A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát – jelentette a Facebook-profilján pénteken Mark Zuckerberg, a közösségi platform alapítója és elnök-vezérigazgatója.
A Facebook átláthatóságot akar, és szigorúbb ellenőrzéseket vezet be – közölte Zuckerberg. Hozzátette, hogy ennek érdekében a politikai hirdetéseket közzétevők vagy politikai kampányokra felületet vásárlók és a bizonyos fontos témákat – például a fegyvervásárlás és -viselés korlátozását vagy a rasszizmust – felvető profilok tulajdonosainak nemcsak a személyazonosságukat, hanem a tartózkodási helyüket is igazolniuk kell, ellenkező esetben kitiltják őket a közösségi oldalról.
A közzétett politikai hirdetések esetében kifejezetten jelzik majd, hogy hirdetésről van szó, a különböző népszerű és nagyon követett oldalak adminisztrátorainak pedig kormány által kibocsátott személyazonosítót, valamint lakcímet kell benyújtaniuk a Facebook központjába, amely ellenőrzi és különleges kóddal igazolja vissza a megadott adatok valódiságát. A változtatások legkésőbb június elejére várhatóak. Bejegyzésében – amelyet a jövő heti kongresszusi meghallgatása előtt tett közzé – Zuckerberg utalt arra is, hogy célja az online információs háborúk és a különböző választási folyamatokba történő beavatkozások elhárítása. “A beavatkozások a választásokba minden másnál nagyobb probléma a platformon, s ezért támogatjuk a tisztességes reklámról szóló törvényt” – hangsúlyozta a Facebook elnök-vezérigazgatója.
Az elsősorban az amerikai politikát befolyásolni szándékozó külföldi felhasználók ellenőrzését szolgáló reklámetikai törvényjavaslatot – amely rádiókra, televíziókra és közösségi oldalakra egyaránt vonatkozik – tavaly ősszel nyújtották be, de a kongresszus még nem fogadta el. Cheryl Sandberg, a Facebook egyik vezető menedzsere pénteken a Fox amerikai televíziónak adott interjújában bocsánatot kért a cég nevében a profilok adatainak illetéktelen felhasználásáért. Fontosnak tartotta ugyanakkor leszögezni, hogy a Facebook soha nem szolgáltatott ki adatokat pénzért.
MTI; Vezető kép: Indiatvnews.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS