A Soros György ukrajnai tevékenységét bemutató első részben arról írt a Magyar Idők, hogy miképpen „segített” Soros az alapítványain keresztül az ukrán kormány megbuktatásában. A folytatásban pedig azt mutatják be, milyen következményei vannak, ha Soros kormányt buktat egy országban. Itt a Magyar Idők cikksorozatának újabb része.
A beépített újságíró továbbra is ugyanazzal a Jevhen Bisztrickijjel beszélget, mint az előző alkalommal. Bisztrickij –Soros egyik legfontosabb ukrajnai embere – ezúttal arról számol be, miképpen ülteti be a milliárdos a saját embereit a minisztériumokba.
Azt követően, hogy Soros alaposan beleavatkozott az ukrán belpolitikába és hathatósan közreműködött a jobboldali Janukovics-kormány megbuktatásában, az új, baloldali ukrán kormány felállása után hozzálátott, hogy érvényesítse érdekeit. Ez úgy történt, hogy a kulcsfontosságú minisztériumokba elkezdte beültetni a saját embereit. Ezekbe a minisztériumokba úgynevezett „stratégiai tanácsadó csoportokat” épített be. Ezen „stratégiai tanácsadókon” keresztül aztán már kedvére befolyásolja a kormányzati döntéshozatalt. Bisztrickij, az ukrán Nyílt Társadalom Alapítvány korábbi vezetője erről a következőket mondja:
A forradalmat követően Soros úgy döntött, hogy pénzt ad úgynevezett stratégiai tanácsadó csoportok felállítására. (…) Hogy ez mit jelent? A forradalom után, képzeld el az új minisztériumokat, az új hatalmat, ők nem értettek hozzá, hogyan lássák el ezt a feladatot nekünk. (…) Csak iránymutatásra volt szükségük a csoportoknak, és mi adtunk pénzt a szakértőknek, akik már korábban vagy attól fogva elkezdtek ezeken a politikákon dolgozni.”
Majd kérdésre válaszolva Bisztrickij részletesebben is bemutatja a módszert:
2013-tól kezdve, a forradalmat követően, a George Sorossal kötött megállapodás alapján elkezdtük pénzelni ezen iránymutató jelentések elkészítését. A stratégiai tanácsadók dolgoztak néhány kulcsfontosságú miniszternek, követték a minisztériumokat, és ellátták őket azzal a tudással, hogyan kell átültetni. Ez jelent időpontokat, modelleket, tudod, ilyen átültetési terveket.”
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Soros megközelítőleg 150 szakértőt telepített a minisztériumokba, akikkel egyszer egy nagy eligazításon is találkozott. Bisztrickij szerint 2014 júliusában nemzetközi koordinációs találkozót szerveztek a stratégiai tanácsadó csoportok összes szakértőjével.
Vagy 150 ember vett részt ezen, és nagyon komoly vita volt arról, hogyan szervezzünk, illetve alakítsuk ki például a politikánkat. (…) Soros vastagon benne volt ebben.”
Soros ukrán főembere szerint a találkozón az elnök és a miniszterelnökök mellett részt vett mindegyik kulcsfontosságú miniszter, illetve a támogatók és a nagykövetek is. Bisztrickij szerint Soros
extrém módon érdeklődött Ukrajna iránt (…) a Majdan-forradalom utáni első három évben hatszor járt Ukrajnában”.
Soros ezen alkalmakkor az elnökkel és két miniszterelnökkel is tárgyalt. A fentiekről készült hangfelvételeket hamarosan közzéteszi a Magyar Idők. Szombaton pedig azzal folytatódik a cikksorozat, hogy hogyan hálózta be Soros a legnagyobb ukrán állami energetikai céget, a Naftogazt.
A Magyar Idők napok óta újabb és újabb leleplező hanganyagokat publikál, amelyek kivétel nélkül azt bizonyítják, hogy a Soros György pénzelte és alapította úgynevezett civil alapítványok, szervezetek, NGO-k miképpen befolyásolják egy-egy ország bel- és külpolitikáját a szabadon választott kormányok ellenében, titokban, törvénytelen eszközökkel és mindig ugyanazt a célt követve: Soros elképesztő vagyonának gyarapodását és politikai szándékai érvényre juttatását.Soros György politikai céljai egy irányba mutatnak: még több pénzt akar keresni. Soros egyik magyarországi helytartója, zsoldosa és defterdárja (Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója) maga jelentette ki: „igen, ez az egész elsősorban a pénzről szól”. A még több pénz keresésének pedig egyik akadálya a nemzetállam létezése. Soros önmagát afféle emberbarátnak, humanistának beállítva arra törekszik, hogy mindezt lebontsa és végképp megfossza Európát (is) minden létező identitásától. Ezt a célt szolgálja a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF), valamint a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) és ezek csatolt részei.
Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS