Ugrás lenne a sötétbe az ellenzék, a szivárványkoalíció kormányzása – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arra is figyelmeztetett, láttuk, hogy mi történt az országgal és a magyar gazdasággal 2002 és 2010 között. A tárcavezető szerint az ellenzéki pártoknak gazdaságpolitika helyett az elosztási kérdésekben van álláspontja, nem gazdasági növekedésben, a jövedelmek emelkedésében gondolkodnak, hanem abban, hogy meglévő pénzt hogyan osszák szét másképp. “Gyurcsány Ferenc ezzel próbálkozott és Karácsony Gergely is erre az útra készül” – mondta Varga Mihály. Ismertette, a magyar gazdaság jövője és a migráció elválaszthatatlan egymástól. “A bajor költségvetésben ma már többet költenek migrációra, mint egészségügyre, gazdaságfejlesztésre, és környezetvédelemre. Ez figyelmeztethet bennünket a bevándorlás következményeire” – fogalmazott. Varga Mihály ellenzéki hazugságnak nevezte, hogy csak az uniós támogatások miatt bővülünk. “Ma a magyar gazdaság uniós támogatás nélkül is 3-3,5 százalékkal lenne képes növekedni, ekkora a potenciális növekedés” – árulta el. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék bevezetné a kétkulcsos adót, amely a valóságban adóemelést jelent. 2010 előtt a többkulcsos adóval jutottunk csődbe, a progresszív adó olyan méregpirula, amit „Fizessenek a gazdagok” címkéjű mézzel bevonva akarnak nekünk beadni – jelentette ki Varga Mihály.
VARGA ISTVÁN – SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Orbán Viktor miniszterelnöknek a minap azt mondta, olyan időszakba érkezett az ország, mint a kiegyezés idején volt. Egy békés, több évtizedes polgári fejlődés áll előttünk, hacsak le nem térünk a mostani útról. Egyetért ezzel?
A magyar emberek elmúlt években nyújtott teljesítményének és a helyes gazdaságpolitikának köszönhetően Magyarország – a 2010-es csőd közeli helyzetből indulva – szinte minden területen előrébb tudott lépni, a saját lábára állt, magas ütemű gazdasági növekedést ért el, csökkenő pályára állította az államadósságot, és közelít a teljes foglalkoztatottsághoz. Ma már inkább az a főkérdés, hogy meg tudjuk-e őrizni az elért eredményeket, és milyen Magyarországot, milyen Európát szeretnénk? Vannak, akik azt mondják, hogy csináljuk azt, amit Brüsszel előír nekünk. Mi úgy véljük, hogy az a jobb, ha saját elképzeléseinket képviseljük. Nem azért, mert különcök vagyunk, hanem azért, mert többet tudunk kihozni a dolgokból, ha mást csinálunk, mint amit Brüsszelben javasolnak. Ilyenkor sokan a szívükhöz kapnak, úristen megint jönnek a harmadik utasok, az unortodoxok, de itt nem erről van szó. Az Európai Unió elég régen működik már, és nincs két egyforma demokrácia. Mindegyik ország saját maga számára alakítja ki azokat a demokratikus kereteket, amelyikben saját társadalom-, vagy gazdaságpolitikát folytat. Ezt a jogot Magyarországnak is meg kell adni. Nekünk vannak speciális érdekeink, hiszen mi egy felzárkózó ország vagyunk. Teljesítményben még nem hozzuk azt, amit a korábban csatlakozott nyugati országok. De bocsánat, itt volt negyven év államszocialista kitérő, amikor érdekeink ellen is ránk erőltettek döntéseket. Mi még nem értük utol azokat a szerencséseket, ahová nem vonult be egykor a Vörös Hadsereg.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A statisztika a számok tudománya, és nem lehet benne hazudni. De ha az ember kinyitja az ellenzéki sajtót azt találja benne, hogy Magyarországon szinte minden rossz. Az Index például minap olyan címmel közölt írást, hogy elképesztő veszély leselkedik a magyar gazdaságra. Hogy lehet az eredményeket másként láttatni, hogy lehet ezt a sok hazugságot elviselni?
Vegyük figyelembe, hogy február 17-e óta választási kampány van, és ezért minden cikket így is kell olvasni, még a külföldi sajtóban is. A New York Times minap közölt egy riportot Siklósnagyfaluról, amelyben azt bizonygatja, hogy a munkanélküliséget a közmunka-program mögé rejtjük, és ezért ilyen szépek a számaink. Könyörgöm, ma 60 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon. Csak a közigazgatásban több ezer üres hely van. Az építőiparban gyakran azért mondanak vissza megrendeléseket a vállalkozók, mert hiányzik a szükséges kapacitás, szezonálisan gyakran kevés a munkaerő.
Az ellenzéki kifogások lényegében 3 pontban foglalhatók össze. Egyszer, azért növekszünk, mert jönnek az uniós források. Durvább állítás, hogy a magyar kormány hamisítja az adatokat. Harmadik állítás, hogy csak azért bővül a magyar gazdaság, mert világgazdasági konjunktúra van. Ez a három ellenzéki tézis egyike sem igaz. Ma a magyar gazdaság uniós támogatás nélkül is 3-3,5 százalékkal lenne képes növekedni, ekkora a potenciális növekedés.
Az adathamisítás vádját nem is értjük. Ma már az Eurostat nevű szervezet hitelesíti a makrogazdasági számokat. Szigorúan ellenőriz mindent, és lehetetlen csalni.
Minden tagország nagyon érzékenyen figyel arra, hogy mit mond az Eurostat. Ez olyan szervezet, mint a labdarúgásban a FIFA. El kell fogadnunk a döntéseiket, még akkor is, ha nem értünk vele egyet. Másfél éves vitánk van arról, hogy az állami tulajdonban lévő Eximbank adósságát be kell-e számítanunk az államadósságba. Szerintünk szakmai alapon nem kellene beszámítani, ők azt mondják, hogy be kell. Ezzel nem értünk egyet és folytatjuk a vitát, de ettől függetlenül bekönyveltük a tételt az államadósságba. A jó hír az, hogy ezzel együtt is csökken az államadósság. A 2016-os 73,9 százalékos adósságszint 2017 végére 73,6 százalékos lett. Ha az Eximbankot nem számítjuk, akkor 71,4 százalékos lenne ez szám. Érdemes hozzátenni, hogy a görög válság óta minden tagország kínosan vigyáz arra, hogy hamisításnak még a gyanúja se merüljön fel. Ami pedig a világgazdaságot illeti: Konjunktúra van, a globális gazdaság 3 százalék felett nő. Ami a mi szempontunkból fontos, hogy mi efölött is tudtunk növekedni, míg az unió átlaga ez alatt van. Ehhez a gazdaságpolitika is hozzátette a maga részét. Tavaly például plusz 1 százalékot azzal, hogy 2016-ban megállapodtunk a munkavállalókkal és a munkaadókkal egy 6 éves programban az adócsökkentésről és a bérnövekedésről.
Különben is, ha már a hamisításnál tartunk, az egy másik kormány és kormányfő volt, aki meghamisította a gazdasági adatokat, a költségvetési hiányt. Azt találta mondani, hogy „hazudtunk nappal, hazudtunk éjjel”, „trükkök százaival, amiről nektek nem kell tudnotok.”
Igen, ki ne tudná idézni Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatait. Emlékszem arra, hogy 2005-ben az autópályákat szándékosan rosszul könyvelték el Veres Jánosék, de lebuktak vele. Akkor kitört a balhé, és végül hozzá kellett írni az államadóssághoz a tételt. Volt, hogy az uniós költségvetési biztos, Almunia figyelmeztette Gyurcsányékat, hogy ne kozmetikázzák a számokat. Ma már más kávéház van Magyarországon!
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A közvéleményt mindig nagyon izgatta a magyar adósság helyzete. Hogyan állunk most?
Sokkal jobban állunk, mint 2010-ben. De nézzük a folyamatot egészében. 2002-ben az adósságszint 53 százalék volt és az euróövezeti csatlakozás kritériuma, mint ismert, 60 százalék. Akkoriban mindenki egyetértett abban, hogy Magyarország az elsők között fog csatlakozni az euróhoz. Jött azonban a kormányváltás, és Medgyessy, Draskovics, Veres János. Először 2008-at mondták, majd Draskovics még 2010-es euró-bevezetésről is beszélt, később Veres János már időpontot sem tudott mondani. Az adósság elkezdett szépen növekedni, vették fel a hiteleket, értékesítették az állami vagyont. És még ebből se jött ki az a gazdasági növekedés, ami kijöhetett volna. Egyszerűen azért, mert rossz volt a gazdaságpolitika. 2010-ben, amikor elkezdtük a kormányzati munkát, már 83 százalék volt az adósság mértéke. Emlékezzünk arra, hogy 2008-ban – a szocialista kormány alatt- elsőként kértük az IMF, a Világbank és az Európai Unió segítségét, mert nem tudtuk finanszírozni a magyar államadósságot. Ezzel a kiinduló helyzettel szemben mára 83 százalékról eljutottunk 73-ra. Van tehát egy tartós csökkenési folyamat, ebből fakadóan mára a hitelminősítők ismét befektetésre ajánlott kategóriába sorolnak minket. A befektetők megveszik a magyar állampapírokat, alacsonyabb hozammal, mint a lengyelekét. Ha ők értékesítenek egy tízéves papírt, akkor 3,5 százalék kamatot kell fizetniük, míg nekünk csupán 2,6 százalékot. A gazdaság külső finanszírozási pozíciója szufficites, azaz többletes, vagyis nem kifelé megy a pénz, hanem befelé jön. Ennek fő oka nem is annyira az uniós támogatások, hanem az, hogy az exportunk elképesztő mértékében növekszik. Tavaly 100 milliárd euró volt a magyar export értéke.
Amikor a kormány teljesítményét kritizáló közgazdászok és sajtómunkások kénytelenek elismerni a számokat, akkor azonnal elkezdenek „bezzeg szlovákozni” és „bezzeg románozni”. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a szlovák, lengyel, cseh gazdaság 2004 és 2010 között 8-10 százalékkal, vagy afölött bővült, miközben a magyar gazdaság a szocialisták miatt zuhant.
Amikor 2003-2008 között konjunktúra volt Európában, akkor a szlovákok 12-14 százalékkal tudtak növekedni, mi pedig 1-2 százalékkal. Ekkor kerültünk lépéshátrányba a környező országokkal szemben. A szlovákok 2007-ben hagytak le minket életszínvonalban. Ezeket a hátrányokat dolgozzuk le éppen. Ma a régiós versenyben nem utolsók vagyunk, hanem visszazárkóztunk a középmezőnybe. A magyar gazdaság tavaly jobban növekedett, mint a szlovák, a keresetek pedig jobban emelkedtek, mint a cseheknél, vagy a lengyeleknél. A román gazdaságban komoly bajok vannak, minden komoly elemzés szerint ikerdeficit alakult ki. Vagyis a most jelzett gyors növekedésük fenntarthatatlan lesz, és előbb vagy utóbb csattanás lesz a vége.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Ma az ellenzék a progresszív adózás jelszavával kampányol és folyamatosan ekézi az egykulcsos adót. Kétkulcsos adót javasolnak, mondván, hogy „fizessenek a gazdagok”.
Ez a mondat Marosán Györgyre emlékeztet. Jól hangzó populista kijelentés, aminek azonban semmilyen valóságalapja sincs. 2010 előtt többkulcsos adó volt, és láthattuk, ezzel jutottunk csődbe. 2010-ben a két kulcs 17, illetve 32 százalék volt. Most az egykulcsos adó 15 százalékos, amit szeretnénk a jövőben tovább csökkenteni. Vagyis akik progresszív adót akarnak, azok adóemelést szeretnének. Ráadásul akkoriban az adófizetők egyharmada a 32 százalékos kulccsal adózott. Az átlagembernek tetszik a jelszó, hogy fizessenek a gazdagok, de amikor kiderül, hogy ez őt is érinti, akkor hamar észbe kap. Bocsánat uraim, én nem vagyok gazdag – mondják. A progresszív adó tehát az a méregpirula, amit a „Fizessenek a gazdagok” címkéjű mézzel bevonva akarnak nekünk beadni. Más pályára került a gazdaság, most adókat csökkentünk, sőt ma már adóbevallást sem kell csinálni, a NAV elvégzi az emberek helyett ezt a munkát.
Az alapjövedelem is kampánytéma lett. Főleg Karácsony Gergely házal ezzel a veszélyes ötlettel, hivatkozva mindenféle külföldi tapasztalatra. Ön szerint van ennek realitása, elbírná ezt az ország?
Ez tipikusan az a téma, amelyben felfogásbeli különbségek vannak a polgári oldal és baloldal között. Az alapjövedelem arról szól, hogy egy percig sem kell dolgozni, ám legszükségesebb kiadásaidat finanszírozni fogjuk. Bocsánat, de most munka alapú gazdaságot építünk. Az a célunk, hogy az embereknek munkájuk és jövedelmük legyen, fizessünk minél több bért. Erre nem az a megoldás, hogy egy csoportnak azt mondjuk, te ne dolgozz semmit, majd mi eltartunk. A polgári kormány szerint nem erre van szüksége az országnak. Ha tudomásul vesszük azt, hogy egy felzárkózó ország vagyunk, akkor arra kell törekedni, hogy minél többen dolgozhassanak. És nemcsak azért, mert abból az embereknek jövedelme van, hanem azért, mert ez növeli az egyén önbecsülését, a munka pedig közösséggé tesz minket. Néhány gazdagabb ország kísérleti programokat futtat az alapjövedelem kérdésében. Várjuk meg mi lesz ezeknek az eredménye. Ha jól emlékszem, a finneknél 2500 munkanélkülinek adnak alapjövedelmet két évig, kíváncsian várom ennek a kísérletnek az eredményét. Addig is foglalkozzunk magunkkal, említsük meg a béradatokat. Januárban az átlagkeresetek 13,8 százalékkal nőttek. Szerintem ez a helyes irány, munkán keresztül juttatni tisztességes bérhez minél több embert.
Mi az április 8-i választás valódi tétje? Összefügg a magyar gazdaság jövője és a migráció, az, hogy bevándorlóországgá válunk, vagy megmaradunk magyar országnak?
A kettő elválaszthatatlan egymástól. Ha kicsit felemeljük a tekintetünket és tíz, vagy húsz éves távlatban gondolkozunk Magyarország és Európa sorsáról, akkor megkérdőjelezhetetlen, hogy a bevándorlás a legfontosabb kérdés. Ez nem úgy működik, hogy valakit beengedünk, majd néhány év múlva kitesszük. Ahol liberalizálták a bevándorlást, ott katasztrofális társadalmi következményei lettek. Magyarországnak erre az útra nem szabad rálépnie és határozottan elutasítom azokat a gazdasági érveket, amelyeket ennek védelmében szoktak felhozni. Az egyik ilyen érv, hogy öregszik a társadalom, kevesebb a munkavállaló, hogy lesz ebből majd nyugdíj? A demográfiai tendenciákat ismerjük, itt biztató változásokról beszélhetünk. A munkaerőnél pedig amíg vannak tartalékaink, addig ezeket kell erre használni. Van mintegy 150 ezer munkanélküli, van a közfoglalkoztatásban 140 ezer fő. Ezeket a tartalékokat kell használni! Visszavezetni ezeket az embereket a munka világába. Emellett a nők foglalkoztatása nálunk még közel sem olyan szintű, mint Nyugat-Európában, ami szintén egy komoly tartalék, szükség van a részmunkaidő és a távmunka lehetőségeinek bővítésére. A nyugdíj mellett dolgozni kívánók foglalkoztatását is tovább lehet könnyíteni. Nekünk ebben érdemes gondolkodni. Németország gazdag ország és el tud költeni évente 22 milliárd eurót migránsokra. A bajor költségvetésben ma már többet költenek migrációra, mint egészségügyre, gazdaságfejlesztésre, és környezetvédelemre. Ez figyelmeztethet bennünket a bevándorlás következményeire.
Hogyan befolyásolná a gazdaság teljesítményét, ha győzne a szivárványkoalíciónak nevezett szörnyszülött, a Vona-Gyurcsány-Szél-Karácsony formáció?
A Bloomberg hírügynökség megkérdezte a piaci szereplőket, mit várnak a választásoktól. Azt válaszolták, hogy a mostani kormány győzelme lenne kedvezőbb a piac számára. Jelenleg stabil és kiszámítható keretek vannak a gazdaságban, meggyőző növekedés mellett. Ehhez képest a szivárványkoalíció ugrás lenne a sötétbe. Az ellenzéki pártok programjait figyelve nem látni koherens, összefüggő javaslatokat, inkább az a benyomás, hogy gazdaságpolitika helyett az elosztási kérdésekben van álláspontjuk. Nem gazdasági növekedésben, a jövedelmek emelkedésében gondolkodnak, hanem abban, hogy meglévő pénzt hogyan osszák szét másképp. A polgári oldal szerint a gazdasági gyarapodásnak kell olyan mértékűnek lenni, ami mindenkihez elér. Ők ezzel szembe azt sugallják, hogy akkor fog a választópolgár gyarapodni, ha ők osztják el a pénzt. Gyurcsány Ferenc ezzel próbálkozott és úgy látom, Karácsony Gergely is erre az útra készül. Vasárnap hazánk jövőjéről kell döntenünk, óriási a tét.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
“Hamar elvesznék az ellenzéki labirintusban” – Varga Mihály az egyéni megmérettetésről, ellenfeleiről, választókörzetéről
Azoknak a politikusoknak, akik átélték a 2002-es választást, örök tanulság marad, hogy mindig csak a választások után lehet megmondani, mi is volt a választó számára a legfontosabb kérdés. Most úgy érzem, az emberek megértették a migráció veszélyét, a népszavazás is ezt igazolta vissza. Biztosra persze sohasem lehet menni – mondta Varga Mihály. A maga részéről optimista. Úgy véli, a 2002-es tanulságot a Fidesz megértette. „Ha a munkát elvégeztük, nyugodtan állhatunk a választók elé” – emelte ki. Varga Mihály, mint ismeretes egyéni körzetben is megméretteti magát Budapesten a II. és III. kerületben. Ahogy kifejtette: „Nem képes az ellenzék fejével gondolkodni, és hamar elveszne abban a labirintusban, ami ott van.” A két fő ellenfele Ungár Péter (LMP) és Niedermüller Péter (DK) azt a játékot játssza, hogy ki lép vissza a másik javára. Varga Mihályt ennek a társasjátéknak az eredménye nem foglalkoztatja. Ahogy fogalmazott: „elvégeztem azt a munkát, amivel a választók 2014-ben megbíztak.” Az elmúlt négy évben mindkét kerület fejlődött, sok új beruházás van, személyesen pedig több mint 400 második és harmadik kerületi eseményen vett részt, míg Niedermüller Péterrel és Ungár Péterrel ezeken egyszer sem találkozhattak az itt lakók.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS