött” Magyarországon Soros az alapítványán keresztül. Ahern ezzel összefüggésben azt is hozzátette: legalább kétezer ember dolgozik Magyarországon, hogy érvényre juttassák Soros akaratát.
Forrás: Fidesz, Magyar Idők, fotó: renovamidia.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS